Calvin Synod Herald, 2003 (104. évfolyam, 3-12. szám)
2003-03-01 / 3-4. szám
10 CALVIN SYNOD HERALD (Folytatás a 9. oldalról) IMÁDSÁG. Virágvasárnap Ura, Békesség Fejedelme, Megváltó Krisztusom! Igazságod fényében látom: hányszor voltam igazságtalan és önző, másoknak szigorú ítélőbírája s a magam bűneinek nagyszerű védőügyvédé. Alázatosságod leleplez: nem tanultam meg Tőled, hogy Te szelíd és alázatosszívű vagy. Megejtett a jómód és a pénz bűvölete, s elfeledkeztem arról, hogy - szent példád szerint - közösséget vállaljak a világ kicsinyeivel, éhezőivel, testi-lelki betegeivel. Élveztem a béke minden áldását, de oly keveset tettem érte imádságban, bizonyságtételben, munkában. Magasztallak, Uram, királyi ajándékaidért. A kereszten számomra megszerzett igazságért éppúgy, mint Szentlelked jellemformáló erejéért, amely engemet is családom, gyülekezetem, hazám és az emberiség áldozatos szolgálatára hív. Áldalak a békéért, amelyet szívemben bűnbocsánatod teremt, s a békéért, amit kegyelmesen megőriztél fejünk felett. Könyörgök érte, hogy az egész föld kerekségén diadalmaskodjék az igazságosság. Áldd meg a leszerelési tárgyalásokat. Ajándékozz békét továbbra is. S könyörgök minden szomorú szívért, hogy meghallhassa a jóhírt: „Örülj nagyon, ujjongj, Királyod érkezik hozzád!” Ámen. Palóczi Horváth Ádám (1760-1820) Virágvasárnapi éneke A nagy Király jön, hozsánna, hozsánna! Zeng a kiáltás előtte, utána; Zöld ágakat szeldelnek útjára, Békességet hoz népe javára. Áldott, aki jött az Úrnak nevébe, Általa léptünk az Isten kedvébe; Békesség ott fenn a mennyországban, Áldott az Isten a magasságban! „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátód az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot!” (Ézs 58,6) A böjt az imádság támasza Nincs olyan vallás, amely ne ismerné a böjtöt. A böjt legelterjedtebb meghatározása a következő: bizonyos ételektől, vagy mindenfajta táplálkozástól való ideiglenes tartózkodás, vallásos céllal. így is fogalmazhatunk: önmegtartóztatás, önmérséklet, önmegtagadás egy fontos cél elérése érdekében. A böjt igazi értelme azt jelenti, hogy életemben engedem érvényre jutni Isten akaratát. Félreteszem a magam vágyát, akaratát és helyette elfogadom Jézus tanítását. De ehhez nagy alázat és engedelmesség kell és főleg önmegtagadás. Legyünk Isten engedelmes eszközei, mert ez a cselekedet, ez a böjt kedves lesz Ő előtte. A Szentírás gyakran beszél a böjtről. Ez számunkra a legfontosabb útmutató, úgy amint az az Ó- és Újszövetségben előttünk áll. Az Ószövetségben az igazi böjt az, amelyben az ember Isten iránti szeretete, bűnbánata jut kifejezésre. A mózesi törvény mindössze egyetlen olyan böjti előírást tartalmaz, ami mindenki számára kötelező érvényű volt: a hatodik hónap tizedikén, az engesztelés napján gyakorolt önmegtartóztatást. Itt azonban nem csak az ételektől való tartózkodáson van a hangsúly, hanem a munka beszüntetése és az áldozat bemutatása is fontos elem. Az Ótestamentumban Ézsaiás prófétánál találjuk a böjt fogalmának egyik legnagyszerűbb megfogalmazását (Ézs 58. rész.) Mózes nem evett kenyeret és nem ivott vizet negyven napon át, igyekezett előkészíteni magát arra, hogy képes legyen Isten szavának meghallgatására (Móz 34,28). A böjti alkalmak a választott nép életében a későbbiek során egyre szaporodnak. Ha ellenség jöttétől féltek, ha természeti katasztrófa veszélyét látták, egy-egy nagy bűn elkövetése után befelé fordulva böjtöt tartottak: magukat megsanyargatva, zsákba öltözve, fejükre hamut szórva, porba ültek, hogy Isten szánja meg őket. Jónás könyvében olvasunk Ninive böjtjéről. „Emberek, ökrök és juhok semmit meg ne kóstoljanak, vizet se igyanak” - hangzott a parancs. A király is porban ült. Térjen meg mindenki a gonosz útjáról (Jónás 3, 5, 8-9). De nem a böjtjük, hanem az azzal járó megtérésük, új magatartásuk mentette meg őket Isten haragjától. Maga Krisztus is böjtölt. Negyven napon át készült a megváltás nagy munkájára. (Mt 4,2). A Lélektől indíttatva kiment a pusztába imádkozni és böjtölni. Itt készült fel csendben a szolgálatra, az Atyával való közösségben, itt kísértette meg a Sátán, de Ő megmaradt Isten szeretetében, a Neki való engedelmességben. Böjtjének és a kísértés legyőzésének igazi gyümölcse az volt, hogy az angyalok szolgáltak Neki. Jézus kemény kritikát mondott a farizeusi böjtölésről.. A farizeusoknak már volt írott böjtölési szabályzatuk. Hetente kétszer böjtöltek: hétfőn és csütörtökön. A farizeusok böjtölése a külsődleges, formális böjtölésből állt. Mindent megtettek azért, hogy az emberek lássák önmegtartóztató életüket. És hogy nagyobb hatást érjenek el, arcukat is komorabbá igyekeztek tenni. Márpedig az emberek véleményénél fontosabb az, Aki titkon figyel és lát minket. (Mt 6,18). Az evangélium tudósítása szerint (Lk. 5,33-35), Jézust egyszer megkérdezték, hogy tanítványai miért nem böjtölnek. Jézus válasza világos és érthető: ahol együtt a násznép, ott öröm és vígasság van. Krisztus a vőlegény. Az Ő közelében lenni örömöt jelent, mert Ő örömüzenet, evangéliumot hirdet. „De eljönnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban.” A Szentlélek kitöltése után, az első keresztyén gyülekezet, az imádsággal összekapcsolva böjtölt, ilyenkor az önmegtartóztatás mindig egy meghatározott céllal történt. Gyakori volt az ételről való lemondás azon szándékkal, hogy annak értékét mások megsegítésére fordíthassák. Az egyházi atyák már a Jézustól tanult lelki böjtöt hangsúlyozták, amely a megtérést szolgálja. Chrisostomos például így vall: „Mit ér a böjtöd, ha csak eledelektől tartózkodói? Ha a bűntől tartózkodnátok, a böjtötök folyamatos lenne, lényege szerint meg nem szűnne.
