Calvin Synod Herald, 2011 (112. évfolyam, 3-12. szám)
2011-05-01 / 5-6. szám
CALVIN SYNOD HERALD 19 Willem Van i Spijker: Kálvin élete és teológiája (Folytatás múlt számunkból) GENF 1555 - 1564: KONSZOLIDÁCIÓ A Bemhez fűződő kapcsolatok A Perrin és társai fölött aratott győzelem egyúttal a Genf és Bem között 1526 óta fennálló szövetség végét is jelentette. A kétoldalú kapcsolatokat szabályozó megállapodás hatálya 1556 márciusában egyébként is lejárt volna, a berniek azonban szándékosan próbálták akadályozni a szerződés meghosszabbítását célzó tárgyalásokat azzal, hogy a genfiek javaslatait rendre elutasították, és a náluk menedéket találó libertinus menekültek rehabilitációját követelték. Ezek egyébként igyekeztek minden alkalmat megragadni a provokációra. A genfi tanács végül januárban úgy döntött, tudatja Bernnel, hogy az általuk támasztott követelményeknek nem tudnak engedni. A válasz megfogalmazásával Kálvint bízták meg. A szöveget mind a tanácsi testületek, mind a népgyülés elfogadta. A genfiek az általuk kivívott szabadságra hivatkoztak, valamint Isten segítségére, amit mind ez ideig megtapasztalhattak. Kálvin nyitva hagyta egy berniekkel kötendő új szövetség lehetőségét, kifejezésre juttatva Genf háláját az eddigi barátságért. Ebből a barátságból egyébként ő személyesen éppen hogy nem tapasztalt meg semmit. Mégsem tévesztette össze saját érzelmeit Genf érdekeivel. Ezek az érdekek pedig azt diktálták, hogy a jó kapcsolat fennmaradjon a két város között. Ez a reformáció szempontjából is kívánatos volt, mivel a vaudi terület Bem és Genf érdekszférájába egyaránt beletartozott. Genf időközben Zürich, Bázel és Schafthausen közvetítéséért folyamodott. Buliinger személyesen fáradozott a kapcsolatok rendezése érdekében. Kálvin számára is elsőbbséget élvezett ez a cél, mivel tartott Franciaország politika és katonai hatalmától. A két város közeledését végül a savoyai herceg részéről felerősödő fenyegetettség kényszerítette ki. Bem világossá tette, hogy a szövetség kérdését és a genfi menekültek problémáját a továbbiakéban elkülönítetten kívánja kezelni. 1558 januárjának második vasárnapján Bemben is, Genfben is kihirdették a két város „örök szövetségét.” Ezzel Perrin követőinek veresége végérvényessé vált. Genf szabadságot kapott arra, hogy a szövetség tagjaként külön utat járjon, ez pedig azt is jelentette, hogy Kálvin szerepét a svájci reformáció mozgalmában immár semmi nem veszélyeztethette. Ez persze nem azt jelenti, hogy Bem elfogadta volna Kálvin teológiai nézeteit, mint ahogy a genfi egyházszervezetet sem nézték ettől fogva kevésbé gyanakvóan. Berni részről mindkét területen erős ellenállás volt tapasztalható a továbbiakban is. Ennek a hátterében 1536 - a wittenbergi konkordátum - óta ott húzódott az úrvacsora kérdésének eltérő értelmezése. Bemben egyre kevésbé voltak fogékonyak Bucer ökumenikus törekvéseinek gyümölcesivel szemben, Kálvin úrvacsora-szemléletét pedig ugyancsak a strasbourgi reformátor teológiájának a fényében szemlélték. A két város között mégsem ebben a kérdésben támadt nyílt teológiai és egyházi konfliktus. Előtérben sokkal inkább a predestináció tana körüli viták léptek. Bolsec, miután kiutasították Géniből, berni fennhatóságú területen keresett menedéket, ahol követőket éppúgy talált, mint ellenfeleket. A két város közötti vitát a berni magisztrátus egynémely határozata gerjesztette. Kálvin a tanács előtt tiltakozott azok ellen a gyanúsítások ellen, melyekkel tanait Bemben illették. November 17-én Bem megpróbálta lelkészei segítségével csillapítani az ellentéteket. Két hónappal később a berni tanács megtiltott mindenféle liturgiái és tanbeli újítást, ezen belül különösen is „bizonyos hamis és körmönfont tantételeket, nézeteket és hagyományokat, mindenekelőtt az isteni predestináció magasztos tárgyában, mert mi ennek nem látjuk szükségét, és ez inkább alkalmas arra, hogy pártoskodást, balga ellentéteket és rendetlenséget okozzon, semmint az építésre és vigasztalásra. A Lausanne-i akadémia Viret és Béza útján tiltakozását fejezte ki, Bem azonban nem volt hajlandó engedni, még akkor sem, amikor Kálvin azt javasolta, hogy rendezzenek disputát Bemben a hivatalos predestináció tan megvitatására. A genfi állásponthoz húzó berni lelkészeket kemény feddésben részesítették, a Lausenne-i akadémián pedig betiltották az Institutio használatát. A „kálvinizmussal” és a „bucerianizmussal” szembeni ellenkezés - a berni lelkészek általában egy kalap alá vették a kettőt - elsősorban nem az úrvacsoratanra, hanem a kiválasztás dogmájára irányult. Ebben a kérdésben Béza és Kálvin teljesen egy véleményen voltak. Ez derül ki Bézának ebben az időben megjelent művéből (Summa totius christianismi), amely a kiválasztás és az elvettetés sematikus leírását tartalmazza. Ezután a konfliktus az egyházi rend kérdése körül élesedett ki. Viret Kálvinhoz hasonlóan vélekedett az egyházfegyelem autonómiájáról. Ez 1558-ban a berni kormányzat és a kálvini gondolkodású lelkészek közötti ellentétek felerősödéséhez vezetett. 1559-ben Viret-t megfosztották hivatalától. Genfben utazott, Béza után, aki már korábban odaköltözött. A Genf és Bem közötti ellentétek tovább mélyültek, amikor (még ugyanebben az évben) megalapították Kálvin akadémiáját. Kálvin élete végén ezt mondta Bemhez fűződő kapcsolatáról, ami soha nem hagyta őt nyugodni: „Inkább féltek tőlem, semmint szerettek.” 2. Kálvin befolyása Az, hogy Genf teológiai és egyházi téren szakított Bernnel, erősítette Kálvin befolyását. Kálvin ezt arra használta fel, hogy megkísérelje még teljesebb mértében megvalósítani teokratikus eszményképét. A Bemhez fűződő viszony gyengülésével fordított arányban nőtt a franciaországi események iránti érdeklődés. Perrin pártjával szemben, mely elsődlegesen családi kapcsolatokra épült, kialakult egy meggyőződéses franciabarát kálvinista csoport. Az évek során számuk egyre növekedett. 1555-ben és 1556-ban különösen sok emigráns szerzett polgárjogot. Erejük leginkább anyagi bázisukon nyugodott, ezen felül elsősorban tehetségüket és intellektuális képességeiket tudták kamatoztatni. Rövidesen fontos pozíciókat foglaltak el a város társadalmi, egy
