Calvin Synod Herald, 2009 (110. évfolyam, 1-12. szám)
2009-11-01 / 11-12. szám
Kemény Zsigmondi: KÉT BOLDOG (Folytatás szeptember-októberi számunkból) Dumitru Kocsárd fenyegetéseit hideg mosollyal fogadta. - Szedesd szét - mondá vállat vonva égesd el házamat, melyet engedelmed nélkül építék; űzz ki a rengetegből, hol a medvét és bölönbikát sem háborgattad: mert nem akarok parancsodnak engedelmeskedni... Te fiatal vagy és nemesszívű. Miért halnál meg oly korán? A Rácz Gyerő tanyájához vezető ösvényt én talán fel tudnám lelni. Vihetnélek az ingoványok közt mindig beljebb. De a portyázók ösmerőseit is, kik a nagy mocsár titkait vágynak kifürkészni, előbb üdvözlik golyóikkal, mint szép szavakkal. Nem használ, ha velük együtt növekedtél, ha velük egy dajka emlőit szívtad. Náluk a vendég ellenség, még ha testvér volna is. Aztán, uram, mit keresnél az üldöztetés emberei közt? Egy fényes helyzetű úrnak mi köze lehet a kitaszítottakhoz? Minden érintkezés szennyet vagy bűnt hagyna kezeden, mely - a ti fogalmaitok szerint - még tiszta.- Hadd e kérdést, Dumitru! Okoskodásod szándékom megváltoztatására vagy kíváncsiságod annak elbeszélésére úgysem bírhat.- Tehát mindenesetre akarsz Rácz Gyerővel találkozni?- Igen, ha fejembe kerülne is.- De az talán közönyös, hogy nála vagy magadnál?-Nálam semmi esetre, mert figyelmet gerjesztene. Dumitru gondolkodott, küzdött, fontolgatott.- Uram, induljunk Jenőre - szólott némi tétovázás után.- Miért Jenőre?- Mert onnan észrevétlenül mehetünk a török földre. Sógorom Tótkomlóson lakik egy puszta csárdában. O megmondhatja: hol és mikor lehet Rácz Gyerővel találkoznod? Kocsárd még az éjjel Jenőnek vette útját... Mi pedig forduljunk a díszkocsihoz, mely éppen azon órában, midőn lovasaink Tótkomlósnak iramlanak. csöndesen halad Rosályi felé, hol Kun Péter ősi udvarháza van. Mária álmodóan hajtja szép szőke fejét a tengerkék bársonyvánkosokra. Már negyedik napja, hogy Kocsárd várából kiindultak, s azóta ő gyakran mereng. Péter a kocsi mellett lovagol, és szintén el-elgondolkodik. Néha a mahrai pusztákon képzeli magát, hol annyi őrizni való kincse van; máskor fél, hogy Tazim körül bolyang, és a banditával találkozik, ki gyémántjaitól megmenté. Mária a csónakászatra, bálra s a gyönyörű olajfestményekre édes búval emlékszik. Péter régibb élvezetekre tér vissza, mert Kores történetén andalg, melyet dajkája oly mézes szavakkal beszélt el, hogy lehetetlen volt a kis Péternek nem könnyeznie... huszonhét évvel utóbb. Mária szomorúabb, amint a kocsi Rosályihoz közeledik. Péter mosolygani kezd örömében, ha eszébe jut, hogy nemsokára a puszta faluba megérkeznek, hol anyja és nagymamája a maga idejében remek feleség volt... s most sem laknak a környéken kalandor úrfiak. Az új házaspár kísérete csöndeen ballag a kocsi után.- Szép nőm, arcodon mind sötétebb árnyék van - mondá Péter, lováról behajolva.-Kocsárd miatt aggódom! - válaszolta Mária, gyermeteg nyíltsággal. Péter rákvörös lön, de visszatartóztatá mérgét.- S miért aggódnál Kocsárdért? - kérdezé kevés szünet múlva. CALVIN SYNOD HERALD_____________________________ - Mert ő vakmerő, s Rákóczi ellen mindent kockáztatni fog.- Amíg szusszal győzi, kiabál, s ha elfárad, hallgat.- Nemcsak kiabál, Péter, ő teszen is. Kocsárd valódi lovag.- Bátorságáról keveset tudok, lovagiassága pedig üres hízelgésből áll, mely egyedül a hiú nőket bűvöli. Mária a kocsivánkosról fölkapta szőke fejecskéjét, s ámulva nézett Péterre.- Te kisebbíted őt - sóhaj tá, és arca égett, míg ujjai fürteivel játszódtak, s hosszú szempilláinak ernyőiben egy könny rejtőzött.- Te meg hiszed, hogy óriás, hogy ciklopsz, ki a Retyezát kőszikláit mind a Rákóczi fejéhez fogja csapni - válaszolá Péter epésen.- Kocsárd bátorságát a világon egyedül te hozod kétségbe.- Szép bátorság! Kocsárd, ha tőle a fejedelem még hatvan hegyet vészén is el, csak messzünnen fog reá csaholni.- Azt ne képzeld, Péter! - mondá Mária sápadtan.- Kedves nőm! Igen fölhevülsz rokonunk védelmében.- Mert kezeskedni mernék, hogy ő az elfoglalt birtokból kiveri Rákóczit.- S én ellenkezőjéről. Kocsárd hánykolódik most, hogy téged, ki a kalandokat szereted, ámítson; de más húrokat fog pengetni, ha a dolog kenyértörésre kerül. Te így vélekedel róla, és nyolc egész napot töltöttél házfödele alatt! - mondá Mária látható megütközéssel arcán. Ah!... Ne említsd e napokat!- Miért? - tudakold Mária gyermeteg hangon, mely éppen szendesége miatt ingerlé a féltékeny Pétert.-Az ember behunyja szemét, míg lehet, de legalább aztán ne gúnyolják! - mormogá Péter, ki a vita alatt mindinkább kezdett felbátorodni.- Mire hunytad be szemedet, férjem?-Ah, hagyd!... Ne szóljunk.- De mégis mire? - kérdé Mária.- No, hát... légyottjaidra, melyeket csak a vak nem látott. Mária szenvedélyesen csapta össze kezét. - S te, Péter -rebegte -, te szemedet hunyod be, ha nődet csábítójának karjai közt hiszed?... Te a hittel nem az elégtételre gondolsz?... Szent ég! Mi vár még reám!- Tréfaság! - hebegte Péter, sejtvén, mily rossz színben kell e nyilatkozat után neje előtt feltűnnie. - Én, Marim, kevésbé komoly jelentést adtam szavaimnak., s csak te veszed azokat betű szerint. Mária bevonta a kocsiba magát és hallgatott. Péter nem vélé tanácsosnak tovább szőni a beszélgetést. Néhány perc múlva a kocsis pattogtatott, a lovak sebesebben ügettek, és füzek s égerfák árnyak közül kibontakozik egy kicsiny falu. Szélén sötét úri lak állott, visszataszító külsővel, zárdái szigorral. Kőkeresztű keskeny ablakait vasrácsok védték. Péter gyönyörrel legeltette szemeit ősi házán, mely börtönnek célszerű volt.- Istennek hála! Otthon vagyunk! - kiáltá. Mária mélán nézett a házfedélre, melyről egy kesely repült föl, és az égbe lökvén magát, szabadon terjeszté ki szárnyait.- Ah, a boldog madár! - rebegték ajkai. A kocsi néhány juhászeb és számos kopó örömugatása közt a tornác előtt állt meg... Talán éppen e pillanatban tűnt Kocsárdnak és Dumitrunak szeme elé a tótkomlósi csárda, mely gólyafészekkel és penészes ____________________________________________________21 Folytatás a 22. oldalon