Calvin Synod Herald, 2002 (103. évfolyam, 1-10. szám)

2002-05-01 / 5-6. szám

12

CALVIN SYNOD HERALD

Magyar szórványok élete

(Folytatás all. oldalról)

azt nem tudják elvezetni más felé. A kicsi gyermeki lelket így lehet megfogni. Hogy minden március 15-ét a templomban nagy csinnadrattával megünneplek? Az is kell. De a magyarságtudatot nem egy napon, március 15-én kell nevelni. Minden heti vallásórán, egy vallásóra az iskolában, egy vallásóra itt, a lelkészi hivatalban, így lehet a tudatot nevelni. (Tárkányi István, Újos, Erdély)

Nekem lelkipásztorként nem kifejezetten csak lelkipásztori dolgokat kell végezni, mást is. Pl. anyanyelvápolás, a gyereket megtanítani anyanyelvre hittan órán. Ez úgy érzem, úgy tapasztalom, hogy hiányzik. Nem tudják kézbe venni az életüket, sorsukat. Ez nem volt annyira jellemző, a harmincas-negyvenes években itt nagyon közösségi élet folyt, megvoltak a megfelelő emberek, akik kezükben tarották a közösséget, a múlt rendszer ezt megnyirbálta, szétszórta. Fizikailag a házaik nagy részét mindenképpen lerombolta, tömbházakba szórta szét őket, ez nagyon megviselte őket lelkileg. Van néhány idős néni, tíz év távlatában sem tud belenyugodni ebbe, ül szegény egyedül a Iákásában, ezen tépelődik, miért bontották le az ő lakását, nincs kertje, állata, amivel ő elbibelődjön. Idegileg is megviseli ez, nem tudja beleélni magát ebbe a tömbházkörülménybe. Itt döbbentem rá én is, milyen rettenetes ez. Kitépni, kimozdítani a közösségeket, szétzilálni, széttördelni, az embert a leikéből, önmagából kivetkőztetni, elszakítani egymástól azt, ami együvé tartozott addig! Ezt a közösséget szétverték. S ezt megsínylették az emberek. (Böjté Mihály, Déva, Erdély)

Nekem mind a négy helyen tele van a templom, teljes embert, teljes kiállást igényel. Elkezdem reggel már 8-kor. 8- 9-ig a gyerekekkel Garanyban, 9-10-ig a felnőttekkel, egy fél óráig tart az út haza. Fél 11-kor itt, bekapom az ebédet, és már megyek Imregre, ott megint a gyerekekkel előbb, utána az öregekkel, és amikor ott befejezem, megint Szőregen felnőttekkel, gyerekekkel. így folyik, ez a menet. Megtörtént, hogy jöttem haza, a szlovák kollégához be kellett mennem hivatalos ügyben, ő már ágyban volt. Nem is csoda, télen hamar sötétedik, lefeküdt az ágyba, nézte a tévét, én akkor jöttem szolgálatból. Ez tulajdonképpen a hittan, gyermek istentisztelet keretében. Kénytelen vagyok. Vannak hittanok az iskolában. Hardicsán az állt elő, sokan dolgoznak Terebesen, több középiskola van Terebesen. Innen a szülő azt a hat- hét éves gyereket viszi magával, mert magasabb színvonalon tanítanak. Akkor én hogy szedjem ezeket össze? Akinek autója van, mennek vele. Itt volt Laci bácsi, mind a két unokája Terebesre jár. A szülei ott dolgoznak, viszik magukkal és hozzák is. Lehetetlen őket összeszedni. Másik: ha mindezek ellenére vagy mindezek mellett én vállalnám, a magyarságom rovására, vagy magam ellen dolgoznák. Azért, mert szlovák iskolába járnak, és magyarul hittant szlovák iskolába tanítani nem lehet. Én kénytelen lennék a Miatyánkot a magyar gyerekeknek szlovákul tanítani. Ezért van ez a megoldás, hogy szombatonként itt van. Előbb a kátésok járnak, utána a második csoport, van zenei képzés, ezt a feleségem végzi, játszanak a

templomban orgonán. Be vannak osztva, a kántorságot ők végzik. Türelemmel a legbotfülőbbet is meg lehet tanítani. Csak türelem kell hozzá és kitartás. Nálam a szolgálatok két nyelven mennek. Pista bácsi, a harangozónk presbiter is volt. Önként elvállalta. Ellenszolgáltatás azért van. (Demes Tibor, Hardicsa, Felvidék)

Rendesen járnak vallásórára, van ábécés magyar könyve, tanítja a gyerekeket, tanulják meg a magyar betűket, tanuljanak meg olvasni. A miénkek is mind román iskolába jártak, de úgy tudnak írni magyarul, mint mi románul. Mondtam a fiúknak is, elmentek katonának, nekem nem firkáltok románul, mert nem tudok olvasni. Pedig hál’ Istennek tudok jól. Postán dolgoztam. Megmondtam, nekem tanuljatok meg. Konfirmálásra megtanulták a kátét, megtanultak írni, olvasni. De az igaz, kellett foglalkozzunk vele. A szülő kell foglalkozzon a gyerekkel, megtanítja. írjanak magyarul is. Egyelőre még megmaradtak mind magyarnak. Hogy az unokákkal hogy fog lenni, azt már nem tudjuk. (Silimon Dénes, örményes, Erdély)

(Folytatjuk)

Olvassuk Márait, mit mond:

A BUTÁKRÓL

„Vannak buta emberek, akik egyszerűen környezetük áldozatai. Ezeket sajnálni kell. De az igazi butaság meglehetősen ritka, s annál veszélyesebb és reménytelenebb. Az ember természettől értelmes lény. Az igaz, a sötét, a reménytelen butaságot olyan érdeklődéssel kell szemlélni, mint valamilyen ősi és félelmetes természeti tüneményt, mint a kétfejű bornyút, mint a természet egy torz, érthetetlen ötletét, melynek - szó szerint - semmiféle értelme nincsen. Az igazi butaság feloldhatatlan. Mi hiányzik az ilyen ember lelkében és testében? A Szentlélek vagy bizonyos nedvek, mirigytermékek? A jód? A nemi hormon? Nem tudjuk pontosan. De amit tudnunk kell, hogy az igazi butákat minden módon tanácsos kerülni, feltűnés nélkül védekezni kell ellenük. Ne akard meggyőzni az ilyeneket, mert nem jóindulatúak. A kedves, szegény hülyék jóindulatúak; a buta ember rosszindulatú. A hülyék Isten szegény gyermekei; a buták a pokol szövetségesei. A végzet ok, el kell viselni.”

A JÓ ÜGYRŐL

„Ha jó ügyet védesz, mitől is félhetsz? Mi is történhetik veled? Letepernek, megrágalmaznak, kirabolnak, meggyaláznak? Vádakkal fordulnak ellened, hamisan ítélnek? Mindez nem változtat azon, hogy az ügy, melyet védtél, jó volt, és ezért jó volt az is, amit csináltál, mikor a jó ügy védelmére szegődtél. Ilyenkor ne törődj senkivel és semmivel, csak az ügy igazával, melyet meg kell védened. Végül is tehetetlenek az igazsággal szemben. Letiporhatnak, de meg nem győzhetnek, vádolhatnak, de meg nem hazudtolhatnak, elvehetik életed, de nem vehetik el igazságod. Csak akkor nem vagy magányos az életben, ha jó ügyet védesz. Nincs fizetség és jutalom az ilyen