Calvin Synod Herald, 2012 (113. évfolyam, 1-12. szám)
2012-05-01 / 5-6. szám
16 CALVIN SYNOD HERALD a sötétséget, s a kis lángnyelveket láncon függő bronz lámpák tartották. A Rotundában sűrű csend volt. A Krisztus sírja előtti márványpadlón egy parasztasszony térdelve imádkozott. Senki más nem volt ott. 3. Miután elhagytam a csöndes templomot, Jeruzsálem szűk mellékutcáin sétáltam végig, míg elértem a Szt. István kaput. Ez az egyetlen kapu, mely az Olajfák Hegye felé nyílik. Az út, amely alatta áthalad a Kidrón-völgybe ereszkedik le. A délutánnak abban az órájában volt, amikor a nap még Jeruzsálem fölött ragyogott, bearanyozva az Olajfák hegyét, de árnyékot vetett a város keleti Falára. Amikor a nap lehanyatlik, a Fal árnyéka egyre nő, le a Kidrón völgybe, majd fel a szemközti meredekre, végül a Gecsemáné kert öreg fáira. De erre még jócskán várni kell. Mészkőportól fehérlő úton mentem. Nem messze a Gecsemáné kerttől egy olajfa árnyékában megpihentem. Elővettem zsebemből az Újszövetséget, s elkezdtem olvasni az Apostolok Cselekedetei első fejezetét, de szemem a lapról viszszavándorolt a jeruzsálemi Falhoz. A meleg napsugárban ülve, a Gecsemáné-kert közelében Pál apostolra gondoltam és arra a világra, melyben élt. Pál apostolban ábrázolódik ki először a keresztyén misszionárius teljes képe. Az a szeretet, amellyel valamennyi gyülekezet gondját magára vette, valami egészen újszerű volt a világban. Azelőtt soha senki sem érzett felelősséget embertársai erkölcsi és lelki javáért, és soha senki nem vívott meg olyan kemény harcot, mint ő, hogy megóvja nyáját a bűnbeeséstől. Pál apostol nem olvasta az Evangéliumot, mivel az ő korában még nem volt leírva. Az I. század végétől lezdve működő valamennyi misszionáriussal ellentétben, a leírt Evangélium nélkül járt szerte a világban és hirdette az örömhírt. Ez páratlan érdekességgel ruházza fel Pál minden írását, mivel ő Jézus Krisztus szavairól és cselekedeteiről nem írásos emlékekből tudott, hanem magától Pétertől és azoktól hallotta, akik a mi Urunk kísérői voltak földi szolgálata idején. Pál apostol életére forrásul az Apostolok Cselekedeteiről írt Könyv és a riasztó hivatalossággal episztoláknak nevezett levelei szolgálnak, melyeket egyes általa alapított gyülekezetek eligazítására írt. Néhány levelet azért irt, hogy bizonyos életmódra és magatartásra vonatkozó kérdéseket tisztázzon a tanácstalan emberek számára, akik a pogányságból a keresztyénségbe való átmeneti állapotban voltak, megint másokat abból a célból írt, hogy megmagyarázza felfogását a keresztyén életről. Fogalma sem volt arról, hogy nemcsak az első generációs keresztyének számára irt, így írásai naplójellegüek, közvetlen hangúak és különös vonzóerejüek. Nagyon csodálkozott volna, ha tudta volna, hogy leveleit századokon át dédelgetni fogják, sőt történetesen az Újszövetségbe kerülnek bele. A Pál által közel tizenkilenc századdal ezelőtt írt levelek még ma is megihletik a keresztyéneket, mert olyan alapvető dolgokat tárgyalt, melyek éppen olyan világosak ma, mint Néró idejében. Folytatjuk S. Nagy László: Zsigmond úr megtérése A fejedelemasszony bánatba csüggedten ült míves karszékében. A bársonnyal, bíborral, hadi trofeumokkal ékes trónteremben úgy hatott szomorú asszonyszemélye, mint veretes virágtartóban a rég lekonnyadt fehér liliom. Naprágyi püspök is mély gondolatokba révedt. Olyan dermesztő volt ez a titokkal tele sejtelmes hallgatás, mint mikor valami nagy tragédiára rá akarják zárni a kriptaajtót, de az utolsó lépés előtt még megtorpannak egy pillanatra. Lenn a kapu boltívei alatt egyhangú léptekkel mérte az időt a termetes székely darabont. Nehéz csizmakopogása néha kísérteties echóval hallatszott fel a kongó nagy terembe. A fejedelemasszony halk gerle hangja törte meg a csendet.- Ha ebben a hónapban sem tér vissza Zsigmond úr, bizony mondom, hogy itt hagyom őkéimét. Isten uccse, itt hagyom! Fáj ugyan megválnom ettől a bérces kis hontól, a szelíd és kötelességtudó udvari néptől, a jó szagú virágoktól, a fejedelmi széktől, de hát méltóságod is beláthatja, hogy ez így nem mehet tovább, egyedül élni fiatalasszony sorban, mint a kalitkába zárt madár, mégsem lehet. A trón tekintélye s női önérzetem sem engedi meg. Ha ez az állhatatlan ember nem gondol ezekre, akkor csak hadd maradjon a maga kedves Lengyelországában, én pedig viszszamegyek apámuramhoz, osztrák pátriámba. Naprányi püspök úr illő reverenciával hallgatta a súlyos szavakat, s néma fejbiccentéseivel igenlő igazat adott az árva fejedelemnének. Az ajkakról szálló sóhajok röppentek szét s megpihentek az ódon cirádák között.- Püspök uramnak mi volna a szentenciája ebben az ügyben még? Naprányit nehéz feladat elé állította ez a komoly kérdés. De válaszolnia kellett. Csak azt nem tudta, hogy mint pap, ország ügyét intéző politikus, vagy mint a császári ház lekötelezett híve mondjon véleményt.- Felséged valóban türelmes volt a fejedelem őnagyságával szemben. És abban is teljes mértékben respektálnom kell, hogy ez a magára hagyott árvaság sem tarthat már sokáig. Azt hiszem, hogy hamarosan változatok fognak előállani. Zsigmond úr megunta már lengyelhoni kirándulását, s idehaza is nagyon sokan vannak, akik vissza kívánják őkéimét a méltán megillető fejedelmi székbe. Ha nem csalódom jóslásomban, a fejedelem őnagysága hamarosan visszatérend Felséged karjai közé, s akkor Felséged újra boldog lesz ebben a kis honban, derű és fény fogja ismét körülvenni, főuraink udvarlásai pedig kárpótolják a borús napokért. Ami csekélységem illeti, én addig is hű szolgálatjára leszek mindenben Felségednek, s magas pártfogását mindenben igyekezni fogok kiérdemelni. A fejedelemné lemondóan legyintett szirom kezeivel. De azért megköszönte hűséges embere megnyugtató szavait, s egymásnak kölcsönösen jó éjszakát kívánva váltak el a késő esti párbeszéd után.
