Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XI. fejezet

utolsóhoz, vagy pedig a’ tsupa üres tiszta léphez lehet tenni az ollyan darabokat, a’ mellyekben az az esmeretes veres por vagy tészta, az úgy nevezett kenyér van. - Ha tudná sok ember mit mivel némely méhes gazda a’ maga’ méz-szürettjével! — melyről hogy sokat ne beszélljünk: elég azt mondani, hogy valamit a’ megölt kasban talál, az mind egy nyomon és ugyanazon sajtón megyen által, egy füst alatt; méz, viasz, burok, féreg, döglött méh, motskos kéz’ és szerszám’ mosó leve, ’s több; mely egyedül tsak gazembernek a’ szivéhez férhet.

A’ kész színmézet mázos fazekakban (kádakban, ha sok van) nyitva kell egynéhány nap’ tartani, hogy a’ mustos frissesége párologjon el, ’s azonközben le kell annak szedni a’ pilléjét is, a’ mit fel szokott vetni. - A’ sonkolyt pedig, mely a’ sajtóból kikerült motskos viasz, vagy azon módon el lehet adni, vagy ha tettzik, ki lehet azt főzni viasznak, így: - Megáztattjuk azt, ha megszáradt volna, vízzel, és jól ki mosván, üstre (vasfazékra) rakjuk, vizet töltünk rá, megolvasztjuk, szalmán vagy vesszőkason (kosarán) által fojattjuk az alá fojt viaszát ismét azonmódon megfőzzük, ’s a’ míllyen formába tetzik, ollyanba öntjük, vízre, hogy oda ne ragadjon. - Erről, gazdaembernek többet beszélni nem szükség’.

53- §•

Igen gyakran van a’ gazdaság’ állapotja ollyan helyheztetésben, melyben a’ méhtanyában vagy legelőben válogatni nem lehet; sőt a’ legelőre nézve, ha tsak a’ természetre

353