Calvin Synod Herald, 2008 (109. évfolyam, 1-10. szám)
2008-01-01 / 1-2. szám
20 CALVIN SYNOD HERALD eszközéhez nyúlt. Még komolyabb esetben, széttörte a nép egész hatalmi rendszerét s a világtörténelem vezető nemzeteit újra kis pásztomépekké törpítette. Asszíria, Macedónia, Róma, az iszlám kalifátus iskolapélda minderre. A nagy politikai változások mindig nagy gazdasági és erkölcsi változásokkal jártak együtt, akár mint okok, akár mint következmények. Mindeniknél azonos a menet: a régi megavult s jött az új, ami elseperte. íme, mindent megújítok! Van-e nemzedék, amely ebből a leckéből olyan sokat tanulhatott, mint mi? Az Ige tehát arra tanít minden nemzedéket: lássuk meg, alázatosan ismerjük el azt, ami a régiben elavult, életellenes, igazságtalan és halott volt; fogadjuk bizalommal az újat, lássuk meg benne Isten rendelését, az alkalmat, az ígéretet, az életet; de egy percre se gondoljuk, hogy az új maga a megkövült, örök igazság, hanem keressük és valljuk meg hibáit, munkálkodjunk állandó megjobbulásán. Akár állam, akár egyház, akár egyéb közösség vagy intézmény, élettörvény reá nézve az, amit a reformáció magára nézve így fejezett ki: ecclesia semper reformari debet. (Az egyház szakadatlanul újítsa meg magát.) Csak az él, ami megújul, mert ami a régi, az a halál: ami az élet, az mindig új. Ez azonban csak egyik fele a dolognak. A fák minden tavasszal megújulnak, de egyszer maguk is meghalnak. Az emberek minden alvással, minden lélegzetvétellel megújulnak, de egyszer abbahagyják a lélegzetvételt és örökre elalusznak. A népek, nemzetek belefáradnak a harcokba, forradalmakba s letűnnek a történelem színpadáról. Mindezek roppant színjátékokkal: a megavulás és a megújulás nagy liturgiájával, a külső, a látható világhoz tartoznak, amely maga is addig avul és újul, amíg elérkezik a Vég. A Jelenések Könyve éppen erről beszél, s alapigénk tulajdonképpeni tanítása az, hogy Isten a múlandóságból kiemeli, megmenti azt, ami örökkévaló. A megavulás és a megújulás körforgásából kiemel és megtart valamit, ami láthatatlan, de örökkévaló. - Mi ez? Nem lehet más, csak O maga. O maga, úgy, amint megjelenik és munkálkodik a Jézus Krisztusban. Ez az ősi, ez az abszolút régi, ez az örök, mert ez a világteremtés alapeszméje, a lét célja és értelme. Ezt kell Istennek előhívnia, feltündököltetnie, érvényesítenie. Helyre kell állítani a világot erre a régire, erre az örökre; helyre kell állítani a Krisztus képére, az egész mindenséget. Azért kell helyreállítani, mert ez a minta, ez a terv, ez a dicsőség megvolt, de elveszett. Betódult a világba az emberen át valami új, valami más, valami démoni, valami istenellenes és elbukott az ember, megromlott a világ, nyomorultakká, boldogtalanokká, halál és átok martalékaivá lettünk. S mikor Isten azt mondja: íme mindent újjá teszek; azt érti alatta: íme helyreállítom a régit, az örökkévalót, az istenit. Figyeljünk erre a szóra: teszek. Ebben benne van a teremtés: nem foltoz, nem tataroz, merőben újjá tesz. „Mert ha valaki a Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme újjá lett minden.” Benne van a megváltás, mert ennek a teremtésnek előfeltétele, következménye a megtestesülés, a kereszt, a feltámadás, a Szentlélek kitöltetése, mindaz, amit Isten a Jézus Krisztusban mondott és tett. Istennek ez az újjá tevő munkája ott kezdődött el a paradicsomi ígéretben; végighúzódott a szent történeten; megjelent a Krisztusban; folyik az egyházban s dicsőséges befejezést nyer az utolsó ítéletben, akkor, mikor „meglesz” az, amit Isten megíratott János apostol által: „Ezután láték új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt. És én, János, látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely Istentől szállá alá a mennyből, elkészítve, mint, egy férje számára felékesített menyasszony. És hallék nagy szózatot, amely ezt mondja vala az égből: íme, az Isten sátora az emberekkel van és velők lakozik és azok az ő népei lesznek és maga az Isten lesz velők, az ő Istenök. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. És monda az, aki a királyi széken ül vala: íme, mindent újjá teszek. És monda nékem: írd meg, mert e beszédek hívek és igazak. És monda nekem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a Kezdet és a Vég.” Mindezt maga a királyi széken ülő mondja, tehát a Szentháromság, egy örök Isten a maga föltétien szuverenitásában az elmúló régi világ romjai felett s a megújuló örökkévalóság kapuja előtt. És milyen nagy dolog, hogy mondja! O mondja, ilyen körülmények között mondja, nekünk mondja, tanításul és vigasztalásul mondja, - ebben az foglaltatik, hogy mikor Isten mindent újjá tesz, minket sem felejt ki. A mindenben mi is benne vagyunk. Minket is újjá tesz, azaz Krisztusban újjá teremt: helyreállít az ő képére, arra a képre, amelyet megáldott, szeretett, a Krisztusnak adott; amelyért Krisztus meghalt, amelynek vonásait Krisztus önmagával tölti ki. „íme”, ez a szó a magyarban is, az eredeti görög nyelven is azt jelenti: lásd meg! Hát lásd meg! Ezt az újat, ezt a régit, ezt az örökkévalót, egyszóval: Krisztust kell belevinnünk a mi külső, látható világunkba is. Testi és erkölcsi életünkbe, gyermekeink életébe, nemzedékünk társadalmi rendjébe, a termelésbe, a javak elosztásába, a bel- és külpolitikánkba. Megújuló világunkba az örökkévaló Krisztust. Mert az idői változatok és megújulások akkor nyernek igazi jelentőséget, mély értelmet, ha bennük ez az örökkévaló, ez a régi, maga Krisztus jelenik meg. Krisztus mint erő és fiatalság, a mi testi és lelki életünkben; Krisztus gyermekeink életében, mint teljesebb és hívőbb élet; Krisztus a társadalmi átalakulás belső rendjében, a több és könnyebb termelés, az igazságosabb elosztás rendjében, s Krisztus a megbékélt emberiség életében, mint az Isten népének munka- és sorsközössége. Oh, ha egyszer erre mondhatná Isten azt, amit a mennyei Jeruzsálem alászállására, az új ég és az új föld megjelenésére mondott: meglett! / Dsida Jenő: KÉTFÉLE IMÁDSÁG \ Este van, sötét van, Imádkoz a gyermek: „Én édes Jézuskám, Kérésemet tedd meg! Szép kicsi falovat Láttam meg a boltba S oly igen szeretném Ha az enyém volna. ” Este van, sötét van, Imádkoz az asszony: „ Gondviselő szemed Felettünk virrasszon! Sorscsapás, betegség Bennünket ne érjen - Segíts, oh segíts hogy Meg ne haljunk éhen! ”
