Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VIII. fejezet

belöl, csak a heja-felöl vörössek, a magva-felé fejérek: a kiknek hejok-is vörösses. Illyenek, mind duranczajak, s’ mind magva-válók találkoznak. Nemely duránczaiaknak a hejok, egy-felöl piros, más-felöl valamennyire sárga: a bélek, fejér-szabású. Némellyek pedig, a magvok-körül vörössek: ezek öregek, édesek, s-levesek; azért, leg-jobbak is. Vannak mind duránczaiak, mind magvaválók; a kik mind kivül belöl sárgák: de ezek egy kévéssé kesernyések, avagy inkáb foitosak. Vannak szőretlen sima Baraczkok, a kik inkább duránczaiak; egyfelől pirossak, más-felöl zöldes sárgák, közép-szerűek. Találkoznak apró duránczai Baraczkok, a kik egy-felöl vörössek: más-felöl sárga szabásúak, jó édes leves, idején-érők. Azért némelyek, Sz. Iván Baraczkjának-is nevezik; mivel, hamar utánna meg-érik. Némelyek, tengeri baraczknak-is híják: mivel, a tenger-mellől hozták ezekre a Tartományokra a magvát. De még igen keveset láttam, a mi országunkban: Noha itten, más apró kajszi baraczkot neveznek tengeri-baraczknak, a ki nem oltott. A’ Kaiszi- Baraczk-felöl szóllok ez-után: most a közönséges öreg Baraczk-felöl.

CCIX. A’ közönséges Baraczk-fa, akár duránczai, akár magva-váló, nem igen tart továb tizen-két, vagy tizenhárom esztendőnél: hanem-ha óltyák. De egyéb-ként, nem szokták ezt igen oltani, ha a magván vetik-is, a vagy ültetik, nem lészen igen aláb-való az óltottnál. Noha nemellyek az ítélik, hogy ha a Duránczai baraczkot mególtyák; nagyob, édesseb, és levesseb gyümölcsöt hoz.

291