Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)

VII. fejezet

81. Ha nagy Pénteken esik eső, jó esztendőnek jele. Ha Húsvét napjan, több Vasárnapokon leszen eső Pün­kösd és Húsvét között, hogy sem mint tiszta üdő. 82. Tabácát Boldog Aszony nap tájban, mihelt az üdő engedi, mingy árt vessen az ember, igen jó mind az levele, mind az ki facsart leve, és az levelinek meg-tört pora-is a’ sebekre. Az tyúkmony héját, a’ kiből ki-költ a’ tyúkfi ebben a’ holnapban, öszve kell szedni, és meg-tartani, igen hasz­nos orvosság a’ sövény ellen. 83. Ebben a’ holnapban veszik az nyírfának vizét, ha a’ fát egy árral, vagy fúr ócskával meg-fúrják, a’ vize ki­csurog, minek előtte meg-levélezzék; és mikor a’ hóid nevelkedik, ki űzi a’ követ az emberbül, és belső nyava­lyát gyógyittya, ki-váltképpen a’ tüdőjét, máiját; lépét, és ha ki az orczáját mossa véle, minden szeplőt el-vészen, és szeb ábrázatot szerez. Elhetz egész esztendő által­­véle, ha tiszta hordóba tészed, jó ital Nyárban; és Nyír­ben, főképpen ha bor söprűre töltik, és meg-forr. 84. Ebben az hóban Veszőt köll vágatni, kertelni valót, a’ sövényeket meg-újitani. Az kertelni való veszővei, nem köll midgyárt sövént fonni mihelt le-váják, hanem kévékbe kötözni, és úgy égy, két, vagy három hétig állani, és főn állítva száraztam. Szederjes violának a’ szaga, igen jó részegség ellen, a’ kinek más nap attúl fáj a’ feje, kösse bé véle. Conserva Violarum, avagy czukorba csinált viola, igen jó az hagy­­mázban, és minden hévségek ellen, kiváltképpen a’ kis 239

Next

/
Thumbnails
Contents