Béres Károly (szerk.): A ceglédi Erkel Ferenc Állami Zeneiskola 35. éves jubileumára. Fejezetek a város zenei életének múltjából és jelenéből (Cegléd, 1986)
A intézményben 1985/85-os tanévben működő ifjúsági és felnőtt művészeti együttesek
126 Játékuk különösen tetszett. Bálint Lilla és Szalisznyé E- raília is ügyesen szólaltatta meg Farkas Ferenc régi magyar táncfeldolgozásait. A kellemes, baráti hangulatot csak fokozta, hogy az együttmuzsikálásba betársult a Coro Idica-i olasz férfikar. A Kórusok Országos Tanácsa és a Pegazus Tours meghívására, a Vox Pacis fesztiválra érkeztek hazánkba. Szívesen vállalták ezt a fellépést is. Már az épület aulájában felvidították a közönséget azzal, hogy amolyan beköszöntő-félét énekeltek, és dalolva jöttek a díszteremig. Csupa élet-átitatta dalt énekeltek, természetesen, közvetlenül. Nem volt nehéz odaképzelni magunkat a Lago Maggiore partjára, ahol a tó körül visszhanggal üzengetnek egymásnak az égig érő hegyek. Vagy a dal sötét tónusaiból kiérezni, áradáskor milyen pusztító ereje van az egyébként fürge és szelíd hegyi patakoknak. Adriano Baretti magávalragadó szeretettel, gyönyörűen énekelt a hegyek között élő emberek sorsáról. Benito Sardi héber nyelven szólaltatta meg a béke és barátság dalát. Olyan áhítatosan szép volt ez az ótestamentum hangját idéző ének, hogy kedvünk lett volna velük énekelni, hadd szárnyaljon messzire, repülje be a földet a testvériség himnusza. Fonográftekercsek A növendékek és a vendégek hangversenye után Zalavölgyi Cecília tanárnő Donizetti-, Ibert- és Cimarosa-műveket szólaltatott meg fuvolán, tanár kollégái kíséretében. Majd ismét a kamarazenekar következett: Bartók Béla és Bárdos Lajos népdalfeldolgozásaiból játszottak egy csokorravalót. Figyelmes gesztus volt ez, hiszen Bartók tanár úr egykor a Néprajzi Múzeum munkatársa volt. Egy emelettel följebb fonográftekercsek százai őrzik keze munkáját, az általa öszszegyűjtött népdalokat. Ezek közül szólaltattak meg néhányat fuvolán. Nagy Emőke (Pest megyei Hírlap)