Calvin Synod Herald, 2002 (103. évfolyam, 1-10. szám)
2002-09-01 / 9-10. szám
I És ez érvényes az egyes hívőkre is. Aki tudatosan, folyamatosan elmélyül az élő Krisztussal való közösségben, növekszik az íge helyes ismeretében, áthatja egész gondolkodását, formálja jellemét a Szentlélek, az tud bevinni a környezetébe, a társadalomba olyan többletet, amit senki más, és amitől az egész közösség élete gazdagabb lesz. Ez nem beszűkülés, hanem olyan elmélyülés, összpontosítás, aminek a gyümölcse mások gazdagítása. Kálvin János Genfben csak a Szentírást magyarázta minden reggel a gyülekezetnek, de közben felpezsdült a kereskedelem, gondoskodtak a rászorulókról, elkezdte munkáját magas színvonalon a genfi Akadémia, mert aki az Igében mélyre ás, az olyan kincseket talál, ami egész életére kihat. Magyarországon két pogány közt szenvedve, üldöztetve, nyomorogva a reformátorok tartották a lelket az emberekben, és ilyen mostoha körülmények közt is ígehirdető munkájukat nyomdák, iskolák beindítása kísérte. A16. században Magyarországon 168 latint is tanító nyilvános iskola működött, s ebből 134 protestáns volt. S miközben a reformátorok Bibliát fordítottak, énekeskönyveket, kátékat adtak a nép kezébe, ők írták az első magyar nyelvtant, világtörténetet, számtant, növénytant, embertant, mesekönyvet és szótárakat is. Mert ha az egyház meri csak a Krisztus keresztjéről szóló evangéliumot hirdetni, s aszerint is élni - amivel egyébként Ura megbízta -, akkor lesz igazán az egész társadalmat és kultúrát átható erővé. És ha egy hívő ember elmélyül Isten Igéjében, s meri vállalni annak konzekvenciáit is, ma is, akkor nem beszűkül, hanem kitágul a belső világa és életének hatótere is. Mi ma a lehetőségek nagy kínálatában élünk. És sokakat megkísért az, hogy mindent szerezzenek meg, mindenhova menjenek el, ahova csak lehet. S eközben egyre felszínesebbé válik az életük, sokszor egyre szegényebbek lesznek lelkileg és magányosabbak emberileg is. A reformáció e tekintetben ezt jelentené: merünk „beszűkülni” azért, hogy elmélyüljünk. Merünk lemondani lehetőségekről azért, hogy lelkileg, szellemileg gazdagabbak legyünk. Mert az igazi gazdagodáshoz éppen egyfajta „beszűkülésen”, vagyis összpontosításon és elmélyülésen át vezet az út. Végig lehet rohanni egy nyári utazás alkalmával például 3-4 országot, s néhány vásárolt holmin kívül nem sokat hoz haza az ember. Vagy lehet, hogy kevesebbet lát, de azt jól megnézi, s amit csak ott lehetett megismerni, azt a fejében, szívében hozza haza, hogy másokat is gazdagítson vele. Jézus azt mondta egyszer egy szüntelen tevékenykedő asszonynak, hogy igazában kevésre van szüksége az embernek, talán csak egyetlen dologra (Lk 10,41-42). Mert amikor már minden tevékenykedésünk véget ért, valóban csak egy dolog számít: van-e közösségünk az Élettel, Jézussal. S milyen jó, hogy mostani sokféle feladatunkat is átjárhatja már a vele való lelki közösség jótékony ereje! Erre kell most jobban figyelnünk. Mit kell elhagynunk azért, hogy már itt is hasznos és örökkévaló kincseink legyenek? Kezdjünk el egy ilyen reformációt az életünkben! Ennek az eredménye könnyen lehet ez a felismerés: Csak te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek. Cseri Kálmán CALVIN SYNOD HERALD__________________________ 13 Reformáció ünnepére Amikor a katolikus szerzetes, Luther Márton, 1517.október 31-én a wittenbergi vártemplom (Németország) ajtajára kitűzte 95 tételét, nem hitte volna, hogy ezzel a világtörténelem egyik legnagyobb folyamatát indította el. A tételek gyorsan terjedtek - először német földön, majd az egész világon. Mi késztette Luther Mártont a 95 tétel megírására, majd kitűzésére? 1515-ben X. Leó pápa utasítására egy Johann Tetzel nevű Domonkos-rendi szerzetes bűnbocsátó cédulákat kezdett árulni a nép körében. Luther, aki mint Agoston-rendi szerzetes mélyen tanulmányozta a bibliát, egyházellenesnek látta ezt a cselekedetet. De volt más is, amiért Luther szembeszállt a katolikus egyház tanításával, ő két szentséget ismert el, nem pedig hetet: a keresztséget és úrvacsorát. Luthernek ez a lépése magára haragította a római egyházat, a pápát, hiszen ezt követően Kálvin János vezetésével a református egyház is megalakult, vagyis győzött a reformáció. A katolikus egyház nem sokáig nézte tétlenül a reformáció terjedését. Luther ellen átokbullát adtak ki, kiközösítették az egyházból, bárki megölhette büntetlenül. Felszólították, hogy vonja vissza tételeit - erre nem volt hajlandó, sőt, az átokbullát 1520- ban a nép jelenlétében elégette, kijelentette: egyedül a Szentírásnak hisz, azt követi. Kijelentette: Itt állok, másként nem tehetek, Isten engem úgy segéljen! Amen. A reformáció tanításai hamar terjedtek Magyarországon is. Luther és Kálvin tanait prédikátorok hirdették magyarul, míg a katolikusok latinul miséztek. Silvester János a Biblia egy részét lefordította magyar nyelvre. A teljes bibliafordítást Károli Gáspár és Szenei Molnár Albert készítette. A XVI. században hazánk lakosságának túlnyomó többsége a reformáció híve lett, pedig üldözték a protestánsokat, ám a nép úgy érzett, ahogyan Luther írta híres szép énekében, mely az evangélikusok himnusza lett: Erős vár a mi Istenünk. Luther Márton 1483. november 10-én született Eislebenben (Német földön), és ugyanott halt meg, 1546. február 18-án. A wittenbergi vártemplomban temették el. Géezy István Ravasz László a magyar nyelvről: ...„Igen, nékünk a nyelvünk nagyobb kincsünk, mint a földünk, mert régibb, s akkor is él, amikor a föld már nem a miénk. Nagyobb mint a történelmünk, mert a történelem a nyelvben elfér, de a nyelv nem fér el a történelemben. Ezt az élő, zengő testet, ezt az óriási és közös műalkotást, kibeszélhetetlen szépségű lélekparkot maga az Alkotó teremtette, sok ezer év finomította, fejlesztette, ápolta, dolgozott rajta az idő, az évszakok járása, természeti és történelmi erők. Lángelmék alkotásaikkal gazdagították, felfedezők kincseiket ide rejtették el, győzelmeikkel ezt szentelték meg. Igazán közös kincsünk: az egyetlen nemzeti vagyon, amelyből a szegény embernek is éppen annyi jut, mint a hercegnek, s csak annak nincs belőle semmije, aki maga dobta el magától.”
