Surányi Dezső (szerk.): A szenvedelmes kertész rácsudálkozásai. Dokumentumok a magyar kertkultúra történetéhez - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)
VI. fejezet
mint már írtam. Leveszik a leveleit, be is savanyítják, mint a répát. Nincs borsó náluk, mint odahaza, helyette kis fehér babból csorbát főznek; prliczének* nevezik. Ha ezt a babot mintegy felében lecsípik, újra kinő, de nem lesz olyan hosszú, mint azelőtt. A bab és a lencse szintén mindennapos eledelük... Konstantinápolyban nincs olyan jő gyümölcs, mint bárhol odahaza. Amit más helyekről tengeren szállítanak oda, azt idő előtt szedik le, ízetlen és ütődött. Jó almájuk egyáltalán nincsen, csak édes, szívós főzőalmájuk; körtéjük nincs, csak a zelenkének nevezett fajta; csúfak és zöldek, de édesek; ilyenforma sok van Nagyszombat városában. Kis kék szilvákban jókora itt a választék, de az Erdélyben, Magyarországon és Ausztriában is ismert nagy görögszilva errefelé egyáltalán nem található. Cseresznyéből minden fajta akad, méghozzá elég sok; olyan oltott is, mint a magyarországi. Ezek rendkívül nagyok, eleinte drágák, de aztán sokat adnak belőle egy akcséért**. A narancs olcsó, sokat hoznak be a tengerentúlról, édeset és savanyút. A gránátalma is olcsó. Törökül narnak nevezik, Konstantinápolyban is megterem, akárcsak a füge. Sok fügét szállítanak tengerentúlról is; szintén olcsó. * prlicze - babgulyás. ** akcse - ezüst aprópénz, a girai bánságban verették először. 165