Calvin Synod Herald, 2002 (103. évfolyam, 1-10. szám)
2002-09-01 / 9-10. szám
14 CALVIN SYNOD HERALD \ Homokóra Peregnek a napok gyors egymásutánban, mint a homokszemek a homokórában. Peregnek a napok, peregnek, peregnek... Mennyi van még hátra..? nem tudhatom számát a homokszemeknek.., csak, hogy fogynak, fogynak.., jól tudom azt, látom: egyre több lesz a ránc, barázda, orcámon... S mikor az utolsó homokszem is ráhull a többi halmára, eltelt az én időm itt, e sivár földön.., de Isten rátekint a homokórára, s fordít rajta egyet.., És a homokszemek újra csak peregnek... Mindig csak peregnek, le sohasem érnek... megszűnt a határa az időnek, térnek.., s én örökké élek...! Sárospatak, 1944. nov. 8. Vitéz Ferenc V_________________________________________________) Mezőség folytatás előző (július-augusztus) számunkból „Sokan voltunk, amikor fiatal voltam. A falunak fele már akkor sem volt magyar, de sokan voltunk... Most sokan elmentek, összeházasodtak, s románoknak tértek egynéhányan... Azok aztán a gyerekek románok lesznek. Ritka, amelyik magyar marad. Akkor volt magyar iskola, azután kezdtek a románba menni a gyermekeink... (Maneszes Lajosné, Mécs.) Hová lettek a gyülekezetek, a hívek? Mi történt a templomokkal? Mi történt az iskolákkal? Hová lettek az egykori építtetők, iskolaalapítók kései leszármazottai?” „Nagyon nagy része a mócsi családoknak elrománosodott. Fele legalább. Vegyesek, azok már nem tartanak igényt, mert otthon románul beszélnek, ha a férfi magyar, vagy ha fordítva, akkor is.”(Kraftsik Imre, Mócs.) „Vannak Fodor nevezetű, esment Szőcs, ez mind... Most már Suciu... Tudom én, hogy jöttek még a templomba is... Jártak valamikor a temploma... S most már csak hárman vagyunk. A feleségem, a testvérem s én...” (Szabó István.) Terjedt a hatásos nemzetpusztító jelszó. Vigyázz a gyermekedre! Romániában élsz! Ha azt akarod, hogy érvényesüljön, add román iskolába! És fogyni kezdtek, majd elfogytak az iskolák. Hamarabb zárták be a kapukat, mint ahogy a természetes apadás ezt szükségessé tette volna. És az apadási folyamat felgyorsítójává vált az iskolátlanság is. A nemzeti kultúrától, az önismerettől, önazonosságától megfosztott fiatalság tömegesen szakad ki a nemzet kötelékéből. A magyar anyák magyarapáktól is román fiakat szülnek. És az egész közösség, Mezőség magyarsága azt a népet táplálja, szaporítja saját génjeivel, mely felszívja őt, elnyeli őt. Szinte általános lett a faj fenntartása igényének feladása. A mezőségi magyar fiúk már nem keresik meg a magyar lányokat. És a mezőségi magyar lányok már nem óhajtoznak, sóvárognak a magyar fiúk után. Már nekik mindegy. „Hiába mondja az ember, nincs akinek. A feleségem hiába tiltotta a fiaimat! Nem fogadnak szót... Odatartoznak már... Reformátusok, de magyarul nem tudnak semmit. A két fiam hogy van? Ennek a fia tud magyarul, de nem akar. Mennek a templomba, de a szó román. A menyeim is mennek, vesznek úrvacsorát... Reformátusokká lettek a menyeim, értenek is, tudnak is valamennyit, de nem beszélnek, nem akarnak beszélni magyarul. Az unokáim... Nyolc unokám van, de a nyolcból csak egy magyar. Az magyar, mert Vajdakamarást vannak, s magyar az apja is s az anyja is. De ez az Elek fiam, az egész mind román... 0 töri a magyart, s az egész mind románul felelnek... Olyan menyeim vannak, hogy az Isten csak olyant adjon. Jobbak, mint a leányaim. Jó asszonyok, de nem beszélnek magyarul. Értenek, de nem akarnak! Nem akarnak! Ezért nem jó, nem egyébért.” (Spielmann Elek, Kiskáján.) így apad el a vegyes családokban a nyelv. És így apad el a nemzet. Legfennebb a vallás öröklik még ideig-óráig. Mezőség! ízlelgetem a szót. Mintha ezt mondanám: magyar temető! Vagy ezt: pusztulás földje. Pusztító magyarság földje. És: Mezőség... Micsoda értékek megőrzője. Az idegen tenger T
