Calvin Synod Herald, 2005 (106. évfolyam, 1-12. szám)
2005-11-01 / 11-12. szám
CALVIN SYNOD HERALD Dr. Ravasz László HAZAFELÉ... c. Elmélkedések és Imádások könyvéből: A zörgető Krisztus (Advent) íme az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok és ő én velem. Jelenések 3:20 Képzeljünk el félreeső tanyai házat vagy olyan palotát, amit pompásművű bronzkapuk zárnak el a világtól. A szobában ül valaki, késő éjszaka vagy kora reggel. Körülfogja a magány, lelkére telepszik az elhagyatottság. Öntudatlanul is erős az érzése: senki sem zavarhatja most. Elmélyedhet gondolataiba, hajózhat ábrándjai taván, nézhet szenvedései ásító barlangjába, beleülhet unalma mállasztó hamutrónusába. És megzörren az ajtó. Valaki a kilincsre tette a kezét és be akar jönni. Mihelyt egyedül van egy lélek és azt hiszi, hogy megmenekült a világtól, talán önmagától, most nem zavarja senki: zörget Jézus. Meglepetésszerűen, váratlanul és bizonyosan. Beláthatatlan útról jön és keze remeg az örömtől, hogy megérkezett. Szomjas és éhes: eped a te lelked után. Időtlen idők előtt indult el az Atya szívéből és most, éppen most érkezett meg. Nagy kerülőt tett, hogy eljöhessen hozzád. Megtette az útat Betlehemtől Galileáig, Galileától Jeruzsálemig, az Olajfák hegyétől a Golgotháig, a Golgothától a húsvéti sírig, s az első pünkösdtől kétezer esztendőn át egészen a mai napig. Úgy érkezik meg, mint aki egyedül hozzád jött. E percben senki másnak nem ígérkezett el, egyedül a tied. Mit akar ez a drága vendég? Nézd, milyen alázatosan vár, pedig Ő a legfőbb Bíró. Nézd milyen sugárzóan szép és dicsőségében mosolygó, pedig 0 a fájdalmak embere és a Kereszt nagy szenvedője. Régi, örök, legjobb ismerősöd, barátod. Ha nem tudtad is, életednek ez a legnagyobb alkalma és a legboldogabb perce. Tárd fel az ajtót, s köszöntsd Őt, elibe borulván: Áldott, aki jött az Úrnak nevében! * Örökkévaló Istenem, Atyám a Jézus Krisztusban! E percben újra érzi lelkem, hogy örök szerelmed keres és vár engem. Magad számára teremtettél és mindaddig nyughatatlan a szívünk, amíg Tebenned el nem pihen. A lelkem fáradt madár, a kezed hazahívó fészek. Életem törődött vándor, atyai kebled a megérkezésnek édes otthona. Atyai házad kivilágított ablakai hívnak; sötét éjszakából, úttalan utakról, kietlen rengetegből tartok hazafelé Hozzád. Rajtam van minden bűnöm, velem jár nyomorúságom, vádolnak tetteim és mulasztásaim, s tanúságot tesznek ellenem gondolataim, beszédeim és cselekedeteim. Félnem kellene Tőled és reszketnem a Veled való találkozástól. Azt kellene mondanom az egeknek: zuhanjatok reám és fedjetek el, hogy ne lássom meg a ítélő szeme. Azt kellene mondanom a tűznek: égess meg engem, hogy meg ne égjek az Örök Bíró tekintetétől. Azt kellene mondanom a szélnek: szórd széjjel még a poraimat is, hogy reám ne leheljen az Úrnak haragja. És én mégis megyek Hozzád, Uram. Reám hull a Te szent fiadnak, az Úr Jézus Krisztusnak érdeme és elfedez engem. Felcsap előttem az Ó egyszeri és tökéletes áldozatának égi tüze és én megmentetem úgy, mint a tűzön által. Körülöttem szálldos a Lélek mondhatatlan esedezése, amellyel elmondja mindazt, amit én nem tudok elmondani. A nagy Engesztelés érdemét megerősíti és hathatóssá teszi rajtam és felettem az én Uram, Krisztusom főpapi imádsága. Az Ó neve az én jogcímem előtted, Atyám. A Te ígéreted az én menedékem. Hitemmel átkarolom az Ö keresztjét és megérkezem Hozzád, Atyám. Fogadj el engem, amint a lelkem ott zokog zsámolyodnál, aztán áldj meg és öltöztess fel, mint a tékozló fiút édes atyja. Az legyen az én ékességem, dicsőségem, kincsem és örömem, amit Te adsz nekem cserébe egy teljes életért, amelyik Hozzád érkezett, s naponkint megáldozza magát. Amen. * Magad számára teremtettél minket Uram és nyughatatlan a mi szívünk, amíg Tebenned el nem pihen. Augustinus. _____________________________________________________15 Karácsonyi öröm (Karácsony) És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában. Lukács 2:10-11 Északról délre, sziklás Júdeábán ereszkedik alá egy férfi és egy asszony. Az asszony fiatal, halo vány, fáradt és várja az ő idejét. Nehezen megy, többet ül, mint jár. Mellette egy komoly, gyöngéd férfi. Mindketten szegények; egy názáreti iparos és felesége ezelőtt 2000 esztendővel. Nemsokára megszületik a gyermek. Ki törődnék vele, hisz éppen ebben az órában legalább tízezer gyermek született a földön, s egyik sem volt ismeretlenebb, mint ez. És ettől a perctől számítja a mívelt emberiség az időt. Ez a születés volt a világtörténelemnek legnagyobb eseménye. Felbuggyanó kicsi ér, s íme ma már beláthatatlan Amazonasképen hömpölyög tova a jövendők Óceánja felé. Akkor parányi kis mécsvilág, ma már biborfényével bevilágítja a földet, mint egy óriási északi fény. Mi mindent elkövettek, hogy nagyra ne nőhessen! Jött Heródes, Judás, Pontius Pilatus; jött Nero, Diocletianus s a népvándorlás. Jött Mohamed, Voltaire. Felemelte fejét Nietzsche és Marx. Mindenik ezerszer erősebb, mint a bethlehemi gyermek, s íme a mosolygó kis jövevény ma hatalmasabb, mint tegnap, holnap erősebb lesz, mint ma. „Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz marad.” Ez azt jelenti, hogy ereje nőttön nő. (Folytatás aló. oldalon)
