Nagy József: A Közúti Gépellátó Vállalat története (Budapest, 1976)

"Új" Közúti Gépellátó Vállalat

ÖTLETTŐL A TALÁLMÁNYIG Az ujitók - feltalálók mozgalma a gazdasági fejlődésben, társa­dalmi-politikai életben kezdet­től fogva jelentős és haladó sze­repet töltött be. Az újjáépítés hősi korszakában nem volt ele­gendő az emberfeletti fizikai munka, szükség volt az alkotó elmékre, a találékonyságra, az önálló kezdeményezésre. A spon­tán jelentkező ötletek erőtel­jesen segítették az újjáépítés lendületes munkáját. A hároméves terv indulása és az államosítás után 19^8. november 1-én lépett hatályba az első jogi szabályozás, mely megterem­tette a mozgalom alapjait. A spontán jelentkező ötletek ösz­­szefogására az u.n. ötletnapok szolgáltak, melynek elsődlegesen politikai jelentősége, az alko­tók tulajdonosi szemléletének befolyásolása volt. Az ujitási mozgalom hatalmas fejlődésnek indult. Az ötletes segédeszközök, kis­gépek, módszerek, mind-mind a haladást szolgálták. Gondoljunk a könyvünkben szerep­lő, a mozgalom kezdeti éveiben született kisebb-nagyobb hord­erejű ujitásokra. A Közraktár utcai "Vörös Csil­lag" ujitóbrigád számos újdon­sága segítette a termelést. A ceglédiek ujitásai is egy-egy láncszemei voltak a fejlődésnek. Ott a mozgalom első tiz évében 29Ő3 javaslatot nyújtottak be. II29 ujitás került bevezetésre. A vizalatti vágópisztoly, a cső­vágó automata sablon, a modul­barakk, a talajtömöritési el­járás vagy a ceglédi hat orsós fúrófej, az Sz-80-as láncszem­szerelő sor, a C-25 automatika módosítása az indulás korsza­kából . Ezek természetesen csak szemel­vények azokból az alkotásokból, melyek azóta is hirdetik a "ne­héz emberek" kezdeményező talá­lékonyságát . Természetesen az ujitómozgalom sem kerülhette el az akkori idők mutatós, látszateredményre való törekvését. Az ellenforradalom nem tűrhette az ujitómozgalom létezését sem. Nagy károkat okozott és a mozga­lom visszaesése következett. Két év munkájára volt szükség, hogy a mozgalom ismét méltó helyet kapjon az épitő munkában. Az igények, a fejlesztése növe­kedése az ujitók elé is maga­sabb mércét állitott. Ennek hatására a kevesebb jelen­tette a többet. Magasszinvonalu ujitások jelez­ték az ut helyességét. Ennek sorát az ötrekeszes adagoló /C-25-höz/ nyitotta meg. Majd testet öltött a tervezők nevé­hez fűződő 5.000 literes bitu­menszóró, mely eddig Magyaror­szágon gyártottak közül a legkorszerűbb berendezés. A tőkés importból származó Blowtherm HR 300 tip. olajégőt váltotta fel a ceglédi kisérte­ti üzemben legyártott magyar olajégő. Ez a gyártmány - mely a keverőgépek műszaki paraméte­reit jelentősen növelte - eddig 22 gépbe került beépitésre. A vállalati haszon sem közömbös. 1196 eFt-ot eredményezett. A "sulyméréses bitumenadagoló" találmány szabadalmi oltalmat kapott Magyarországon kivül a Szovjetunióban és az NDK-ban.Je­lentősége az állandó, egyenle­tes minőségű aszfaltgyártásban rejlik. A "Mészkőlisztszáritó" berende­zésre eddig az NDK adott szaba­dalmi oltalmat. A keverőtelepek­hez alkalmas külön egység 10 t-s példánya Teltow-ban próbaüzemei. Ezek az alkotások a kísérleti üzem kezdeményező, az újért lel­kesedő kollektívájának munkáját dicsérik. Az iparjogvédelmi kultúra kez­deti lépését jelentette a tábla­üzem termékének ipari mintaol­talommal való védése is. A már közismert uj tipusu emb­léma is védjegyoltalmat élvez. Ennek célja, hogy a vállalat gyártmányai ipari jogvédelemben részesüljenek. A védjegy szere­pe jelentős, mert a tulajdonos a jelzés segítségével kivánja a megrendelők bizalmát megnyerni, ez pedig természetesen a minő­séggel is összefügg. Itt kell megemlíteni, hogy az iparágban először Ceglédnek volt védjegye, a fogaskerékben lévő "C" betű. Gyártmányait ezzel forgalmazta. Számos dolgozó büszke tulajdono­sa a Kiváló Ujitó kitüntetés arany, ezüst, illetve bronz fo­kozatának. Egy személy a Kiváló Feltaláló aranyfokozatu kitünte­tést kapta. Az ujitók, feltalálók mozgalma az elmúlt néhány évben csökkenő tendenciát mutatott /országos jelenség, mely alól a vállalat sem kivétel/, összefüggött az ujitási rendelettel. Módosításá­ra 1975-ben került sor. Remény van rá, hogy hathatós intézkedéssel a vállalat ujitá­si mozgalma friss vérkeringést, uj lendületet kap. Töretlenül hiszünk a jóakaratu, az uj életet épitő emberben. 51

Next

/
Thumbnails
Contents