Calvin Synod Herald, 2008 (109. évfolyam, 1-10. szám)
2008-01-01 / 1-2. szám
16 CALVIN SYNOD HERALD 2008 - Zwingli év 2009 - Kálvin év Kálvin megtérése Kálvin saját megtéréséről szóló bizonyságtétele - Lutherével összehasonlítva - rendkívül szűkszavú. Három olyan forrásunk van, melyeket összefüggésben hozhatunk azzal a döntő változással, ami életének ebben a periódusában lejátszódott. Ismeretes a már említett Zsoltár-kommentárban (1557) található életrajzi vázlat. Ebben Kálvin párhuzamba állítja Dávid elhívását és saját múltját. Izráel népe első királyának történetében, mint egy tükörben saját vocatióját (elhívását) látta, a kezdeteket éppúgy, mint a folytatást. Nézzük, hogyan számol be Kálvin erről az útról. A prédikátorságra, az evangélium szolgálatának tiszteletre méltó J—-------Dsida Jenő: V, ALÁZATOS, KÖNYÖRGŐ ZSOLTÁR Jóságos Isten, áldottszívű kertész, ki minden reggel átsétálsz a kerten, akit csodálunk gyökereket verten figyelj: egy dudva zsoltárt énekel! Jóságos Isten, áldottszívű kertész - Szirmaim nem szép, pompás csillagok; csak egy tövises, csúf növény vagyok, lekonyult, béna, bús, haszontalan. Dudvának hínak. Mindenek gyűlölnek, megtűz a nap és kínoz a hideg, mert nincs gyümölcsöm soha senkinek, s én- mégis élni, élni akarok! Mert, látod, mégis szép a madárének és mégis szép a tavasz, illat, fű, rög, s a kis méhecske énnekem is zümmög és élni, élni, élni akarok! Jóságos Isten, áldottszívű kertész! Nekem nem árthat, aki örömest öl, Csak Te ne bánts, ne tépj ki gyökerestől: a kis dudvának legyen irgalom! A fájón-édes élet napjai legyenek mind-mind kiürített kelyhek, a Te légy, akinek zsoltárt énekeljek, míg lassúdon a kerten áthaladsz! S a kis, szomorú, mihaszna dudvára - kérlek Istenem: - olykor rátekintsél, s az több lesz neki minden drága kincsnél Ne tépj ki Uram! Élni akarok! (1924) r feladatára nyert elhívatást. Bár édesapja már gyermekkorában a teológiát szánta neki, megváltoztak elképzelései, és a teológia helyére a jogi tanulmányok léptek: „Ita factum est, ut revocatus a philosophiae studio,.......így történt, hogy elszólítva a filozófiai tanulmányoktól, ajogtudomány felé fordultam, melyben mintegy az atyai akaratnak engedelmeskedve igyekeztem hűséggel helytállni. Isten mégis gondviselésének titokzatos zablájával végül más útra vezérelt. És azonnal, amikor a pápaság babonáiba már makacsabbul beleragadtam, mintsem hogy ily mély mocsárból egykönnyen kimenekedhettem volna, lelkemet, amely életkora miatt már felettébb megkeményedett, Isten egy hirtelen megtéréssel az engedelmességre kényszerítette. így azután mintegy az igaz kegyesség ízétől átitatva olyannyira elfogott az előrehaladás vágya, hogy hátralévő tanulmányaimat, bár nem vetettem el teljesen, mégis közönyösebben folytattam. Még egy év sem telt bele, és a tisztább tanítás iránti vágyakozás miatt annak máris novíciusává és buzgó tanulójává lettem. 1. Subita conversio (hirtelen megtérés) Az, hogy engedelmeskedett édesapjának, Kálvin számára Isten gondviselésének láthatatlan zabolája (előrelátásának rejtett ösztökéje) lett, amivel az Úr az életét irányította. Megtérését is Isten müvének tekintette. Figyelemre méltó őszinteséggel ír arról, hogyan ragaszkodott konokul a „pápaság babonáihoz”, s hogy nem volt könnyű kimenteni őt ebből a „mély mocsárból”. Csak gyökeres fordulat, „megtérés” által tudta őt Isten „tanulékonyságra” késztetni, hiszen már nem abban az életkorban volt, amikor az ember könnyen alakítható. Kálvin a „hirtelen” szóval fejezi ki, hogy a fordulat nem saját elhatározásának következménye volt, hanem Isten váratlan, kegyelmes közbeavatkozásának eredménye. Kálvin az igaz kegyességet megízlelve nyitottá vált a tiszta tanítás iránt, melynek egy éven belül tanítójává is vált. Valóban gyökeres változásról beszélhetünk. A subita conversio nyilvánvalóan teológiai tartalmú kifejezés, melyet Kálvin 1557-ben használ - miután genfi pozíciója már bizonyossá vált - elhívásának bizonyítására. A conversio következménye egy olyan erős vocatio (elhívás) volt, ami elől nem menekülhetett, hiszen ebben a tisztább tanításban találhatott megnyugvást az igaz istenfélelem keresésében. Isten gondviselése vezette erre. Mi tartotta vissza Kálvint eddig a pillanatig? Sadoletónak írt levelében választ ad erre a kérdésre: az egyház iránti tisztelete. Személyes vallomásnak vehetjük, amikor arról ír, milyen nehezen nyílt meg a füle a „megtisztított” tanítás számára. Amikor végül mégis kész volt a befogadásra, világossá vált számára, hogy alaptalanul félt az egyház tekintélyének megsértésétől. Amit korábban az egyház „felsége megsértésének” tartott, „babonaságnak” bizonyult. Kálvin meggyőződése szerint az egyház iránti tisztelet és a Szentírás iránti tisztelet szorosan ősze kell hogy tartozzanak. Figyelme azért fordult a Szentírás felé, mert lelkiismerete máshol nem talált nyugalmat, csak a bibliai prédikációban. Kálvin nem az a fajta ember volt, mint Augustinus, hogy vallomásokat írjon, vagy mint Luther, hogy hitbeli élményeiről kitárulkozzon. Sadoletónak írt levelében mégis elárul valamit legbenső vívódásaiból: „Mert akárhányszor magamba szálltam, vagy szívem hozzád emelkedett, hatalmas félelem lett úrrá rajtam,
