Calvin Synod Herald, 2004 (105. évfolyam, 1-12. szám)
2004-11-01 / 11-12. szám
14 CALVIN SYNOD HERALD (Folytatás a 13. oldalról) ebben az én tagadásomról, visszautasításomról, bűneimről és megváltásra szorult állapotomról is. Az ünnep látást, távlatokat, célokat feladatokat felmutató világosságában, melyben egész elrendelésünk és elhívásunk, sőt küldetésünk is benne foglaltatik, magamtól is azt kérdezem: „Miért nincs így mindig?” Miért nem ünnep minden asztali közösség? Miért nem Istentől kapott ajándék a szeretteim élete, a megfogamzott magzat, a gyülekezetem testvéri világa, s az Isten országáért, s benne a népünkért végzett szolgálatunk? Fogadjuk el, hogy ezek a világosságban fogant kérdések nem ünneprontást jelentenek, hanem éppen áldott tisztulást és gyógyulást, annak a metgtapasztalását, hogyha engedünk ennek a Világosságnak és befogadjuk, akkor hatalmat kapunk, hogy Isten fiaivá legyünk. Hatalamat! Szabadítást és erőt! A bűnbocsánat és a megbocsátani tudás mennyei ajándékát, az igazság követésének kegyelmét, az irgalmasság gyakorlásának krisztusi szeretetét, a munkálkodás örömét és kiváltságát. Ne maradjunk meg szent megdöbbenéseink bénító állapotában, hanem a befogadott Gyermek, a fiúság Lelke erejével és örömével kiáltsuk és kérjük: „Abbá, Atyám, és „Bizony, jövel, Uram Jézus”! D. Szabó Dániel Mi voltunk megtestesülésének oka, üdvösségünkért lett az ember barátja, ezért kívánt emberi testben megszületni, és abban megjelenni... más nem változtathatta a romlandót romolhatatlanná, mint maga az Üdvözítő, aki kezdetben a semmiből alkotott mindent. És más nem állíthatta helyre ismét az emberben azt, ami az O képére lett teremtve, mint az Atya képa maga. Más nem tehette halhatatlanná a haladót, mint a mi Urunk Jézus Krisztus, aki maga az élet. Más valaki nem adhatott tanítást az Atyáról, és nem rombolhatta le a bálványimádást, mint az az Ige, aki mindent elrendezett, és aki az Atya egyetlen és valóságos egyszülött Fia. Mert mindenki tartozását le kellett rónia - mint mondottuk -, ezért jött el. Ezért, miután istenségét tettekkel bizonyította, egyúttal az áldozatot is felajánlotta mindenkiért, minden emberért halálra adva (testének) templomát, hogy mindenkit felmentsen és megszabadítson a kezdeti törvényszegés alól, és erősebbnek bizonyuljon a halálnál azáltal, hogy mindannyiunk feltámadásának zsengéjeként mutatta meg romolhatatlannak saját testét... Athanasius Isten szeretetének ünnepére készülődve „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az az Istentől született, és ismeri az Istent, aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet”. (1. Jn. 4:7-8) Anélkül, hogy a Biblia különböző részei és igéi között különbséget tennénk, hiszen mindegyik Isten hozzánk szóló üzenetét hordozza, mégis mondhatjuk, hogy ebben az igében Istennek alighanem a legfontosabb üzenete szól az emberhez. „Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van...” és így tovább - nem is valamiféle parancs ez, hiszen annyi melegség van ebben az igében, annyira egyértelmű, hogy aki ezt kéri, az az embernek a legeslegjóbban akarja, hiszen oly nagy szükség van a szeretetre. Hány és hány ember lelke didereg ebben a világban, mert nincs, aki szeresse, mert nem érzei a szeretet, mert nem képes megérezni, hogy legalább egy Valaki van, aki egész biztosan nagyon szereti... Bizony nagy szükség van szeretetre, de mégsem parancs ez, sokkal inkább Istennek egy meghökkentően őszinte kitárulkozása, szívének felfedése, legmélyebb lényegének a feltárása. Isten a saját lényének felfedésén keresztül mutatja meg az 0 képére teremtett embernek az élete értelmét, legszentebb földi hivatását: a szeretetet. Csak e szeretet által találhatjuk meg valódi és igaz helyünket a világban, az emberek között és az Istennel való kapcsolatunkban is. Ezért figyelmeztet minket Isten igéje szeretetteljes noszogatással: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az az Istentől született, és ismeri az Istent, aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet.” (1. Jn. 4:7-8) Csakhogy pont ez az, ami nem magunktól nem megy. Nem úgy születünk, hogy tudnánk szeretet adni és elfogadni. Születetten bennünk van ugyan a szeretet iránti olthatatlan sóvárgás, de hogy el tudjuk fogadni a szeretetet, főleg meg hogy adni tudjunk szeretetet, azt bizony tanulni kell. Olyan voltaképpen a szeretet, mint egy idegen nyelv, el kell sajátítani ahhoz, hogy érteni és szólni, üzentet kapni és adni tudjunk rajta. Az értés- és közlésvágy velünk született, de a nyelvet meg kell tanulni. Idegen nyelvet tanulni nem könnyű feladat, aki próbálta, tudja, mennyi erőfeszítést, szorgalmat és kitartás igényel. A szeretet Isten idegen nyelve, kommunikációs eszköze, amelyet az ember a bűn következtében elfelejtett. Újra meg kell tanulni a szeretet nyelvét érteni és beszélni, mert csak ez a nyelv az, amelyen igazán hitelesen ismerhetjük meg az Istent, és amely nyelven hitelesen szólhatunk róla. Hiába a sok bibliafordítás, ha az ige nem a szeretet nyelvén szól, ha a hívők nem fordítják le azt a szeretet nyelvére naponként, akkor nem ismerhetik meg az emberek Istent. Ezért bíztat bennünket mai igénk arra, mit ezekkel a szavakkal a hatalams Isten kér: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az az Istentől született, és ismeri az Istent, aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg az Istent, mert az Isten szeretet.” (1. Jn. 4:7-8.) Amikor a bólyi gyógypedagógiai otthonban voltam, akkor gondolkodtam el azon, hogy vajon azoknak a súlyosan fogyatékos embereknek, akik közül némelyek még beszélni, sőt hallani sem tudnak, hogyan lehetne Isten evangéliumát hirdetni. És ahogy ezen töprengtem, akkor fogalmazódott meg bennem az, hogy a szeretet az evangélium igazi nyelve. Mert beszélni ugyan (Folytatás a 15. oldalon)
