Calvin Synod Herald, 2011 (112. évfolyam, 3-12. szám)

2011-03-01 / 3-4. szám

18

CALVIN SYNOD HERALD

125 év óta sziweMélekkel szolgálja tagjait, egyházakat, óhazát és a Magyarság ügyét

XeCCemes

J-fúsvétí

Ünnepeket

WILLIAM PENN ASSOCIATION

Fraternal Life Insurance and Annuities

Pittsburgh, Pennsylvania

To learn how we can serve your family, call us at 1-800-848-7366 or visit us on the internet at www.williampennassociation.org

Megerősítette az Úr Eglont! Milyen fájdalmas pofon ez is! Mert nem is úgy veszítik el a pálmák városát, hogy az összedőltek volna falai, vagy tűzvész perzselte volna fel, vagy esetleg a benjáminiták összevesztek volna egy másik törzzsel, akik átjöttek volna ide, és elfoglalták volna. Ez a helyzet polgárháborús állapotot jelez, s nem is katasztrófa áll a háttérben. Isten az, aki megerősít egy pogány királyt. Hatalmat ad a kezébe. Isten forgatja a történelem kerekét, s most Eglonnak pörgeti ki a szerencsét. S milyen fájdalmas ez Isten gyermekei számára! Ok Ábrahám óta abban éltek, hogy kivételezettek. Ok a kedvezett nép. Ebben éltek még az egyiptomi fogságban is, hogy eljön majd a szabadító. Abban éltek a pusztai vándorláskor is, hogy amit Isten megígért az atyáknak, az övék lesz bizonyosan, és kizárólagosan lesz az övék. Isten így is kötötte velük a szövetséget: ti vagytok a szent nép, ti vagytok a kiválasztottak. Viszont Isten megvet és gyűlöl minden bálványimádást, utálatosságot, mind, ami környező népek körében dívik. Olykor szívszorító, rettenetes, keserű és borzasztó történeteket olvasunk arról, hogyan sújt le Isten a környező népekre, a bálványimádókra. De lám, most éppen egy bálvány imádóé minden! Hát hogy lehet ez? Isten egy

bálványimádót segít fel arra, hogy uralkodjon az Ő népén. Hogy lehet ez?

Történt ilyesmi a mi egyházunk életében is. Nem is olyan rég. Mennyit csodálkoztunk mi, hívők, hogyan lehet az, hogy az egyház életében a kommunisták mondják meg, hogy mi legyen?! Az ateisták! Ok választottak püspököt, ők mondták meg, hogy miről kell prédikálni, ők adtak engedélyt, hogy lehet-e templomot építeni. Emlékszem, segédlelkész koromban Székesfehérvárra kellett utaznom az Állami Egyházügyi Hivatal titkárához. Nagyhangú, borissza ember volt - nem kötöttem a tomporomra tőrt, testvérek, engem az Úr nem jelölt ki bírának! Ám ott kellett pitizni, hogy járuljon már hozzá, hogy a sáregresi általános iskolában lehessen hittant tartani. Csak ült velem szemben ez a foxi-maxis cipészmester, aki kitanult valami gyorstalpalót és okoskodott velem. Hogy lehet ez? Hogy nemcsak megengedi ezt az Úr, hanem fölsegíti, hatalmat ad neki. Ezt olvassuk ugyanis: megerősítette az Úr. A bűneinkért lehet ez, mert Isten népe - halljuk csak az egyszerű mondatot - gonoszul cselekedett az Úr szemei előtt. íme, ez a de! S mi minden következik belőle. Egy másodperc alatt kimondjuk: de! - egy másodperc alatt más irányba forgatjuk magunkat, és rabiga a következménye.

Azonban azt halljuk a 15. Versben: ekkor megint az Úrhoz kiáltottak, és az Úr szabadítót támasztott nekik. Mivel az ítélet nem örökre szól, a terheket sem kell végtelenségig hordozni! Az összeomlás Istennek kemény ostora, szent pedagógiája, hogy a népét újra magához térítse! Ezt pedig ebből értj ük meg: szabadítót támasztott. A moabita, pogány királyt, aki keletről érkezett és beült az ország szíve közepébe, Isten csak megerősítette. Viszont a jobbra-fordításkor szabadítót támaszt. A kifejezés a Bírák könyvében rendre ismétlődik és csodát fejez ki! Vajon mit tudunk ezekről a szabadító hősöktől? Nem tudtuk Othnielről sem, nem tudjuk Ehudról, nem fogjuk tudni majd Deboráról sem, hogy kik voltak valójában. Isten támasztja őket, Isten Lelke nyugszik rajtuk. Isten küldi el őket erre a szolgálatra, a szabadításra.

A szabadítás itt két szakaszban megy végbe. Előbb maga Ehud végzi el -mondjukki! -arettenetes munkát. Cselekkel eljut a király elé, mégpedig úgy, hogy négyszemközt maradhat vele. S éppen erre készült. A jobb oldalára egy könyöknyi - körülbelül 45-50 centimétemyi - tőrt kötöz, ezt nem veszik észre, mert nem tudják, hogy suta, vagyis balkezes - szokás szerint a jobbkezes emberek a baloldalon hordják a fegyvert, onnan rántják elő. Eglon emberei nem tudták, hogy Ehud balkezes, így nem vették észre az elrejtett fegyvert. Ez volt az egyik csel. A másik csel az volt, hogy magánkihallgatást kért a királytól. Miután átadta az adóajándékot, és emberei hazaindultak, egymaga visszatért, s azt mondta a királynak, hogy titkos beszéde volna vele. Mire a király azt mondta neki: hallgass, hallgass! - aztán kiküldte az embereit, négyszemközt maradtak, és ekkor Ehud gyilkos merényletben végzett a királlyal. De nem a cselekről akarok szólni testvérek, hanem arról, hogy egyáltalán miképpen került ő oda. Izrael fiai ajándékot küldtek Eglonnak, és Ehud vezette a deputációt. Mi ez az ajándék? Természetesen, az uralkodónak illett ajándékot adni. Ha volt kérés, vagy a királynak jubileuma, névnapja volt, ajándékot kellett vinni. A zsarnok talán éppen akkor ünnepeltette Izrael „felszabadításának” tizennyolcadik évfordulóját, mondjuk, április 4-én. S amikor Ehud magánkihallgatást kért, a király azt hitte, valami extra jön még. A király korrupt ember volt, s