Calvin Synod Herald, 2014 (115. évfolyam, 1-12. szám)
2014-11-01 / 11-12. szám
16 CALVIN SYNOD HERALD Esténkénti számadás Lefekvés után jó ideig biztatom magam, hogy mielőbb elaludjak, mert gyorsan jön a reggel. Igyekszem megtartani a jó tanácsot, és nem nézem a tv-t este kilenc óra után, ami az alvási időt is csökkentené. Ha elszunditok imádkozás közben, amikor felébredek, egy fél óra múlva ott folytatom, ahol abbahagytam. Még sötét homály fedi a szoba bútorait, amikor felébredek. Megpróbálok ismét elaludni, mi néha sikerül is. Rendszerint azzal kezdem az esti imát, hogy hálát adok az eltöltött napért. Köszönöm Uram a mai nap áldásait, nem volt fájdalmam, jól látom a nagy betűket, a hallásom gyengült, de élvezem a klasszikus zenét, lépteim nem a legbiztonságosabbak, de bottal rövidebb, a járókával hosszabbtávolságra is eljutok. Házon kívül sétára nem merészkedem. Aztán kérem az Úr segítségét, vegye el a félelmem. Ne legyen a halál gondolata akadály. A gyávaság helyett bátorságot kérek, hogy türelmesen váljak a hazahívó szóra. Azt is kérem, hogy őrizzen meg a tisztátalan gondolatoktól, és ne panaszkodj am, ne vádoljak senkit, ne okoljak minden bajért valaki mást, amikor jórészt magam vagyok hibás. Segíts Uram, hogy tudjak elcsendesedni, kevesebbet foglalkozni önmagámmal, hogy észre vehessem a mások szükségét, elkerülve a magam érdekeit és fontosságát, és tudjak máson, valakin, szomszédon vagy ismeretlenen önzetlenül segíteni legyen az egy biztató szó, bátorító kézfogás, mosoly és megértő érzés kifejezése, mi az elkeseredettség csüggedését változtassa valóra váló reménységgé. Szeretnék Uram jobb lenni holnap. A tegnapot engedetlenségemmel, tévedéseimmel magam mögött hagyni és a durcás meg nem bocsátás helyett barátságos lenni. Ne bántsam meg azt, aki engem megsértett, ne toroljam meg a rajtam esett sérelmet, hanem kezdjem az új napot azzal a reménységgel, hogy minden megy a maga rendjén, hogy nem kell oly sokat és feleslegesen aggódnom. Segíts Uram, hogy úgy tudjam végezni dolgaimat, hogy amikor reám köszönt az est, érezzem, hogy a Te gondviselésed vezetett. Ajándékozz meg a jól végzett munka örömével, Szeretném, ha közelebb kerülhettem volna Hozzád. Őriző kegyelmed kérem s nyugodtan hajtom álomra fejem, hogy amikor a nap újra felkel, a Te kegyelmed megújul rajtam is. Légy áldott, hogy nem tölthettem üresen a napot, várom a többre bizatás reménységével az időt, amit még megújítasz számomra Krisztus érdeméért. KARÁCSONY A hegytető tisztásának szélén egyszerű faház húzódott meg. Mögötte öreg erdő magasba nyújtózkodó fái állottak őrt. A házban egyetlen félig elhasznált gyertya pislogó lángja igyekezett a derengő homályt sikertelenül legyőzni. A szoba kopott bútorai fázósan ölelkeztek össze a terjedő sötétedésben. Négy fatörzsre fektetett hosszú deszka alkotta az ágy gyéren egymásra hányt széthulló szalmacsomóit. A szalmát fedő, itt-ott egyre szélesedő takaró szakadásai szégyenlősen emlékeztek a jobb napokra. A szoba sarkában kis farakás szerényedéit. Feladata a rideg szoba fogvacogtató hidegét barátságos meleggé varázsolni. A vékony fadarabok mentegetőzve nyújtózkodtak, igyekezve vastagabbnak látszani, de sejtették, hogy csak felesleges idő pazarlás lenne a próbálkozás. Alig, pár karvastagságú, zöldellő gally, még ha lángra is lobbanna, csak rövid időre változtathatta volna meg a dermesztő hideget. A hó virradattól kezdett szállingózni. Előbb csak puha, nagy pelyhek libegve, lassú méltósággal ereszkedtek a fagyos talajra. Rövid idő múlva sűrű, apró hópelyhek játékos tánccal, vidáman közeledtek a fehér takaróval borított földre. Délután már vastag hó takaró fedte be a kis házikót és környéket. A tiszta fehér hóval belepett táj jó ideig csendesen szunyókálni látszott. Gyöngéd szellő szelíden suhant át a lombtalan fák alvó ágai között, aztán feltámadt bátyja, a szél. Erőteljesen megrázta a fákat s azok ijedten hajladozni kezdtek. Voltak makacsul ellenállók, de az erősödő szélnek megadva magukat recsegveropogva letöredeztek és beletemetkeztek a puha hóba. A kis házikó mintha összezsugorodott volna. Az ablak szemei félénken pislogva tekintettek ki a viharba. A rosszul záródó ajtót egy heves szélroham váratlanul felszakitotta, egy hóember építéséhez elegendő havat sodorva a szobába. A szalmaágy szélén szendergő öreg nagyapa lassan felállott, felvette az ajtó mellett támaszkodó seprűt s kezdte kisepemi a hívatlan vendéget. Nehezen becsukta az ajtót s visszacsoszogott az ágyhoz s kimerültén lerogyott. Namami - ahogy egyik unokája elnevezte nagymamát, aki a rozzant lábú, ferdén álló, ósdi vaskályhába rakta be az utolsó gallyakat, az átmelegedett vasajtót igyekezett helyére igazítani.. Görbe botjára támaszkodva, sántítva elérte az ágyat s letelepedett élte párja mellé. Megsimogatta a hátát s szelíden korholni kezdte „Neked nem szabad megerőltetni magad, én is kilapátoltam volna a havat.” Nagyapa — a nagyobb unokánk szerette röviden Napának hívni - nem szólt egy ideig, majd megköszörülte a torkát és méltatlankodva válaszolt: „Neked sem való már a hóhányás. Lásd be, hogy te is megöregedtél. Kíméld magad, amikor megteheted, én már nagyon keveset tudok neked segíteni.” „Hát csak ne nagyon igyekezz segiteni, örülj, hogy még tudsz járni, ha nem is oly délcegen, mint régen. Gondolj csak vissza, hosszú éveken át mennyi minden megjavítottál,” „Te is alaposan kivetted a részed minden munkából. Nem válogattál, hanem oly igyekezettel segítettél, hogy egy férfinek is dicséretére vált volna. „Ne túlozd el a dolgot, én csak egy kis részt vettem ki a munkából, amit mindig szívesen tettem.” „Meg sem tudom neked köszöni, hogy mindenkor mellettem voltál, és nem nézted tétlenül, hogy mit csinálok.” „Köszönetét nem is vártam, mert jól esett a munka veled és melletted.” „No látod, nincs okunk panaszra, elégedettek lehetünk, és meg vagyunk csendesen, kettesben, csak nagyon félfémé egy kis segítség,” Gyermekeinkre nem számíthatunk, unokáink is távol vannak, és élik a maguk életét. Milyen jó volt, hogy velünk lehettek, amig növekedtek, Volt velük gond, de volt sok öröm is, Most itt vagyunk egyedül, magunkra maradva. Ha visszatekintünk a múltra az emlékek megszépítik a sivár jelent. Karácsony este, az istentisztelet után a nagy asztal mellett együtt volt a család. Mákos gubát ettünk és régi szokás szerint az
