Calvin Synod Herald, 2005 (106. évfolyam, 1-12. szám)
2005-07-01 / 7-8. szám
16 CALV IN SYNOD HERALD (Folytatás a 15. oldalról - Hogyan Imádkozzunk) nézzünk magunkra úgy, ahogy Isten nézhet ránk. Lássuk meg minden eltitkolt nyomorúságunkat, kiáltsuk ki minden elrejtett vagy nyilvánvaló bűnünket, nevezzük nevén mindazt, amivel magunkat megaláztuk és beszennyeztük, adjunk fel minden reményt, amely érdemben, jogban, cselben bizakodik, ismerjük meg, hogy Isten bekerített, körülárt, elfogott, maga elé állított, szent haragjával vádolt, igazságával ítélt: égen és földön nincs menekvésünk! De imádkozzunk ingathatatlan bizodalommal a Krisztus közbenjáró tisztében, rátámaszkodva az O elégtételére, hittel elfogadva az Ő érdemét, Őbenne és Őérte könyörögve az Isten irgalmáért. Az az Atya, aki értem adta Egyszülött Fiát, az a Fiú, aki értem letette életét a kereszten, az a Szentlélek, amelyik mondhatatlan esedezéssel könyörög érte, mikor szó sem jön az én ajkamra, az a Szentháromság, egy, örök, igaz Isten meghallgatja az én könyörgésemet és jó választ ad az én esedezésemre. Lehet, hogy földi dolgokban nem azt adja, amit kérek, lehet, hogy e világ szerint elveszi tőlem azt, amin egész lelkem csüng, de mindig megadja nekem az Atya szerelmét, a Fiú elégtételét, a Szentlélek világosságát. Mindig megadja nekem önmagát és sohasem engedi, hogy elvegyék tőlem az Ő igaz és ámen ígéreteit, sőt újra, meg újra megpecsételi, érzem kezemben zálogának nehézségét és valóságát, látom Igéjének igaz és tökéletes voltát s hitemmel mindezt megragadva, e látható világban a láthatatlan javak és valóságok birtokában királyi gazdagságot érzek. * Hogyan köszönjem meg Neked, Atyám, azt, hogy én magasztalhatlak Téged? Engeded, hogy tisztátalan ajkam éneket mondjon Neked, nevedet áldva emlegesse, dicsőségedet álmélkodva vallja s Te mindezt kedvesen veszed s ezzel az én boldogságomat és üdvösségemet gyarapítód. Hogyan köszönjem meg Neked, hogy én hálát adhatok Neked? Tudom azt, hogy Te ajándékozó Isten vagy, megremegek szeretetednek súlya és gazdagsága alatt, azért, hogy nevedet áldhatom, azért, hogy Neked köszönetét mondhatok, s e hálaadással szívembe béke, felmagasztosultság árjai erednek s vizeiben boldog örömök virágos csónakjai úsznak. Hogyan köszönhessem meg Neked Atyám, hogy én kérhetek Tőled, én, aki olyan szegény, kicsiny és nyomorult vagyok, Tőled, aki mindenhatóság, legfőbb bölcsesség és örök szeretet vagy? Kérhetek Tőled mindent: testi és lelki jókat, nagy-nagy bizalommal, tudván azt, hogy Te teljesítheted minden kérésemet, mert hatalmadnak nincsen határa és hogy Te teljesíted is kéréseimet, mert hozzám való szerelmed végtelen. Hogyan köszönjem Neked, Atyám, hogy kérésem teljesítésénél örök bölcsességed határoz? Az a bölcsesség, amely jobban tudja, mint én: mi válik javamra, mit használ nekem, az a bölcsesség, amely teremtette ezt a világot, kijelölte benne minden élet rendjét, gondot visel az egészről, és a részről s az a legfőbb jó, az az örök igazság, amit a Te bölcsességed határoz rólam, a világról, az angyalokról, szeretteimről, az egész emberiségről. Oh, könyörgök Hozzád, hogy valahányszor kiderül: a Te gondolatod nem a mi gondolatunk, mindig alázatosan a Te pártodra álljak, a Te akaratodra mondjak áment, eresszem el, amit Te nem adsz, hagyjam ott, amit nem engedsz bírnom, forduljak meg arról az útról, amit Te elzártál előlem és keressem nagy bizakodással, a látását visszanyerő vak világossággá váló tapogatásával, amit Te akarsz, amit Te tartogatsz számomra, amit Te készítessz nekem. Oh, add nekem azt a legnagyobb ajándékot, hogy imádkozásom az engedelmesség imája legyen, forduljak el a magam akaratától, tegyem magamévá a Te akaratodat, ejtsem el a magam kívánságát, tegyem meg, amit Te kívánsz tőlem. Forduljak el attól az úttól, amelyen én akarok menni s lépjek rá bátran arra az útra, amelyen Te vezetsz engem. Taníts meg úgy imádkozni, hogy a Te országáod javait kérjem és úgy kérjem, ahogy Szent Fiad is könyörgött és engem könyörögni tanított: ,,Legyen meg a Te akaratod. ” Ámen. * Csodálatos, hogy mennyire bántja Istent a mi bizalmatlanságunk, hogyha olyan jótéteményt kérünk tőle, amit nem-igen várunk. Kálvin MIT KÉRJÜNK ISTENTŐL IMÁDSÁGAINKBAN? Minden lelki és testi szükségünk kielégítését, a mi Urunk Jézus Krisztus abban az imádságban foglalt egybe, melyre minket Ő maga tanított. Heidelbergi Káté Gyallay Domokos AZ UTOLSÓ ÜTKÖZET A Bundás, a szerencsétlen kutya, nagyon elvétette dolgát a gazdájával szemben. Mikor ugyanis ez a háború végén hazaérkezett, rettenetes ugatást csapott körülötte, majd leszedte a lábáról. Alkalmatlanabb időben egy kutya sem mutathatta volna ki a foga fehérét. A Bundás gazdájának a lelke amúgy is tele volt gyilkos keserűséggel. Micsoda utat tett meg ezredével hazáig! Micsoda vesszőfutást! Volt bajtársak - titkos ellenségek - tőrbe csalták, lefegyverezték, mindenükből kifosztották, azután gúnyosan kiröhögték őket. Orbán Péter szakaszvezető többet szenvedett a hazatérő úton, mint eladdig három súlyos sebével együttvéve. S szívén ott feküdt a gonosz jövendőnek tudata... Századparancsnokuk, egy kollégiumi tanár, könnyezve magyarázta nekik, hogy ami szép volt a magyarnak, minden elveszett s immár a kínok és gyászok jönnek seregestől. Csoda-e ha Orbán Pétert éktelen dühre lobbantotta a kutya barátságtalan köszöntése? Hát már itthon, a tulajdon hajlékában is? Még aznap megtanította a Bundást egy vasvillával, hogy ki az úr a háznál. Ez azonban csak kóstoló volt a Bundás számára. Keserves, búlátott napokat ért meg, mint a gonosz mostoha kezére jutott árva. A gazda rajta töltötte ki minden dühös indulatát, amit a háborúból hazahozott. Hiába vágott a szegény Bundás bűnbánó arcokat, hiába pislogott urára bocsánatkérő tekintettel, eredendő
