Calvin Synod Herald, 2001 (102. évfolyam, 1-12. szám)
2001-07-01 / 7-8. szám
12 CALVIN SYNOD HERALD Emlékezetes Presbiterek: Tisza István (1861-1918) Isten igazsága iránti elkötelezettség, az eklézsiáért való felelősség, önzetlenség és bölcs belátás a presbiteri szolgálat nélkülözhetetlen előfeltétele. 1918. október 31-én lövések dörrentek Budapesten az egyébként csendes Hermina-út egyik villájában. Ezek Tisza István gróf életét oltották ki. Bár a nap folyamán a közeli Bethesda református kórház lelkésze figyelmeztette Magyarország egykori miniszterelnökét, hogy élete veszélyben forog, s ő felajánlja segítségét, a predesztináció vallásáról nevezetes református keresztyén elutasította ezt a lehetőséget mondván, hogy Isten kezében a mi életünk. A mindenáron segíteni akaró lelkész további szavaira pedig azzal válaszolt, hogy éppen ő tanítsa meg hittanra a teológust? A lövések elhangzottak. Évek múltán - miután megbukott az első kommunizmus - a tetteseket bíróság elé állították. A ravaszt ők húzták meg. Ámde, hogy ki adta kezükbe a fegyvert az eddig nem derült ki. Mindenesetre, ha Tisza István életben marad, lett volna, aki hitelesen és hatásosan tárgyaljon a Trianon előtti tárgyalásokon... Számtalan írás, sokféle értékelés jelent meg az idők folyamán a politikus gróf Tisza Istvánról. Eszményeinek, politikájának értői minden lehető jót elmondtak róla. Ellenzői: osztrákok, magyarok, főurak és proletárok, királyiak és köztársaságiak még emlékét is sárba taposták. Mindenesetre tény az, hogy viszonylag fiatalon, már 25 éves korában az országgyűlés tagja, hamarosan elnöke, két ízben is Magyarország miniszterelnöke. S az osztrák-magyar koronatanácsban az egyetlen, aki az I. világháború megindítása ellen szavazott... - Számunkra - a politikus Tiszára vonatkozóan meghatározó Alexander Sixtus von Reden: „Az Osztrák-Magyar Monarchia” Salzburg-Budapest 1989-ben kiadott nagyivű munkájának értékelése: „Az átlagos képességű osztrák államférfiakkal magyar oldalon egy született politikus-tehetség: Tisza István gróf állt szemben.” Most azonban nem a politikusról, jogászról, kiváló közgazdászról, a modern gazdálkodóról, hanem az emlékezetes presbiterről szeretnénk szólani. Tisza István nemcsak példaadó és páldára kötelező családi hagyományai és neveltetése következtében lett elkötelezett keresztyénné, református egyháza többszörös és példamutató tisztségviselőjévé. Következetes, s a napi döntésekben kizárólagosan érvényesülő predesztinációs hite állította őt az egyházi és társadalmi közélet őrhelyére. Egyforma energiával, azaz ezerszázalékos hűséggel szolgálta szülőfaluja Geszt eklézsiáját presbiterként, a nagyszalontai egyházmegyét gondnokként, a dunántúli egyházkerületet főgondnokként és a zsinatot annak tagjaként. Tette mindezt Magyarország legfelelősebb és legelfoglaltabb államférfiaként. Az alábbiakat a történelemkönyvek és a levéltárak nem tartják számon. Régi emlékezők személyes élményeiket adták át egykor. Tisza István a geszti presbiter. A bécsi koronatanács egyik ülése - melyen Ferenc József elnökölt - elhúzódott. Bizonyos pénteki napon még számos napirendi pont várt tárgyalásra. Az elnöklő császár magától értetődő természetességgel jelentette ki, hogy az ülést szombaton folytatják. Mire Magyarország képviselője Tisza István miniszterelnök így szólt: „Felség, a tárgyalást még ma be kell fejezni, mert vasárnap presbiteri gyűlésen kell lennem Geszten.” A császárnak láthatóan nem tetszett a nagytekintélyű politikus megjegyzése. Ámde még aznap letárgyaltatta a koronatanács előtt lévő valamennyi ügyet. Legközelebb - fél év múltán - amikor ugyanez tanács tagjai bőbeszédűekké váltak, megszólal az elnöklő császár: „Urak, igyekezzünk, mert Tiszának presbiteri gyűlése lesz Geszten...” Ferenc József nem felejtett. S bizonyára megtanulta, hogy milyen fontos a legkisebb magyar református eklézsia presbiteri gyűlése. A dunántúli egyházkerület főgondnoka. Még abban az időben amikor nyugellátás hiányában életfogytiglan választották a lelkészeket, egy ifjú titán nem tudta kivárni az idős lelkipásztor csendes elmúlását. Feltüzelte a presbitérium görbe utakra csábítható részét. Milyen jó lenne egy „snájdig” fiatal pap! Addig-addig szőtték az ügyet, mígnem folyamatába indították. Feljelentették az öreget, paphoz méltatlan magatartás tanúsítása miatt. Tanú az egész falu! Mindenki látta! A pünkösdi istentisztelet előtt a falu szeme láttára ment át a parókia udvarán - mely közös a templomkerttel: éjjeli edényt vitt. A másik vádpont szerint sajátkezűleg nyúzta meg a lovát. Nagy vétkek. Az egyházmegyei bíróság állásvesztésre ítélte az öreget. Ez nyugdíjintézet híján katasztrófát jelentett. Fellebbezés folytán Tisza István elé kerül az ügy. Nemcsak igazságtalannak, de hihetetlennek tartja az eljárást. Elolvasta az idős „vádlott” fellebbezését. 1. Felesége régóta fekvő beteg. Senkijük sincs. így hát neki kellett kivinni ama bizonyos éjjeli edényt. 2. Lova aratás idején pusztult el hirtelen. Mivel mindenki a határban dolgozott - hogy legalább bőrét mentse - valóban sajátkezűleg nyúzta meg. Tisza István megsemmisítette az ítéletet. A legközelebbi egyházmegyei gyűlésre elutazott mint főgondnok. Velős beszédét így summázta. „Egyetlen embernek van csak esze az egész megyében.” (T.i. az az egyetlen tanácsbíró, aki az ítélet ellen szavazott. Rendkívüli tekintélyére jellemző, hogy az egész tisztikar azonnal lemondott. Az a bizonyos egyetlen, lett az új esperes...) Minden tisztségében, állásában: Isten gyermeke. Bár teológiai alapállását liberálisnak mondják. Mi más lehetett volna a századfordulón? Predesztinációs tudata oly erőteljes volt, hogy rengeteg aggodalmat okozott a parlamenti biztonsági embereknek. Egyházi Híradó Hollywood, 2001. május-június
