Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

XI. fejezet

anyák; melly legkönnyebben megeshetik. De nem dróttal szokták ezt a’ Régiek elfűrészelgetni, hanem a’ legélesebb késsel vagdallják-el ott, a’ hol már nints burok.

A’ Régiek tsaknem minden méhnyavalyában az amineum borhoz folyamodnak; még pedig az is ó legyen. Van egy gyökér (radix amelli), melynek a’ plántája sárga, virága rós’aszín. Ezt megfőzik az említett (azaz, mi magyar-) borban, ’s kifatsarván, ezt a’ levet adják a’ méheknek. Ha a’ Hegyallyai aszúszőllőbort esmérte vólna, vagy talán ahhoz könnyebben jutott vólna Christ, gondolom elébb javasolta vólna azt, mint a’ Maiagait. Hogy az asszúszőllőbor legjobb orvosság’ a’ méheknek, ha rendkívűlvaló orvosságra kell szorúlni, azt el lehet hinni, mert ez nem tsak méz, hanem egyúttal erőssítő ital is, és a’ Browne systémája szerént, emberi nyavalyában tsaknem minden lépten is előfordúl a’ tehetősebb erőtelen betegeknél.

Ha vérhas van a’ méheken, a’ mint azt a’ méhészek nevezik, mikor a’ méhek verhenyegesebbet, vagyis inkább, lágyabbat ganéjlanak, mint rend szerént; mézes bort szoktak nekik adni szeretsendióval. - A’ téli megrekesztett nedves levegőtől következhetik ez a’ méhekre; kivált’ mikor a’ kason semmi lélekzőjukat nem hagynánk. De még hamarább elkapják azt korán tavasszal, az ollyan környékeken, a hol sok szilfa van, melynek a’ virágából úgy megterhelik magokat, hogy ha eleit nem vesszük, hasmenésben meg is dögölnek, szintúgy, mint a’ téli íllyen nyavalyában. - Jól mondja Columella, hogy az íllyen pestisnek jobb eleit venni, mintsem abból a’ beteg méhet gyógyí343