Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XI. fejezet

kább, e kivántsi tolvajoktól óltalmazzuk legjobban. Az ilylyen jó készűletü méhnek, tsuda, ha baja esik: ellenben a gyenge egy óráig sem bizonyos. Christ, minden esetben spanyolbort javasol, mézzel eggyütt, hogy a’ méheknek adnának, akarmi kedvetlenségeket mutattják azok. Kéttség kivűl nem érti ide az árva méheket? - mert, spanyolborból anya nem lessz. De, még más illyen forma nyavalyában kornyadozókat sem lehet neki ide érteni. Mert, ha példáúl tapasztalja, hogy a’ kas pestisben (ennek kellett neveznem) kinlódik, mellyet arról is észre vehet, hogy a’ méhek gyakran hordják ki a’ döglött méhet, egy része pedig benn, mint valami közönséges gyászban, szomorú hallgatással kutsorog; akkor, nem elég azokat spanyolborral apolgatni: hanem legelső az, hogy vis’gálljuk meg, és ha hibás a lép, herélljük meg azt annyira, hogy semmi legkissebb motsok a’ kasban ne maradjon; és ha talán egy falat nem maradna is, még sem kell neki kegyelmezni: ’s akkor, adjunk neki tsupa friss eleséget, ’s egy úttal, ha van, jó asszúszőllőbort, vagy legalább jó magyar ó bort mézzel feleresztve. - De még e sem elég, ha nagyon megfogyott a’ sereg. - Tsapjunk hozzá, mihelyt mód van benne, egy újj rajt, anya nélkül, hogy ne veszekedjenek, és étessük addig, míg egy két nap alatt össze barátkoznak. Sőt, hogy annál bizonyossabban megeshessen a’ barátság; kapjuk, ’s egy jó gazdag rajtól szedjünk el egy rakás ollyan lépet, a’ melyben a’ burkok már elevenek, és a’ ketrettzek fedelét kinyitották, ’s a’ fejeket kidugták. Az éretlen burok megdöglene, ha nyomon nem apolgatnák a’ mostoha

342