Calvin Synod Herald, 2007 (108. évfolyam, 1-12. szám)
2007-03-01 / 3-4. szám
20 CALVIN SYNOD HF.RALD prófétákul, tanítókul, evangélitákul, akiken keresztül az adott szükségeknek megfelelően akarta építeni gyülekezetét.6 Jézus maga is beszél arról, hogy a céltudatos munka feltételezi, hogy nem ugyanaz a vető és az arató.7 Van szent egymásutániság tehát a lelki munkában is. A ma gyülekezetére nézve megszívlelendőek ezek a gyülekezetépítő mechanizmusok, melyeket a Szentírás és a misszológiai tanulmányok elénk tárnak. Számtalan gyülekezet betegsége nem a karizmák hiányában keresendő, hanem abban, hogy azok felismerése, valamint szolgatársi közösségbe való szervezése és ennek alázatos lelkülete nincs jelen az adott lelki közösségben. Pedig az egyház jövője - ha lehet így fogalmazni - csak ennek a felismerésnek a jegyében körvonalazódhat gyülekezeteinkben. Erre nézve az utóbbi időben egy nagyon fontos törvényszerűséget volt alkalmam megismerni, valamint megtanulni, melyet Klaus Douglass: Az új reformáci című könyvének, utolsó fejezete tartalmaz bővebben, amit minden témával foglalkozó, gyülekezetét égő szívvel építő lelkipásztornak csak ajánlani tudok.8 Talán e kis kitérő után tisztábban látjuk majd missziói feladatainkat, s azok megvalósulásához, sikerességéhez, áldásosságához vezető utat. Ebben a szerző a végső fejezetnek a következő címet adja: ,,Jövőt álmodni az egyháznak! ” Az első hallásra meglepő tétel arra bíztat, hogy Isten tervének megvalósulásában merjünk álmokat szőni. Egy gyülekezetépítő lelkipásztornak egész lelkiségében kifejezésre kell, hogy jusson, hogy legyenek álmai, merész elképzelései a gyülekezete jövőjét illetően. Sajnos az álmokat szövögető embert sokan kinevetik, könnyelműnek titulálják. Álmodozónak tartják, ami semmire sem jó, üres foglalatosság. Úgy gondolják, hogy olyan, aki nem veszi elég komolyan a jelen realitását. Az álmodókkal szemben állók a realisták. Meg kell vallani: ők vannak többen. De mindig voltak olyanok, akik velük szemben mertek álmokat kergetni. A könyv szerzője bölcsen mutat rá arra, hogy a történelem nagy találmányai is ezen álmodóknak köszönhetőek. Akik mertek tömegekkel ellentétben hinni elképzelt találmányaik megvalósulásában, s azoknak hasznosságában. Hányán nevették akkoriban a repülés után vágyókat, leintve őket azzal, hogy ha Isten azt akarta volna, hogy az emberek repüljenek, akkor szárnyakat is alkotott volna nekik. Vannak tehát álmodni tudó emberek, akik előrébb viszik a világot, mert álmaik nem szükségképpen irreálisak, csak egy másik valóságban gyökereznek. Az utóbbi évszázadokban sokan engedték, hogy a realisták uralkodjanak az álmokat szívükben dédelgetők fölött. De ha az Isten szerinti bölcsességben szeretnénk járni, akkor meg kell látnunk, hogy a Bibliának van egy Lélek által minősített fogalma az álmodni tudás képességére: ez pedig a hit. Amely ,,a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. ”9 Ez az a hit, amely egy olyan Istenhez kapcsolódik, aki mindeneket megtehet, sokkal bőségesebben, mint mi azt gondoljuk!10 S aki előtt nincsen lehetetlen.11 A fejezet végső kicsengésében a szerző rámutat arra, hogy ugyanez a gondolkodásmód ott van a realista Bibliájában is, csak túl realista ahhoz, hogy higgyen benne. De itt jön a következő felismerés: hogy kevés az álom, ha nincs aki megvalósítja! Ez a realista gondolkodású embert szólítja meg, hogy azáltal higgyen az álomban, hogy segítsen kivitelezni azt. Hiszen a nagy találmányokat álmodó felfedezők álmai is így jöhettek létre, hogy hangyaszorgalommal minden nap egy lépéssel közelebb kerültek a cél megvalósulásához. Tanulva hibáikból is. De felépítve az álomban másként jelentkező, akkor még meg nem mutatkozó valóságot. E kis kitérő után, ha rátérünk a gyülekezetépítő feladatainkra, akkor meggazdagíthat bennünket az a felismerés, hogy a jövő gyülekezetében az álmodóknak és a realistáknak kezet kell fogniuk. Egymással karöltve kell a mindeneket újjáteremtő Isten gyülekezetében e mérész célokért, mások üdvösségre jutásáért harcolniuk. Az igazi szolgatársi közösség ebben az összefogásban valósul meg. Hiszen általában igaz a ma gyülekeztére is, hogy vannak olyan tagjai akik egészen merészen hisznek gyülekezetük jövőjét illetően, mert megkapták a hit kegyelmi ajándékát. Ez nem azonos az üdvözítő hittel, hanem inkább arra nézve hatalmas lelki ajándék, hogy minden körülmények között a jelenvaló, munkálkodó Istenhez kapcsolódnak és mernek imádságban is nagy dolgokat kérni. A gyülekezetben is állnak velük szemben realisták. Akik meg kell vallani őszintén megmosolyogják naivitásukat, de ezzel hitetlenségükről tesznek tanúbizonyságot. A megoldás mindenképpen az, hogy a misszióban kezet fogjanak, s elfogadva egymás ajándékait, a mennyei célok felé haladjanak, mentsenek elveszetteket, reformáljanak egyházat. Cikkemmel arra kívántam rámutatni, hogy Bütösi János missziói tanszéken ehhez a nagy erőket kívánó munkához kaptunk igen jó impulzusokat. Indikáló jellegűnek nevezném ezért azt a tárgysorozatot, melyet az ő magyarországi munkálkodása által nyerhettünk. S ahogyan e jelen írásból is talán kiderült, mindezek feltétlen továbbgondolásra szorulnak. E jelen nemzedéknek a missziót tekintve továbbtaníthatónak kell lenniük, akik tudnak gyülekezeti tervekben gondolkodni, egymás kegyelmi ajándékait kiegészítő módon szolgálni. Bereitest Balázs 6 Efézus 4.11-1 7 Máté 9.37 8 Klaus Douglass: Az új reformáció - Tizenkettedik feladat: jövőt álmodni az egyháznak, 346 9 Zsidókhoz írott levél 11.1 10 Efézus 3.20. 11 Lukács 1.37. Áldott húsvéti ünnepeket kíván minden kedves olvasónak! Ft. Vásárhelyi József társszerkesztő
