Calvin Synod Herald, 2011 (112. évfolyam, 3-12. szám)
2011-05-01 / 5-6. szám
CALVIN SYNOD HERALD Nyirő József 21 Dsida Jenő PÜNKÖSDI VÁRAKOZÁS Kész a világ, Feszült, ünnepi várás Tereng felette. Halotti csend. Csak néha néha Sóhajt az Isten lelke. Kimérve minden pálya Megtöltve minden lélek-lámpa, Ahol csak úr a lét... De jaj, sötét van, Mélységes iszonyú sötét! A zordon tömeg-árnyék Némán zokongva kering utjain, S csak egyet tud és egyet érez... ...Most váratlanul vágyon megvonaglik és felzug Istenéhez: Betelt az idő! Sugarat, fényt, szint adj nekünk, Mert epedünk! Fényesség nélkül oly sivár az élet! Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet Legyen világosság!... És ismétlik mindig erősebben A felviharzott étheren keresztül És felharsan az egek harsonája S a végtelennek zsolozsmája zendül Zsibongva, zsongva... És nagy szavát az Ur - kimondja! (1924) A AZ ÉLET Még a tavaly kezdődött köztük a nagy szerelem, mikor Éltes István pásztornak állott, hogy a kenyérit megkeresse. Egész esztendőn kinn élt a havasban, s esténként az öccse hajtotta haza a csordát. Nappal is ügyelgetett rájuk, István pedig faragta a fát, mert úgy volt, hogy ha a házát felépíti, összekelnek Julissal, a vén Csóré Dávid leányával. Eleinte úgy levelezték egymást, hogy István minden este virágcsokrot kötözött a leány tehene szarvára, s úgy küldte haza, reggel pedig a leány pántlikázta fel az állatot, hogy abból István is értsen. Szegény ember úgy segít magán, ahogy lehet. Olyan igazán szerették egymást, hogy tiszta vétek lett volna elszakasztani egymástól. Csóré Dávid tűrte a dolgot, mert úgyse tehetett egyebet. Mikor a baj megtörtént a leánnyal, akkor se szólhatott semmit, mert ő küldte ki a fehémépet a havasra a lovakkal „hálni.” Hosszú ideig nem vett észre semmit, mert az már úgy szokott lenni, csak látta, hogy a leány sóhajtozik, szomorkodik, s a szeme ki van sírva.-Tégöd mi lölt, Juli? - Ingom semmi Az édesanyja tudta a dolgot, de ő se mert szólani róla.- Hagyjon békét annak a leánynak, ne kínozza! Nincs annak semmi baja! - támadt rá az urára.-A szemem elé ne kerülj, ha valami bajod lesz, mert elótom az életed gyertyáját! - gyanakodott az ember. Akkor nem feszegette tovább a dolgot, de napról napra komorabban vizsgálta a leányát.- Elpusztítom, ha szégyent talál hozni a fejemre! - fenyegette a a feleségét is. - Szecskába vágom az egész világot. A két szerencsétlen nő eleget rettegett, de a természet törvényét nem lehet megállítani, hiába üzente a legény, hogy tartsanak ki, mert a fával készen van, s jövő héten a házhoz is kihányja a követ, s mire odaérnék az idő, el is veszi feleségül. Az ő szívében pedig ne kételkedjék se Julis, se az anyja.- Jaj, hol volt az eszed!... Jaj, hogy tudtál effélit csinálni! - szidta bucsálódva Mári néném is, mikor az ura nem hallotta. Máskor maga csodálkozott, hogy Dávid bá semmit sem vett észre, vagy talán tudja, de nem szól.- Végünk van, ha reájön! - esett kétségbe. Hirtelen haragú., vad, zord ember volt Csóré Dávid, mint maga a havasi vihar. Nem ismert se Istent, sem embert. Ha az indulat elöntötte. Szerencsére még nem tört ki, de fekete arccal, sötét nézéssel járt, szótlansága, töprengése mutatta, hogy forr benne a veszedelem. A leány sápadtan reszketett előtte, kerülte, nem mert a szemébe nézni, és ijedten járt, mint az árnyék. Szája fehér volt, arca meghervadt, és az orra körül szürke foltok ütöttek ki. Néha szédült, a lábai reszkettek, nem bírta a munkát, reggelenkint alig bírt felkelni az ágyból, de mennie, dolgoznia kellett, hogy az apja ne vegyen észre semmi. Egyik nap aztán szénacsinálás közben összeesett. Éppen a rf] rendet verték el az anyjával, mikor a térde összecsuklott, s éles
