Calvin Synod Herald, 2006 (107. évfolyam, 1-12. szám)
2006-11-01 / 11-12. szám
CALVIN SYNOD HERALD Szentgyörgyi Czeke Vilma MENNYBŐL AZ ANGYAL... Hiába volt minden erőködés, a tudomány gyöngén és erőtlenül állott szemben azzal a nagyszerű és rejtélyes csodával, amit emberi léleknek neveznek. Houldson úr, a hatalmas dollárkirály ama szerencsétlen zuhanás óta nem nyerte vissza többé eszméletét. Húsz éve vezette már a saját autóját, híres volt arról, hogy soha a legmerészebb túrákon sem érte még baleset, éppen csak most, amikor boldogan újszülött első unokájához igyekezett. Egy merész fordulónál megsiklott kezében a kormánykerék, és ő a mélybe zuhant. A külső zúzódásoknak rég nyoma sem látszott, minden szerve ép és egészséges maradt, a lélek azonban minthogyha örökre meghalt volna, nem mozdult semmire.- Mint egy szegény, gyámoltalan kis állat, olyanná vált ez a hatalmas ember! - mondották részvéttel egymás között az ismerősök. És igazuk volt. Hiába szóltak hozzá, üresen, bambán nézett a beszélőre, és nem válaszolt. Senkit meg nem ismert, semmire nem emlékezett, és a világon semmi sem tudta érdekelni. A szemeit lehunyva órákig hevert a pamlagon, mozdulatlanul egy helyre nézve. Néha meg felriadt, keresve-kutatva, félve nézett körül a szobában, vagy mintha beszélni akarna, hangokat keresve mozgatta a száját, de csak artikulálatlan, üres hangok jöttek a torkából mindannyiszor, s ha ilyenkor zavarták, ijedten menekült vissza a pamlagra, elfödte az arcát és zokogott. Jólelkű felesége, Mary asszony s négy gyönyörű gyermeke rettenetes időket éltek át mellette. S hiába jöttek a híres professzorok, tapasztalt orvosok, a dollárkirály lelkét nem tudták életre kelteni.- A fejlődés legalacsonyabb fokára visszaesett értelmileg. Nemcsak hogy beszélni nem tud, de még az egyszerű fogalmakat sem ismeri, a tárgyak, emberek is újak előtte - mondotta az egyik nagy hírű professzor. De voltak, akik mégis tudtak reménykedni.- A legelső emlékeket, a gyermekkor legmélyebb benyomásait kell a lelkében újra felidéznünk. Nagyon öreg emberek, kik jóformán már semmire sem tudnak emlékezni, máról holnapra a környezetük arcát is újra elfelejtik, az első gyermekkor emlékeit világosan, tisztán látják mégis maguk előtt. Bármennyire is romba dőlt a betegünk lelkében minden, kell hogy ép nyoma is maradjon valaminek. Vissza kell hát mennünk, míg a legelső tiszta nyomot benne megtaláljuk. A szülőházába, ismerős falak, bútorok közé kellene visszavinnünk, a gyermekkori játékait előkeresni, tán tudunk igy benne emlékezéseket felidézni - tanácsolták. Mary asszony szomorúan nézett maga elé.- Gyermekkor?... Első benyomások?... - kérdezte fájdalommal. - Ha tudnám, hogy azok merre vannak!... Szegény férjem talált gyermek volt. Bevándorolt emberek lehettek a szülei, mert mikor az árvaházba került, valami itt egészen ismeretlen, idegen nyelven beszélt, amit azután ott egészen elfelejtett. A John Houldson nevet is ott adták neki, az a jólelkű napszámos viselte, aki az utcán megtalálta és oda elvezette a szegény éhező, négyötéves gyermeket.- Hát legalább abba az árvaházba kellene elvinni. El is vitték. A kis fehér ággyal szemközt az a hatalmas 20____________________________________________________ Jézus-kép a köréje siető gyermekekkel már akkor is ott a falon lehetett. A dollárkirály egy perce rajt is feledte a szemét, amint a régi kis ágya mellé leültették. Megszólalt a gong is, amely az asztalhoz szokott hívogatni. Houldson úr a régen oly jól ismert jelre összerezzent, mintha ő is indulni akarna, s a szeme különös révedező pillantással fordult az ajtóra. Mintha nagyon mélyen megmozdult volna benne valami tétova emlékezés, de nem tudta az öntudatig feldolgozni magát, és visszahullt. Kimerültén, fáradtan roskadt össze pár perc múlva ismét, s tehetetlen, görcsös zokogásba fakat. Hozzátartozói s a kísérő professzorok csalódottan, tanácstalan arccal tekintettek össze. Többet vártak. Csak az egyik, fiatal professzor szólt bizakodva:- Mégis sikerült benne felébreszteni némi érdeklődést. Azelőtt még ennyit sem mutatott. Csak még továbbra kellene visszamennünk, még korábbi emlékekig.- Lehetetlen, uram - mondotta könnyek között Mary asszony -, ötéves koránál továbbra nem tudunk elmenni. Előkeresték az árvaház évkönyveit. Az igazgató rámutatott:- íme itt van, uram. Neve, szülei, kora, minden adata ismeretlen. Még az anyanyelve sincs bejegyezve.- Hát akkor legalább hadd maradjon itt egy darabig az árvaházban. Tán lassanként mégis rátalál itt valami emlékezés - tanácsolták jobb híján az orvosok. Ott maradtak vele. S a dollárkirály órahosszat elüldögélt egykori ágya mellett, s a szemével rátapadt a szemközti nagy Jézus-képre. A gongütésre is mindig összerezzent, mintha indulni akarna, de csak nem mozdult semerre. Csak a szemét meresztette, a száját tátogatta, s a homloka mögött az erek lüktetésén érezni lehetett az erőmegfeszítő küzdelmet a múltért. De többet ennél nem tudtak elérni, pedig állandóan ott voltak körülötte, s minden mozgását figyelték a tudós orvosok és lélektan professzorok. Karácsonyra hazavitték ismét a hatalmas fényes palotába. A legszebb volt, amilyenben csak lakhatott a brazíliai dollárkirály. Mégis most ő volt a legszegényebb ember az országban. Legszegényebb, mert az egész világ semmit sem jelentett a számára. Gazdagok, boldogok csak az érző emberek, akik szenvedni is, örülni is tudnak. A szívükben szegényen, összetörtén várták a karácsonyt a család többi tagjai is. Még a csöpp unoka sem tudott nevetni, mert sohasem mosolygott rá az édesanyja. Soha nem apadt el itt a szemekből a könny, de azért mégis folyton reménykedtek. Primitív kis gyermekjátékokat, csörgőt, lovat, ostort, labdát és bohócot vásároltak össze most karácsonyra is, háthogyha sikerül valamit visszahozni belé a gyermekkor legelső, legmélyebb emlékei közül! Mert már mindnyájan csak ebben reménykedtek. Már esteledni kezdett, mikor Mary asszonynak az eszébe jutott, hogy megnéz egy olcsó külvárosi bazárt, hátha talál ott valamit, aminek a férje szegényes, árva gyeremekségében szerepe lehetett. Vásárolt is össze mindenfélét. Kijövet, mielőtt az autóba ült volna, egy rongyos kisfiúcskát látott maga előtt, aki a kezét előrenyújtotta, s idegen kiejtéssel alamizsnáért könyörgott. Mary asszony megszánta, s pár bankót adott neki. A fiúcska megköszönte szépen, s már ment is pár lépést, mikor Mary asszonynak eszébe jutott, hogy valamikor, bár még ennél is kisebb lehetett, az ő ura is így koldult és éhezett az utcán. Utánaszólt, s a fiúcska visszafordult.
