Calvin Synod Herald, 2006 (107. évfolyam, 1-12. szám)
2006-05-01 / 5-6. szám
( AMERIKAI MAGYAR---------------------\ REFORMÁTUSOK LAPJA A Kálvin Egyházkerület CALVIN 1 II 1 1 A 1 1 | hivatalos lapja SYNOD Hmnl \J Alapítva 1900-ban ^ 1 1 TM 1 \J / 107-ik évfolyam 2006. május-június 5-6. szám and new immigrants, was exemplified in that Rev. Parragh embraced both college and seminary students in the area, invited them to his home and mentored them. He defended the “immigrant church” mission of Calvin Synod, noting that “The Church has an obligation to persons who met Christ speaking another language, to continue enabling them to worship in that language as long as it is possible to provide that service.” Rev. Parragh never ceased his love of higher education. An avid reader, his library contained over 12,000 volumes covering numerous subjects in addition to theological works. For a number of years, he taught Hungarian and Psychology at Elmhurst College in Elmhurst, Illinois. He received his Doctorate at the Chicago Theological Seminary in 1987. He is survived by his wife of 63 years, Gizella (Grace) of Madison, Wisconsin, his daughter Gizella (Grace) and her husband Warren Nickel of Verona Wisconsin, three grandchildren and ten great-grandchildren. A memorial service was held February 20,2006, with Rt. Rev. Koloman Ludwig, Bishop of Calvin Synod, officiating. We thank God for the service of Rev. Parragh to the Hungarian community, to his congregations and to Calvin Synod, and ask that the Peace of Christ be with his family. Kedves Keresztyén Testvéreim: Újra itt a tavasz, sőt lassan a nyár is, - újra életre kelnek kertjeink. Új életet ad nékünk is Urunk. Mennyire értékeljük ezt az ajándékot? Tényleg megköszönjük Urunknak, hogy minden nap kinyithatjuk szemeinket? Gyakran nem hálával fogadjuk Isten ajándékait, hanem csak panaszt hallunk körülöttünk. Sokszor furcsán fogadjuk Isten ajándékait, egy közmondással kifejezve „a poharat mindig félig üresnek látjuk” ahelyett hogy hálásak lennénk Istennek azért, amit minden nap nekünk ad. Az az ember, aki mindig azt figyeli hogy mi nincs az életében, az soha nem lesz megelégedve azzal, ami adatott neki. Ennek az egyik eredménye az, hogy még ami van neki, azt sem használja ki teljes mértékben. Tehát úgy viselkedik mint a szolga, amelyik az egy talentumot kapta: elássa, nem termel, sem nem épit, jóformán nem él, csak létezik. Aki ilyen szemszögből nézi az életet, annak keserves az élete idős korában: mindene fáj, semmiből sincs elég és mindig a múltat idézi, mint a „régi szép, napokat”. Persze akkor sem volt megelégedve az élettel! Ismerek egy nénit, aki már hat szélütésen és egy hármas „bypass” műtéten ment keresztül az utolsó években. Egy másik alkalommal egy hónapot feküdt a kórházban vérmérgezéssel. Az egyik szélütése után újra meg kellett tanuljon olvasni. Evek óta cukorbajjal szenved, már elvesztette az érzést lábaiban, két szemműtéte is volt. Férjét hazahívta az Úr. De panaszt nem hall az ember tőle, a mai napig is főgondnok a gyülekezetében. Hálát ad Istennek minden nap, amikor kinyithatja szemeit. Nem azzal foglalkozik ami nincs, hanem életben tartja azt, amire van lehetősége. Olyanokat is ismerek, akik panaszkodnak nehéz életük miatt, és hogy milyen rossz idősnek, betegnek lenni. Már régen lemondtak az aktiv gyülekezeti életről, arról beszélnek csak, hogy „milyen nehéz most az életük, milyen jó volt valamikor a múltban”. Mások elárulják, hogy akkor sem volt olyan nagyon kitűnő egyháztag, akkor is panaszkodott majdnem minden alkalommal, tehát fiatal korában is csak saját magára gondolt, mint most. Gyülekezeteink is hasonló helyzetben vannak. Az a Gyülekezet, amelyik Istent szolgálja már 80, 90, vagy 100 éve, az most is megtalálja a módot, a lehetőséget, hogy szolgáljon, hogy tovább is életképes keresztyén közösségként tartsa össze tagjait. Abban a gyülekezetben a szószékről Isten szava van hirdetve, és a gyülekezeti tagok életükben és szívükben hordozzák ezeket a szavakat. Vannak olyan gyülekezetek is, ahol csak arról beszélnek, hogy mi nincs: se pénz, se fiatal, nincsen tagság aki dolgozzon a konyhában, nem találnak időt hogy eljöjjenek a templomba hétköznap - talán vasárnap sem érnek rá. Van egy nagyon „amerikai” mérleg, amivel értékelni lehet, hogy a gyülekezeti tagok mennyire tartják fontosnak templomukat: „Adakoznak-e annyit a templomnak, mint amennyit minden hónapban a kábeltelevízió vállalatnak fizetnek?” A gyülekezetben, ahol Krisztus él, ott van élet. Ahol nincs Krisztus jelen, ott sok másról beszélnek - például „Hogy tudjuk megtartani az egyházat?” Jézus szólt erről, amikor azt mondta: „Aki meg akarja menteni életét, elveszti azt, de aki érettem veszíti életét, megtalálja azt.” (Máté 16:25) Aki mindig csak saját magára gondol, az most is csak arra gondol: aki teljes mértékben Krisztusban élte életét és bízott Istenben, arról Isten gondoskodik. Ma reggel Isten kinyitotta szemeinket: Hallgassunk szavára, járjunk Vele, személyi életeinkben és gyülekezeteinkben is. Ludwig Kálmán Károly, püspök
