Calvin Synod Herald, 2004 (105. évfolyam, 1-12. szám)
2004-09-01 / 9-10. szám
CALVIN SYNOD HERALD 17 Református Egyesület vezetésében mint alelnök. Isten mindvégig jó egészséggel, éles elmével és erős hittel áldotta meg, s lett a Kálvin Egyházkerület Grand Old Manje. Urunk, szolgálatban irányításban, gazdag és áldott élet után ez év június 22-én hívta Magához hűséges szolgáját. Temetése június 25-én volt szerettei, volt egyháztagjai és nagyszámú gyülekezet részvételével az egyház templomából. Az igehirdetést magyarul Vitéz Ferenc, Dr. Szabó és az egyház egykori segédlelkésze, az angol igehirdetést az egyház jelenlegi lelkésze, Krasznai Csaba végezte. A UCC, Krisztus Egyesület Egyháza képviseletében jelen volt Dr. John Thomas elnök. A szolgálatban resztvettek a következő lelkipásztorok: Endrei Ferenc, az egyház nyugdíjas lelkésze, Ludwig Károly Kálmán püspök, Medgyesi Lajos püspök, Molnár Zsigmond, Nyerges Béla, Shepherd-Yuhász Ferenc, Török István, a Református Egyesület elnöke. A drága Édesapáról kedves szavakkal emlékeztek meg és mondtak búcsút fiai: István, Ferenc és Pál. Az orgonista tisztét Bluhm Judit töltötte be. Szívélyes és kellemes házigazda volt Sárosi Richard fogondnok. A temetési szolgálat végeztével a lelkipásztorok körülállták a koporsót és elénekelték a gályarabok éneke első versét: Térj magadhoz, drága Sión..., végezetül a gyülekezet a magyar himnuszt énekelte. A rengeteg virág a család és a gyülekezet lelkipásztora iránt érzett szeretetéről tett bizonyságot. Véget nem érő, hosszú kocsisor kísérte a koporsót a Western Reserve Memorial Garden temetőbe, oda és vissza zuhogó esőben... A temetői szertartás az egyik üres ravatalozóban volt a szakadó eső miatt. A temetési szertartás után a gyülekezet gazdagon látta vendégül a végtisztességet tevő sokaságot. A hazatért férjet, apát, nagyapát, rokont, barátot és „nagy egyházi fejedelmet” gyászolja neje: Violet, fiai: István, Ferenc és Pál, unokái, és teljes kiterjedt rokonsága itt és az óhazában, valamint barátai, volt egyháztagjai, a Kálvin Egyházkerület, az Amerikai Magyar Református Egyház, Cleveland és Amerika magyarsága. Átérezzük, amit mond az Ige: „...nagy fejedelem esett ma el... ” (2Sám. 3:38) és „oda van a mi szívünk öröme... ” és „elesett a mi fejünknek koronája... ” (Sir. 5:15-16), de az is eszünkbe jut, amit Jézus mondott: „Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt, és aki elveszti az ö életét énérettem, megtalálja azt. ” (Máté 10:39). Ezzel a hittel énekeltük: Tebenned bíztunk eleitől fogva Az embereket Te meg hagyod halni Taníts meg azért minket kegyelmesen Szolgáidon láttassad dolgaidat... és: Nincs már szívem félelmére... Hűséges szolgájának adja meg Kegyelmes Urunk a győzelem pálmáját és az Elet Koronáját. Vigasztalásával maradjon a gyászoló család, rokonság, ismerősök és az egész Egyház hívő serege. Egyházkerületünknek, Egyházunknak adjon a mi Urunk, Istenünk hasonló Dr. Szabó Istvánokat, hogy mindenkor hűséggel tudjanak szolgálni, diadalmasan élni, és a jövőbe tekintve megbizonyosodva énekelni: Az Úr énnékem őriző pásztorom..., és Nincs már szívem félelmére... Dr. Vitéz Ferenc d~ln Szüreti Est A fürtök édes méze még a számon még szinte hallom mint csepeg, csobog a rőt nektár a hordó mély ölében. Bacchus ma ismét szépet álmodott! Nyugvásra int a csillag pisla fénye, az őszi szél még enyhe jó barát, szelíd szárnyával álomba becézi a szőlőtőkék megtépett karát. A pince él. Erjedés szaga árad, újjongva kerget illat illatot, s a must ölén, titokzatos gitáron életre kelnek pengő, lágy dalok. Nem is dal ez: ének, hozsánna, zsoltár, mely útra kél, s szírtfalig hatol: A must-anya hálája ez a hegynek, hogy megmozdult a pajkos, csacska gyermek, a várva-várt, az áldott, drága bor. Vassadyné Nagy Szeréna q________________________________________________F Nyár után, ősz felé Amíg asztalunkra kerül a kenyér, hosszú utat tesz meg. Valamikor a falusi ember ezt a vetéstől az aratáson át az asztalra kerülő kenyérig végig kísérte. Égre tekintő imádságos lélekkel állt meg frissen szántott földje végén, majd lassú, ünnepélyes léptekkel megindult s szórta a magot. A vetés sok veszélynek volt kitéve. Fagy, szárazság, jégverés, árvíz pusztíthatta. A májusi „aranyat érő” esőért imádkozott. Péter-Pál napján a sárguló búzatenger szélén imádságos szívvel állott újra. Az uraság 12, vagy 24 kaszása megindult. Egyszerre suhintott a csapat kaszája s rendre dőlt a búza s hajladozó marokszedő lányok felszedték. A kévébe kötött markokat keresztbe rakták, legfelül a „pap és tanító”. A hordás, majd a szérűkön a cséplőgép „ette” a kévéket s a zsákokba ömlött a mag. A gazda kezébe vette, bár tudományosan nem ismerte a sikértartalmat, mégis megállapította a minőséget. Ugyanúgy a malomban a garatból kifolyó lisztnél. Majd a gazdasszony is a dagasztásnál. Mindezekben a műveletekben volt valami ünnepélyesség. Aggódás, imádság, hála. Ma már falun is kevés van mindezekből. A kenyér útját végigkísérni a gépen dolgozók nem tudják. Mint gyermek, a búzatáblában a kéklő búzavirág, a piros pipacs látványa vonzott. Természetesnek vettem a kenyeret. A mai ember, akár a változások, akár egy belső lelkűiét következtében keveset él át ebből az ünnepélyességből. A hírközlő eszközök által eljuthatna ehhez. Ez évben az árvíz, a hosszan tartó esőzések késleltették az aratást
