Calvin Synod Herald, 2001 (102. évfolyam, 1-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám
CALVIN SYNOD HERALD 13 /---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------\ Egy szülő monológja gyermekéhez A szülői nevelés korlátái • Életet adtam neked, de nem élhetem le azt helyetted • Taníthatlak, de nem kényszeríthetlek arra, hogy tanulj. • Szabadságot biztosíthatok számodra, de neked kell számot adnod arról, hogy mire használod. • Elvihetlek a gyülekezetbe, de nem juthatok hitre helyetted. • Megmondom, mi helyes, és mi helytelen, de nem dönthetek helyetted. • Tanácsot adhatok neked, de azt nem fogadhatom meg helyetted. • Szerethetlek, de nem kényszeríthetem rád szeretetemet. • Taníthatlak arra, hogy adakozó légy, de nem kényszeríthetlek rá arra, hogy áldozatkész, irgalmas légy. • Tanácsolhatom, hogy kit válassz barátodnak, de nem kereshetek barátot számodra. • Tanácsolhatlak a szexualitásban, de nem tarthatlak meg tisztának. • Figyelmeztethetlek az alkohol veszélyére, de nem mondhatok le helyetted a szeszesitalról. • Figyelmeztethetlek a kábítószer veszélyére, de nem tarthatlak vissza attól, hogy ne használd. • Beszélhetek neked magasröptű célokról, de nem érhetem el azokat helyetted. • Beszélhetek arról, hogy légy kedves, de nem kényszeríthetlek rá arra, hogy légy szeretetreméltó. • Óvhatlak a bűntől, de nem lehetek helyetted erényes. • Szerethetlek mint gyermeket, de nem kényszeríthetlek arra, hogy Istennel élj. • Beszélhetek neked az ür Jézusról, de nem kényszeríthetlek arra, hogy Őt életed ürának elfogadd. • Elmondhatom neked, hogyan kell élned, de nem adhatok neked örök életet. • Imádkozhatom érted, de nem imádkozhatok helyetted. HEROLD Egyházi Híradó Hollywood, 2001. május-június Egyházunk tanításai Kétféle úrvacsora II. Kor. 4,18. Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideigvalók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. Kálvin tanítása szerint az igazi úrvacsora két jelenetben játszódik le. Egyik idelenn a látható világban, a másik odafenn a dicsőségben, az Úr orcája előtt. Az egyik, a látható, itt megy végbe a Kálvin-téri templomban. Vagyunk egynéhány százan, ismerősök és ismeretlenek. Még ha a legközelebb állunk is egymáshoz, mégis lelkünk gyökerében örökre ismeretlenek vagyunk egymás számára, s még ha most látjuk is először egymást, akkor is egy kétezer esztendős nagy családnak, a keresztyén anyaszentegyháznak népe vagyunk, akiknek lélek szerint több közünk van egymáshoz, mint test szerint az édestestvéreknek. Odafenn azonban egy dicsőséges lelki seregnek vagyunk parányi foszlánya. Talán akik test szerint itt vagyunk, lélekben nem tartozunk mind oda. Lehet, hogy egyikünket-másikunkat ott fenn zokogással siratnak, mint egy gyűrűből kitört ékkövet, vagy valamelyikünkre remegő örömmel várnak: most fog megérkezni ide, közibénk beállni. A látható úrvacsoraosztásban itt van ez az egyszerű asztal, rajta magyar búzából sütött kenyér, magyar tőkéről szűrt bor. Vékony lakoma, nem lehetne sokáig megélni rajta, hát még, ha csak naponként annyi jutna, amennyivel ma este fogunk élni. A kenyér éppen olyan, mint minden más kenyér: könnyel siratott, izzadsággal keresett, káromló szájjal átkozott kenyér, s a bor sem más, mint amelyik mámorba és romlásba dönt annyi meg annyi embert s aki él vele, test szerint csak kenyeret és bort vesz, s mélyen érezzük a képtelenségét minden olyan tanításnak, mintha ez a kenyér bármiféle emberi műveletre Isten testévé átváltozhatna. De fenn, az örökkévalóságban, ahol Krisztus ül az Atya jobbján, egy örökkévaló és láthatatlan oltár füstölög, lelkünk lakomájának titokzatos asztala, rajta illatozik Krisztus nagy áldozatának érdeme, elégtételének tökéletes érvénye, mindazok a javak és ígéretek, amelyeket halálával és feltámadásával megszerzett számunkra. Oh, müyen terített asztal ez az oltár! Nincs bűn, ami ott el ne töröltetnék, rabság, amelyből meg ne szabadulnánk, halál, amelyből élet ne támadna, kárhozat, amely üdvösségre ne fordulna, elvetett nyomorúság, amelyből fiúfogadtatás és dicsőség ne lenne. Oh, ez az az asztal, amelyet a hazatérő fiú számára terített, rakott, ékesített a hazaváró atyai szív. Idelenn testben törődötten, fiatalon vagy öregen, de kereszt alatt roskadozva, bús, ősi zsoltárokat énekelve, komolyan, meghatottan járulunk egy falat kenyérért és egy ital borért. Ha valaki lelkűnkbe látna, elfordítaná tekintetét: milyen gyászos menet vagyunk. Mennyi bűn, mennyi folt, mennyi elvetélt jószándék, elárult életparancs! Fájdalom, el nem sírt könny, nem gyógyuló seb, újra felfakadó titokzatos vérzés! V J (Folytatás a 1J±. oldalon)
