Calvin Synod Herald, 2006 (107. évfolyam, 1-12. szám)
2006-01-01 / 1-2. szám
M CALVIN SYNOD HERALD a mai napig. Az elmúlt 4 évben a magyar állam fokozatosan csökkenti az évi anyagi hozzájárulást az „oktatásban”, ezért közel 400 ezer növendék magyarságot újranevelő néptánc tagozatos művészeti iskolájától elköszönhetünk. Utcára kerülnek a gyerekek, elveszett a jövőnk! Ennyit röviden a pápai teológia, a gimnázium és a művészeti oktatási intézményekről. A segítség kérés egyértelmű. „Aki önmagát nem becsüli, nem méltó mások megbecsülésére” (Széchenyi: Magyarokhoz c. műve) 2005. október 13. Simonné Tóth Ilona Dr. Király Zoltán kitüntetése A debreceni Református Hittudományi Egyetem ünnepélyes keretek között Ft. Dr. Király Zoltánt, a Calvin egyházkerület volt püspökét, 60 évi lelkészi hűséges szolgálata elismeréséül Gyémánt diplomával tüntette ki. Tanárként magyar irodalmat is tanított s 11 diákja 55 év után is tisztelettel köszöntötte volt tanárát a „végbizonyítvány” átadása alkalmából a megjelent szépszámú rokonnal együtt. Isten áldása kísérje minden további munkáját. „EmUbgzz vissza az egész útra, ameCyen vezetett Istened", az 'Úr. /V. Mózes 8:2/ qnfáMjwr (diploma ß Debreceni (Református Hittudományi ‘Egyetem, úgyis mint a Tisza István Tudományegyetem Hittudományi Kara és a iDebreceni ‘Református TfteoCogiai Akadémia jogutódja Isten iránti bálávalémlékezíkjneg arról, bogy %j<RMor ZoL<vbr atyánkfia a (Debreceni ‘Református TbeologiaiAkadémián abszolvált az 1943. évben Istennek.adunk.kálát, bogy a nehéz történelmi időben Anyaszentegyházunfés az Egyház Vra, Jézus Krisztus iránti hűségét maradandóan bizonyította. Az Alma Mater nevében testvérünféletére Isten áldását keljük.. <Debrecen, 2005. szeptember 11. QtJb'irL rektor ’ Makkai Sándor A fejedelem rózsája Az 1628. esztendő Szilveszter éjszakáját nagy vigasággal ülték a gyulafehérvári fejedelmi palotában. A viaszgyertyák ezreitől ragyogó termekben a főúri társaság színe-java tolongott. A fehér mészmetszésű, aranyozott gerendázattal ékes mennyezetekről vakítóan verődött vissza a fény, hogy szivárvánnyá törjön és lángoló színekre gyúljon a drágalátos ruházatok, fegyverek és ékszerek tündöklő aranyán és drágakövein. A csodálatos szép mesterséggel szőtetett velencei kárpitokról antik hősök néztek vitézi jelenteikből komolyan és feddőleg az elpuhult utókor mulatozására, s a címerekben a nyilazott fehér hattyúkat ölelő sárkánykígyó is mintha dühödten harapdálta volna a farkát. A maga szempontjából bizonyára egy véleményen volt püspök urammal, aki kereken visszautasította a fejedelm meghívását, s bátran odamondta urának, hogy az esztendő utolsó estéjén magába szállás illik a múlandó emberhez, nem tivornya. A szegény fejedelem lelkében igazat is adott neki, de hát a mulatságot Brandenburgi Katalin, a fejedelmasszony rendezte, s vele szemben a fejedelem is szívének súlyos rabságában veszteglő szolga volt. Don Diego spanyol muzsikus és táncmester olasz-zsidó színészeinek énekei és balletjei meg a fényes álarcosbál tarka forgataga az egész palotát zengő-zúgó kavargássá tették. Forrott, harsogott, tündöklőit minden a röpke élet mámorában. Csak a palota legmagasabb ormán, a négy égtáj felé nyíló boltozatos szobában honolt csend és nyugalom. A fejedelem pihenőszobája volt ez. Lelke, mint a sas a bérctetőn, csak itt érezhette otthon magát, az erdélyi érchegységre, a Maros rónájára, a méltóságos öreg dómra és az alant nyüzsgő várpiacra mindenfelé messzi távlatokat nyitó magasban. Mikor már odalenn a jókedv nagyon magasra hágott, s izzott a levegő a lovagok forró bókjaitól és az udvari pártok suttogó intrikáitól, egy nő surrant be ebbe a rejtett sasfészekbe. Az álarcosbálból szökhetett ide; sárga selyemsalaváriba és ezüst csillagokkal hímzett fehér és rózsaszínű fátylakba volt burkolva; arcát szeméig takarta a finom fátyol, s ébenfekete hajának a fehér csipkéből kivillanó fürtjei között gyémántos félhold ragyogott. A szultána izgatottan lökte le arcfátyolát, s a jelmez alól Széchy Máriának, az ifjú Bethlen István gróf gyönyörű feleségének büszke, tündöklő arca bontakozott ki. A szépséges asszony szorongó félelemmel tekintett körül, keblére szorítva kezeit.- Még nincs itt! - suttogta elfogódva. - Oh, Istenem!... Mit is tegyek?... Nem, talán mégse!... Talán még visszajuthatok... De mit beszélek?... Itt az utolsó óra és cselekednem kell... Kimerültén roskadt a fejedelm öreg karszékébe, amely a vártemplomra nyíló ablak előtt állott... Idegesen felpattant... Egész testében megremegve fordult az ajtó felé... Hirtelen elsápadva hátrálni kezdett s halkan sikoltott. Az ajtó felől, a lépcsőkről közeledő lépések súlyos dobaja hangzott, s a fejedelem belépett a szobába. Lehaj tott fejj el, magába mélyedve j ött; arany virágokkal hímzett hosszú, fehérselyem köntösének és drágakövektől szikrázó könnyű díszkardjának virító, fiatalos pompája bús ellentétben állott hamuszürke arcának, sápadt, magas homlokának s mellére
