Calvin Synod Herald, 2004 (105. évfolyam, 1-12. szám)
2004-09-01 / 9-10. szám
M CALVIN SYNOD HERALD és rontották a minőséget. A hívő ember Istennek az özönvíz utáni ígéretére épít: „...Míg a föld lészen, vetés és aratás... meg nem szűnnek” (1 Móz, 8:22). Ismeri a bűneset utáni „átkot és ígéretet”: „Orcád verítékével egyed a te kenyeredet...” (1 Móz. 3:19) De ismeri az apostol intését: „...ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” (1 Thess. 3:10), „...tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok” (1 Thess. 3:11). „Aki oroz vala, többé ne orozzon, hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, ami jó, hogy legyen mit adni a szükölködőnek” (Ef. 4:28). A munka emberi létünk kiváltsága. Isten áldása van rajta. „Megnyitja néked az Úr az ő drága kincses házát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben és megáldja kezednek minden munkáját” (5 Móz. 28:12). A kenyeret a maga földi valóságában igazán értékelni az tudja, aki közvetlen kapcsolatba került annak útjával. De az is, aki Isten Igéje fényében látja. Mint Isten áldását hálával veszi. Megbecsüli, értékeli. Nem pazarol. Fölszedi a morzsát, a maradékot (Ján. 6:13 - 14). Nem engedi az enyészetnek martalékává lenni. Lehet madarak, hangyák eledele. Gyermekkoromban csodálattal néztem a morzsákat csipegető madarat, a morzsát cipelő hangyát. A kenyér útját végig nem kísérő, a kenyeret természetesnek vevő világban van kenyérharc. Ha sok van, fényűzést, visszaélést eredményez. Aggódás, imádság van a szegény szívében, ajkán, ha kevés van. Jogos igényük ütközik az önző kizsákmányolással, az élősködők hadával. Ezeknek a kezében kővé válik a kenyér, „a köveket kenyérré változtatják” a nyomorúság idejének kihasználásával. De elvesztik lelkűket, szívük kővé változik. S önzésükkel sokakat sodornak nyomorúságos állapotban, éhínségbe. A megkísértés történetében Jézus, az Élet Fejedelme, akinek volna hatalma a köveket kenyerekké változtatni veríték nélkül egyetlen teremtő szóval, nem teszi. Teremtő szavával, az Igével a kőszívet változtatja élő szívvé. De ehhez kemény harc kellett. Hordoznia kellett a bűn zsoldját, a halál terhét, hogy kereszten átszegett szívével mennyei, éltető kenyér legyen. Nem a követ változtatta kenyérré, hanem önmagát adta mennyei kenyérként az éhező, bűn miatt elepedt világnak. Az ősatyák történetében egy titokzatos, előremutató kép van. Ábrahámot, a fogságba esett Lót kiszabadítása után visszatértében Melkisedek, Sálem királya megáldja, s harcosainak kenyeret és bort hozott, hogy fáradtságukban megerősítse. Melkisedek a „Magasságos Istennek papja... Istentől, ég és föld teremtőjétől jött” (1 Móz. 14:18-19). Alakjában az Ószövetség papi szolgálata áll szemben Jézus Krisztus papságával. Prófétai utalás Jézus Krisztusra, az egyetlen Főpapra. „Megesküdött az Úr, és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkisedek rendje szerint” (Zsolt. 110:4). Származása ismeretlen. Jött az örökkévalóságbál és elment az örökkévalóságba. Ezzel Jézus Krisztusnak, az örökkévaló Főpapnak előképe (Zsid. 1-2,7). Kálvin az Institutio IV 18:2-ben megállapítja, hogy jobb magyarázat nem kell, mint amit az apostol ad. Isten hatalmi és szentségi rendjében a király és pap viszonya változhatott. A királyság ideje alatt a király pap volt. A zsinagóga korában a pap kezében volt az államvezetés. A 110. zsoltár prófétai üzenetében a király az örök pap. A király Isten képe a nép felé és a nép képe Isten felé. A názáreti Jézus a Krisztus-Messiás, Felkent, így főpap és király. Isten képe köztünk és az ember képe Isten előtt... Tökéletes közvetítő. Főpapsága, királysága örök (Mt. 22:41 kk, ACs. 23:2kk). S miközben az ember kezében a kenyér kővé lesz, Jézus Krisztus kezében felmagasztosul, az Élet kenyerévé lesz. „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, mely tiérettetek megtöretik” (1. Kor. 11). Az Ige megszenteli a kenyeret, mert maga is kenyér lesz a kezünkben. Többé nem veszedelem forrása a sok vagy kevés. Ha sok: hála, szeretet, öröm fakad a testté lett Igéből. Ha kevés: alázatos hit, fokozott munka, önmegtartóztatás követi. Megtanít örömmel élni vele, hálásan venni Isten kezéből. Megtanít böjtölni, hogy jusson másnak is és a másikét ne vegyem el. A kenyér szentté lesz: érzik rajta az ajándékozó Isten szeretetének melege. De benne van a szívet megmozgató, adakozásra késztető parancsa. Szent, mert veríték, munka, hála, szolgálat, jótétemény van benne. S így kerül a kenyér - a borral együtt - az ünnepek ünnepén, az Úr napján az Úr szent vacsorája közösségében az Úr asztalára, hogy a Teremtő és Megváltó-Megszentelő Isten áldásáért az egyház népe, Isten gyermekei hálát adva részesüljenek benne. Az Úr asztalán levő kenyérban ott van a mi kenyerünk s a mi asztalunkon levő kenyérben ott van az Úr kenyere. Nt. Szécsi András - Reformátusok Lapjából Az öreg vincellér titka Kálvin János menekülése, 1533 Monsieur Morin, Párizs nagyhatalmú rendőrfőnöke éppen tyúkszemes, bütykös lábát áztatta meleg vízben, amikor rázörgették az ajtót:- Égbekiáltó botrány történt! A király őfelsége hálószobájának ajtaján ma reggel egy plakátot találtak. Valami eretnek bibliai szöveg volt rajta!- Riadókészültség! Akkor tehát föl kell húzni megint a gyűlölt, térden felül érő csizmákat. S katonásan, sántikálás nélkül meg kell jelenni a büróban. - Megálljatok csak, lutheránus ebek, olyan kutyakavarintást csapok köztetek, hogy elmegy a kedvetek a „reformációtól”! - dohogja. Monsier Morin egyébként is mérges-vérmes férfiú. Ordítására, ha vezényel, nem egyszer a lovak is megszelesednek. Dörgő szava: akár az oroszláné. Bozontos fején is inkább sörény lobog, mint haj. Az utóbbi időkben „plakát-harcba” kezdett Párizs zendülő népe. Az új hit követői fricskázó rigmusokat írtak a pápa őszentségének hívei ellen. No, emezek sem maradtak adósok: küldözgették tűzbe, vízbe, pokolba az eretnekeket. Eleinte szórakoztatóak voltak ezek a falakra csirizezett, lepedőnyi röplapok. Ámde mióta, felsőbb rendeletre, maguknak a hatóságok embereinek kellett levakargatni a közrendet és nyugalmat háborító írásokat, gyűltön gyűlt az epe a rendőrfőnök belsejében. Mindenszentek napján, az egyetem rektora, Cop Miklós, különös beszédet mondott. Tulajdonképpen a keresztyén bölcsességről szólván, igen ékes prédikációt vágott ki. A nagy többség bólogatott is rá, áhítattal helyeselvén. De a franciskánus atyák fölvilágosították a jámbor népet: - Vigyázzatok emberek! Ez, amit hallottatok, vastag eretnekség! Mert hát, ugyebár, a király őfelségéhez sem lehet csak úgy „ukk-mukk-fukk” beállítani az egyszerű közembernek. Lám, az udvari tisztségviselőknek milyen tekintélyes hada közvetíti őfelségéhez a külvilágot. Namármost, az egek Ura, vajon kisebb méltóságú a földi királynál?... De bizony, hogy Ő is megkívánja a rendet. Mennyei udvartartásának szolgáló tisztviselői a szentek. S ez a Cop Miklós merészelte azt hirdetni, hogy Isten másképpen úr, mint az evilági királyok. Hogy Őhozzá bárki
