Lakatos Ernő (szerk.): A modern krónikaírás Pest megyében (A Pest megyei krónikaírók 1967. május 22-én tartott első megyei tanácskozásának anyaga) - Pest megyei levéltári füzetek 1. (Budapest, 1967)
Dr. Jánosi Ferenc: A modern krónikaírtás elvi-módszertani kérdései
helytelen elképzelést, s ha az eligazítás késik, számolni lehet azzal, hogy újabb krónikáink megint csak nem a folyamatosan vezetett eseménynaplók alapján készülnek majd, s 1970-re ismét hibrid, „krónikaszerű monográfiák” születnek. A műfajkeveredés másik zavaró következménye olyan nézetek kialakulása, hogy a krónikaírás milyen jelentős nehézségekkel jár, hogy milyen alapos szakmai felkészültséget, elméleti tudást és módszertani jártasságot igényel és ugyanakkor mennyi időt követel az anyaggyűjtés, a visszaemlékezések rögzítése, az írott források átbúvárlása, az adatok válogatása, a megírás . . . A valóság viszont az, hogy amennyiben a krónikaírók következetesen igazodnak a modern krónika fentebb részletezett műfaji követelményeihez, ha nem utólag akarják tisztázni az eseményeket és adatokat, hanem egyidejűleg vezetik az eseménynaplókat, ha valóban krónikát és nem monográfiát akarnak írni, — úgy bizonyos fokú szakmai jártasság megszerzésével és némi időráfordítással értékes krónikákat produkálhatnak. Nyilván nem könnyű feladat ez, de semmi esetre sem olyan nehéz, mint amilyenek a jelenlegi „monografikus krónikaírás” gyakorlata sejteti. A modern krónika — éppen sajátos műfaji jellegéből következően — nemcsak különválik (és külön is választandó) a helytörténeti monográfiától, de egyben kapcsolódik is hozzá. Egyfelől úgy, hogy a jól vezetett helyi krónika — mint többször rámutattunk — a helytörténetírás egyik leggazdagabb forrásanyaga, illetve az kell, hogy legyen. Vezetésénél azért már eleve érvényesíteni kell a helytörténetírás igényeit-érdekeit. Ez a kapcsolódás elsősorban abban a vonatkozásban fontos követelmény, hogy a krónikának különös gonddal kell megörökítenie a helyi történeti fejlődésnek mind az országos fejlődéssel megegyező vonásait, mind attól eltérő, „helybeli” sajátosságait, színeit. A nevére érdemes helyi krónikából rá kell, hogy ismerjünk a település, munkahely évről évre változó, és mégis sajátosan egységes arculatára, életére, annak minden lényeges — országosan közös és helyileg eltérő — vonásával együtt. Említettük, hogy nemzeti történetírásunk az országos fejlődés fő vonalát törekszik megrajzolni. Ezt annál biztosabban tudja végezni, minél szélesebben és árnyaltabban fogja feltárni számára helytörténetírásunk a történeti fejlődés helyi típusait, s ehhez (többek között) krónikaírásunk minél színesebb palettát, minél gazdagabb forrásanyagot, illetve alapfokú feldolgozást fog biztosítani. Az optika nyelvén szólva: nemzeti történetírásunk a 25
