Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)
VIII. fejezet
kévésé hoszúkás, egy felöl szép piros bor ízű, csak hogy nem szinte oly kemény, mint a muskatal. Szegletes alma, a ki föllyül négy szegő; ez is jó kemény, sokáig tart, leves bor ízű, egy felöl szép sárga, más felöl szép vörös. Zöld muskatal, jó korú, éppen zöld még bélül-is, sokáig el-tart, hoszúkás valamennyiíire, bor ízű: de nem szinte olly szagú, mint az apró Muskatal. Bonaburuttya, két vagy három féle. Eggyik apró csúcsos: másik kerekdéd, öregeb,harmadik jókora, a héja ki-kivül szürke, avagy barát színű, az íze belöl édesecske: de nem leves, csak hogy igen állandó gyümölcs, és az úynal-is taváb tart, és akkor gyakran meg-töpörödik. CLXIX. Ezekhez számlálhatni azt az almát, mellyeket a Felföldön, Kormos almának hívnak: igen kemény alma, újig el-tart, kívül pettegetett imitt amott, mint-ha varas volna; jókora, jó leves, édes, bor ízű; kinél jobbat azon a földön nem igen tartanak. Mesinki avagy Majner alma, mivel Misniabol származott; ide mi-hozzának Ceh- Országbúl, és Morvából: igen jó édes levesalma, nem igen nagy, egyfelől sárga: ez-is el-ál alkalmas ideig; mellyet-is nagyra böcsülnek. Szent Benedeki alma, hoszúkás és sárga, igen jó ízű, édes, és kévésé savanyúcska, középszerű, tartós. Selyem alma, avagy Posoni alma: jó bor ízű leves, öreg hoszúkás, szép piros, néhutt sárga sújtások vannak rajta, alkalmasideig el-tart. Busznál alma: öreg, éppen vörös, kemény, jó leves, savanyu bor ízű sokáig el-tart. Tót-pirosnak hívnak egy almát néhutt a Felföldön; hoszúkás éppen, mint-egy feketéllő vörös: belöl-is vörös 281
