Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XI. fejezet

temetni. Olvasd-meg, ha restelsz Békésbe menni, a’ T. Szkolka Ür Tudósítását a’ Zeitschrift-ben.

Hlyen Svéd Országban a’ méhek megfagyása, a’ mint írják. Itt a’ Méhek ha megfagyván, az idő felmelegűléséig mint a’ legyek holtan feküsznek: tudom hogy nem esznek. De hát hogy van az, hogy nekem öt mézes kasom megfagyott 1807. és soha fel nem elevenedett? Mézzé 7-10 font mindeniknek vólt, és így nem éhhel döglöttekéi.

A’ mi az elaltatást illeti az én méheim 1812-1817. eleget alhattak volna, ha mint a’ legyek télen alvó bogarak volnának : mert egészszen le vóltak fojtva, körűltapasztva még a’ szájjá is, és ezen felül sással vatagonn körűi burogatva, és kötve: de nem aludtak, kivált 1817-re kelve, hanem kevés takarmányjokat megették, és tavasz felé nagyszámmal ledöglöttek az éhség miatt. Annyi a’ dologban igaz, hogy egy némellyik gyenge kas kevés mézzét nem eszi meg, és kitelel: ellenben sok rakott kas, úgy megemészti minden eleségét, hogy tavaszra semije sints. Ezt látom minden tavaszszal, az ide való M. Uraság veszsző kassaival történni. Á’ miből azt húzom ki, hogy 1). Egyik méh vagy többet alszik, és kevesebbet eszik, mint a’ másik. 2). A’ tapasztott veszsző kas hidegebb lehet a’ szalma kasnál: mert többet ébren van benne a’ méh, és többet eszik.

Hogy a’ Méheket télre ellehet ásni a’ földbe, az kérdést nem szenved: minekutánna azokat Hazánkban régtől fogva elássák. De nem az a’ kérdés: ha a’ közép jóságú kasok kitelelneké a’ földben: mert gondolom a’ földbe ásva is esznek a’ méhek, azért hagyatnak meg a’ közép

362