Calvin Synod Herald, 2006 (107. évfolyam, 1-12. szám)

2006-11-01 / 11-12. szám

CALVIN SYNOD HERALD

19

Isten nagyobb, mint a mi szívünk

(Ó-év estéje)

így tesszük bátorságossá O előrre a mi szívünket, hogyha vádol minket a szív, mivelhgoy nagyobb az Isten a mi szívünknél. János I. lev. 3:19-20

A mi szívünk milyen csekélyke jószág, s mégis mennyi bajt okoz nekünk! Mikor kikerül az Isten kezéből, mint egy parányi kis óramű, már be van igazítva: meg van szabva, hányat fog verni. S ő ver vígan, míg elfogy a lecke s a szív megáll. Mit gondolsz, hány ütés van hátra a te szívednél és annak a szívénél akit legjobban szeretsz? Azalatt is, amíg itt ülsz, közelebb jött a halálod. Talán ha hátra fordulnál, beleütnéd hideg csontvázába égő arcodat.

Milyen nagy dolog nekünk ez a szív! Mennyire kellett neki az öröm, mit zakatolt azért, hogy megszerezd s mennyit zúgolódott, ha akár hét tetővel dűlt is az öröm. Szomjas koldusként esengett a gazdagok kivilágított ablaka előtt, vagy halvány dúsként dőzsölt palotáján. Mennyire kellett neki a hatalom', úrrá lenni dolgok és emberek felett; a siker, meglegyen, amit én akarok. Mennyire fájt, ha az ellenfél győzött, nekijutott öröm, övé volt a hatalom és dicsőség. Mennyit félt ez a szív, napjaink tele voltak aggodlmakkal és éjszakáink rémekkel. Ijesztett a holnap és bántott a tegnap. Nem tudtuk, mi lesz velünk és a halál, ez az egyetlen bizonyosság, minden nap benézett ablakunkon és csont-kezével megérintette vállunkat. Gondoljuk el, mennyit szégyenkezett ez a szív önmaga miatt, mikor akarva-nemakarva meg kellett vallanunk magunk előtt, hogy újhra gyöngék voltunk, megint elestünk. Jószándékaink idétlent vetéltek és fogadásainkból magtalan kalászok nőttek.

Ó, be jó, hogy Isten nagyobb, mint a mi szívünk! Mennyivel nagyobb és drágább kincs mindannál, amire a telhetetlen emberi szív vágyott. O a gazdagság. O az életöröm, O a nyereség. O a siker. O az állandóság, lábai alatt mélyen zúg az idők óceánja és O hozzá nem ér változás, sem a változásnak árnyéka. 0 az életnek, az örök fiatalságnak, győzelmes tavaszoknak Istene, aki előtt árnyékká válik a halál. O az örök szeretet, amelynek mélységeiben úszik az én nevem is: az irgalmasság tengere, amelyen széttört hajóm roncsain győzedelmesen megérkezem. Csodálatos Szárny, úgy fedez el, hogy újjászül Isten nagyobb, ezerszer nagyobb, mint a mi szívünk.

Azért bejó, hogy szívem, ez a parányi kis jószág, érzi és birja azt, aki nagyobb, mint ő. Rebbent madár, de belesimul egy atyai kéz dédelgető, óriás melegébe. Békételen, zakatoló szerszám, de ha közel viszem Istenhez, az örök harmóniához, halk, áhítatos melódia kél rajta, mint az aeol hárfán, ha rálehel az Éj.

Milyen jó, hogy ez az ezerszer, milliószor nagyobb szív, az Isten szíve, a miénk lehet és szolgál nekünk, mint az évezredes bástya a futó rózsának, csillagos est békessége, az elalvó, álmos gyermeknek. Milyen jó, hogy 0 lehet az én örömem, ereje az én hatalmam, szerelme egyetlenegy nyereségem a földön és égen. Ha O velem van, ki lehet ellenem? Ha Benne élek, mi nekem a halál? Ha O megbocsátott, kicsoda ítélhet meg? Aki az O tulajdon fiának nem kedvezett, hanem Ót mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk? (Róm. 8:32.)

Én Uram és én Istenem! Felszáll a lelkem trónusod zsámolyához és megüt ott, mint a sas a szírtetőn. Be jó, hogy imádhatlak, Atyámnak nevezhetlek és áldhatlak Téged. Zaklatott életem békét és csöndet csak Tenálad talál. E múló és szétmálló világban nevedbe fogódzom, óh örök állandóság. Vallom előtted, hogy Te vagy egyedül való kincs és nyereség és áldalak, hogy örök szerelmedfoglyúl ejtett engem; kimentett bűneim, tudatlanságom és nyomorúságom tömlöcéből és elvezérelt az istenfiak szabadságára. Te benned vigadok azért óh én szabadulásom és én erősségem. Hozzád menekülök, ha bánt a világ és kisértet ostromol, hozzád, ha a Félelmek Királya körülvesz a maga rettentéseivel. Te reád bízom életemet és javaimat: reád bízom kedveseimet, mindazokat, akiket szeretek, hogy lakozzanak a te rejtekedben és mondják ezt Neked: ,,Én oltalmam és kőváram vagy nekem. ” Parancsolj felőlük angyalaidnak, hogy őrizzék őket minden útaikban. Kötözz egybe velük azzal a nagy szeretettel, amely Ó érettük is eleget tett a Golgothán, valamint én érettem. Az ő nevében kérlek, hallgasd meg imádságomat. Amen.

'Székelykereszturi Molnár Sándor

ERDÉLY KARÁCSONYFÁJÁRA

Ahol hajdanában, szent karácsonyeste A Jézuskafiát víg gyermekhad leste,

Nem gyújtanak gyertyát, szomorúság járja, Sötétség szállott a székelyföldi tájra, Székelyföldi tájra.

Sötét kunyhók mélyén gyertyafény se lobban, Hiszen a gazdájuk messze, bujdosóban,

Öreg szülék, akik szebb napokat éltek,

Nem mesélnem immár Messiásmeséket, Messiásmeséket.

S mégis: Székelyföldön az Öröktűz mellett Virrasztó székelyek új csodára lesnek.

Messiás meséje szívükbe van zárva S várnak, híven várnak az új Messiásra.

Az új Messiásra.

Újkor Messiását úgy várják, úgy várják;

Isten ítéletét, új világ csodáját.

Hahogy menne, menne rabok megváltója,

Ha lenne, ha lenne rabok megvátója,

Rabok megváltója.

A székely szívekben öröktüzek égnek,

„Lesz még bíborszíne a zord magyar égnek!”

S a szegény, bús nemzet mely most úgy kesereg, Megváltásra virrad, ha indul a sereg,

Az új magyar sereg.

Székelyek, ez legyen hitünk, gondolatunk,

S ha szebb karácsonyra már nem is virradunk, Az eszme megmarad s nem éltünk hiába:

Mert a feltámadást népünk tovább várja,

Mindig, mindig várja!