Calvin Synod Herald, 2008 (109. évfolyam, 1-10. szám)
2008-03-01 / 3-4. szám
CALVIN SWOP HERALD 19 svájci reformáció legfontosabb vezetője) nemcsak az evangélium szabad hirdetéséért szállt síkra, hanem egy olyan egyházi felépítés mellett is állást foglalt, ahol saját egyházfegyelmi rend alapján az önálló egyházi törvénykezelés joga is fennáll. A gyülekezet úrvacsorái közösség volt, a polgárok kötelező részvételével. A céhek - melyek a reformáció térnyerésében jelentős szerepet játszottak - feladata volt a polgárok úrvacsorán való részvételének ellenőrzése. Kálvin szeme előtt a reformáció hasonlóan határozott bevezetése lebeghetett, amikor később Genfben megpróbálta megteremteni a hitvalló közösséget. Kálvin Bázelben találkozott újra Coppal. Nem lehetetlen, hogy részben az ő jelenléte vonzotta őt ebbe a városba. Az mindenképpen igaz, hogy itt nem volt messze Franciaországtól, nyomon követhette a hazai eseményeket, és a közelből járulhatott hozzá a maga módján a reformáció terjedéséhez. Bázelben több kiváló nyomdászmester is lakott, Kálvin nyilván ismeretségbe került velük is. Az Institutiót Platter adta ki. Bázelben újra rátalált arra, amiért Párizsban annyira lelkesedett: a három nyelv iránti érdeklődésére. Béza arról számol be, hogy Kálvin Sebastian Münster (aki a héber nyelvet tanította, 1480-1553) előadásait látogatta. Oekolampadius halála után (1531) Simon Grynaeus (aki döntő szerepet játszott a bázeli reformációban, 1493-1541) és Oswald Myconius (1488-1552) lettek a bázeli egyház vezetői. Grynaeus görögtudásával kevesek vetekedhettek; Kálvinra nagy hatást gyakorolt, amint az első bibliai kommentárjához, a Római levél magyarázatához (1539. október 18) írt ajánlásából kiderül. Mindketten úgy vélték, a Szentírás magyarázatához perspicua brevitasra (világos tömörségre) van szükség. Kálvin bázeli barátai közé sorolhatjuk Bonifacius Amerbachot is (1495-1562), aki 1535-ben már remek jogtudósként volt ismert és elismert. Az ő részletes levelezése nemcsak a bázeli reformációról, de a reformátori mozgalom egész svájci és franciaországi folyamatáról is sokat elárul. A bázeli egyetem reformációja (melyet 1532-ben szabályrendeletben rögzítettek) leginkább az ő vezetésével ment végbe. Nem valószínű, hogy Kálvin Erasmussal is találkozott volna, aki 1535 júliusában tért vissza Bázelbe, idősen és betegen, s egy évvel később meg is halt. Azt azonban tudjuk, hogy kapcsolatban állt másokkal, akik a reformáció során fontos szerephez jutottak. Ilyen volt Pierre Toussain (1499-1573), aki Montbéliard reformációjában működött közre; Guillaume Faréi (1489-1565), aki a meauxi reformkörből jött, s majd később Kálvint Genfhez kötötte; Pierre Viret (1511-1571), leendő munkatárs a francia Svájcban; Joachim Vadianus (1489-1551), St. Gallen reformátora; valamint Heinrich Buliinger (magyarosan: Buliinger Henrik, 1504-1575), Zwinglinek nem csak tanítványa, de művét folytató utóda, akivel együttműködve Kálvin a svájci reformáció egységét majd megteremtette. Itt ismerkedett meg Leo Juddal (1482-1542), aki Buliinger munkatársa volt; Martin Bucerrel (1491-1551) és Wolfgang Capitóval (1478-1541), akik a strasbourgi egyház befolyásos vezetői voltak. Közülük többekkel a későbbiekben is kapcsolatban maradt, s ezek a kapcsolatok is fontosak a reformáció történetének szempontjából. Kálvin Bázelben két fontos mű megírásával is foglalkozott. Az első Olvitanus francia bibliafordításához írt Praefatiója (előszava) és az Újszövetséghez írt bevezetése (1535). A harmincas években különböző bibliafordítások jelentek meg a piacon. 1534-ben a párizsi parlament ellenállása dacára megjelet Lefévre d'Étaples Újszövetség-fordításának (mely összesen 23 kiadást ért meg) javított kiadása. Olivetanus fordítása leginkább az eredeti szöveg visszaadására koncentrált. Kálvin el szerette volna érni, hogy ezt a fordítást is tovább javítsák, ennek érdekében kísérő szövegét főleg császároknak, királyoknak, fejedelmeknek, és minden olyan nemzetnek ajánlotta, akik alávetik magukat a Krisztus uralmának. Cáfolta azt a vélekedést, mely szerint a Biblia nem az egyszerű népnek való olvasmány lenne: Isten pásztorokat prófétává, halászokat apostollá tett, minden rendű és rangú embereket elhív tanítványai közé. Ez azonban nem azt jelentik, hogy az egyházban a tanítók és tanítványok rendjét (docendi discendique ordo) le kellene rombolni. A prófétákat, tanítókat és írásmagyarázókat maga Isten hívja el az ő jóságával, hogy az Isten népe magát az Urat hallgathassa általuk, ..el a docente discere” (a tanító segítségével is tanulva). Az ige tanításának (doctrina) az igazság tanulásához (discere) kell vezetnie. A tulajdonképpeni munkát az ige végzi. Az Újszövetséghez írt bevezetésében, melyet mindenkinek írt, „aki szereti Jézus Krisztust és az ő evangéliumát,” Kálvin egy üdvtörténeti teológiát fejt ki röviden, Krisztussal a középpontjában. Nem teológiai, hanem lelkigondozói jelleggel: „Minden ember, különbség nélkül elhívatik Krisztus örökségére... Senki sincs kizárva, aki úgy fogadja Krisztust, ahogy az Atya őt mindenki üdvösségére kínálja, s aki őt, ahogy kínáltatik, azonképpen befogadja... Vessük csak el az evangéliumot, s minden emberi igazság - Isten igazságától elítélve - leromboltatik. És viszont: az evangélium ismerete folytán leszünk mi Isten gyermekeivé, Krisztus testvéreivé, a szentek örökös társaivá. Ezt kell keresnünk a Szentírásban, hogy Krisztust és az Atya kegyelmi ajándékait valósággal megismerhessük, amiket őbenne nyújt nekünk.” 2. Az Institutio első kiadása Bázelben került sor az utolsó simításokra azon a könyvön, mely Kálvint később híressé tette. Az anyagot du Tillet franciaországi parókiáján gyűjthette össze. Teológiai képzettsége rövid idő alatt óriásit fejlődött önálló tanulmányainak köszönhetően, du Tillet könyvtárában pedig olyan könyveket hívhatott segítségül, melyek művének megírásához alapvető fontosságúak voltak. Egyébiránt Kálvin „fotografíkus” emlékezőkészséggel rendelkezett, ez képessé tette őt arra, hogy szinte hibátlanul idézzen az általa olvasott müvekből. Pighius ellen szerzett vitairatában azt mondja, az ő „szerzője az emlékezetében lakik.” Az Institutio elé Kálvin a francia királyhoz címzett előszót írt 1535. augusztus 23-án. Erre a franciaországi események késztették. A király az evangélium-követekőket árulással és forradalmi szervezkedéssel vádolta. A münsteri anabaptistákkal vette őket egy kalap alá, akikkel szemben a német fejedelmek is hadakoztak. Kálvin ezt az érvet, mint rágalmat, elutasítja. A francia reformáció melletti apológiája a klasszikus retorika mesterműve, Cicero perbeszédei mintájára; művében a második század apologétáinak nyelvezete elevenedik fel újra. Kálvinnak személyes barátai váltak a kegyetlen üldözés áldozataivá. Kálvin minden képességével és teljes erejével próbálta őket védeni: „Ferencnek, a hatalmas és dicsőséges uralkodónak, a franciák legkeresztyénibb királyának, mint fejedelmének, Kálvin János békét és üdvösséget kíván.” 1 r
