Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)
VI. fejezet
A viola, a szegfű, a rózsa a liliommal egyetemben szolgált koszorúkötésre. A hódoltság korában ugyanis leányaink koszorút hordottak. A férfiak és az ifjak ellenben virágbokrétát viseltek. Nádasdyné és később Thurzó György leveleiben olvashatjuk, hogy asszonyaink még a táborba is küldenek uroknak bokrétát s azok büszkén viselik ott! A mi a magyar kertek alakját illeti, ebben már a nyugati népeket utánoztuk. Ott is, nálunk is, a táblákra és ágyakra osztott kertek járták. Nyílegyenes, fákkal szegélyezett utak keresztezték a kerteket, s a táblákat is fákkal vagy cserjékkel ültették körül. A halastó, a filegória, a kertészház stb. kevés kertünkben hiányzott. A kerteket ősi magyar módra sövényépítéssel vették körül. Ez volt kertjeinknek legnagyobb veszedelme. A táborozó és átvonuló hadak ugyanis a száraz kerítést használták tüzelőül. S ha az elfogyott, a kert fáit vágták ki. A XVII. század végén készült összeírások már egyebet sem igen mondanak kertjeinkről, mint a mit 1676-ban Zrínyi Hona ónodi kertjéről írtak: „az gyönyörű gyümölcsfák és oltványok az tábori néptől mind kivágattattak; sövénykerületét is fölégették s most puszta mező!” (Takáts S.: Rajzok a török... 358-377. o.) 213
