Calvin Synod Herald, 2008 (109. évfolyam, 1-10. szám)

2008-09-01 / 9-10. szám

megmentette a maga lelkiségét, vallásos radikalizmusát s hatalmi politika helyett a világinspiráció nagy szolgálatát vállalta. Ezzel megtalálta önmagát és betölti igazi rendeltetését: az igazságban és szeretetben való szolgálat nagy feladatát. Ebből pedig az a tanulság következik, hogy a Krisztus egyháza maradjon egyháznak, ne adja oda magát semmiféle politikának, se mint csendestárs, se mint ügynök.

A másik dolog, amit figyelembe kell vennünk az, hogy ma a gyülekezet jelentősége sokkal inkább előtérbe nyomul, mint az apostoli kortól kezdve bármikor.

Aki nem tagja az úrvacsorázó gyülekezetnek, annak legfeljebb csak a fél lába lehet keresztyén. Vonjuk le ebből azt a tanulságot, hogy ahol igehirdetés van, ahol a sákramentumokat kiszolgálják, ahol a gyülekezet közösségben könyöröghet és hálákat adhat, ahol lehet bibliát olvasni és zsoltárt énekelni, ott van egyház és ott az egyház minden redukció és korlátozás ellenére is.

Mindebből következik a harmadik tanulság: a gyülekezeti istentisztelet fontossága. Régen sok egyesület összejövetel, szeretetvendégség, evangélizáció, imaóra, konferencia, csendesnappal gyűjtötte egybe vagy bontotta széjjel a reformátusokat. Ma a gyülekezeti istentisztelet az egyetlen hely és alkalom, ahol az Isten népe egybegyül és az Igét hallgatja. Ez az ótestamentumi káhál. Isten üzenete meghallgatására összegyülekezés.

A református istentisztelet vallásos szeminárium is. Alaposabb bibliatanulmányra van szükségünk. A Heidelbergi Káté teljes ismeretére, éneskönyvünk egész anyagának elsajátítására. A kegyesség egy nyelv is s ezt a nyelvet meg kell tanulni és beszélni kell.

Végül mindezt összefoglalom azzal, hogy ma világosabban látjuk mint valaha: az Egyház a Krisztus teste. Az egyház, a gyülekezet, mi akik itt vagyunk, az inkarnáció második fejezete vagyunk, az a dicsőséges lelki-test, melyet a megfeszített, a feltámadott és az Atya jobbjára ült Krisztus az ő választottjaiban a hívők gyülekezetében ölt magára. Az egyház tehát élő organizmus. Az övéi között jelenlevő Krisztusnak organizált élete. Éppen ezért az egyház nem e világból van. E világon is él, ide nyúlik alá, hogy összegyűjtsön és felemeljen egy mennyei világba, abba az állapotba, ahol Krisztus él. Baj, ha nem nyúlik alá, de baj, ha nem visz oda fel és nem ott terebélyesedik ki. Hajszálgyökerei a szívekbe érnek, virága, gyümölcse az örökkévalóságban díszük és érik. Ezért az egyházra mindig elmondhatjuk ezt a két ellentétes dolgot: útközben és mégis mindig otthon.

Krisztusnak ez a teste is a Szentlélek műve, mint az, amely a Mária méhében formáltatott. A Szentlélek a Jézus Krisztus lelke, vagyis az O személyes jelenléte és munkálkodása egyesekben és a gyülekezetben. A gyülekezeten kívül nincs egyes, egyesek nélkül nincs gyülekezet. Keresztyénné lenni annyi, mint gyülekezethez tartozni. Unus christianus nullus christianus.

Az egyház a túlsó partról nyúlik ide hozzánk s nem az innenső oldalról vert híd odaátra. A végből jő felénk, mentőöv a végítélet viharában. Az egyház Krisztus, mert az egyház az O feje; az egyház Krisztus, mert Krisztus: az O tagjai.

Ez a reformációi emlékünnep nagy tanítása hozzánk 1952- ben.

CALVIN SYNOD HERALD_____________________________

IN MEMÓRIÁM

_______________________________________________21

Nt. Dr. Bertalan Imre

1918-2008

Nt. Dr. Bertalan Imre visszaadta nemes lelkét Teremtőjének 2008. július 10-én.

1918 június 3-án Nyírtasson született (Szabolcs megyében). Három éves korában elveszíti édesapját aki református lelkész volt. A lelkészárvákat nevelő Kálvineum fogadja gondozásába Hajdúböszörményben. Majd itt érettségizik a Bocskai István Főgimnáziumban.

Sárospatakon készül lelkipásztori hivatására. Tanulmányai végeztével a Kollégium 334. széniora. Egy évre szóló ösztöndíjjal Nyugat-Európába megy, ahol egy helyett négy évet tölt Halléban (Németország), majd Baselban, Zürichben és Genfben (Svájc). A háború után hazatérését a magyar állam már nem engedélyezi. Kivándorol Amerikába, s a rövid tanulmányúiból egy hosszú életút lesz.

A Princeton-i Teológián tanul tovább. Amerikába érkezése első napjától teljesít szolgálatot mint református lelkipásztor. Négy gyülekezetben szolgált: Staten Island, Manville, Passaic és New Brunswick. 35 évig tartó lelkipásztori szolgálatát követően 1980-tól 1992-ig az Amerikai Magyar Református Egyesületnek és a Ligonier-i Bethlen Otthon igazgató tanácsának elnöke. Innen megy nyugdíjba, s előbb szervezője, majd megválasztott lelkipásztora Washingtonban az Isten lelke által életre hívott gyülekezetnek. A keleti egyházmegye espereseként hűségesen szolgálta a magyarság ügyét.

Az amerikai magyar közéletben végzett szolgálata elismeréseként tisztelebeli elnöke az alábbi szervezeteknek: Amerikai Magyar Református Egyesület; Amerikai Magyar Szövetség; Külföldi Magyar Cserkész Szövetség; Magyar Amerikai Koalíció; Magyarok Világszövetsége - Amerikai Tanácsa; Patak Barátai - Magyar Szekciója. A Helsinki Egyezmény Madridban tartott utókonferenciáján Carter elnök személyes felkérésére az amerikai küldöttség tagja.

Három évtizeden át prédikált a Szabad Európa Rádió protestáns félórájában, valamint az Amerika Hangja egyházi műsorban.

A Debreceni Református Teológiai Akadémia és a Michigan állambeli Hope College díszdoktori elismerésben részesíti.

Sárospatakon a Bertalan-ház diaszpóra-központnak és öregdiák-alapítványi székháznak az alapítója.

1948-ban feleségül veszi Kosa Margitot, egy amerikai magyar református lelkészcsalád gyermekét. Házasságukat Isten három gyermekkel áldja meg - Lillian, Imre és Margaret Sára.

Szerzője számos, - az amerikai magyar reformátusságról és a Sárospataki Református Kollégiumról szóló - írásnak.

Vezérigéje: ,,Aki vetőmagját sírva-emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve. ” (Zsolt. 126,6)

Nt. Bertalan A. Imre és a gyászoló család