Calvin Synod Herald, 1994 (94. évfolyam, 2-6. szám)

1994-05-01 / 3. szám

CALVIN SYNOD HERALD-13-REFOMÁTÜSOK LAPJA

A történelmi kálvinizmus nyomdokain

Református gyülekezeti építés érdekében

Paál Gyula rovata

„Boldog aki olvassa, és akik hallgatják a prófétálásnak beszédeit és megtartják;... mert az idő közel van. Jel. 1:3.

Boldogok, jó egyháztagok, a Reformáció népe, egyházi nemzetség azok, akik olvassák, hangosan olvassák, hallgatják és megtartják a prófétálásnak beszédeit, mert „a teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra intésre és megjobbításra..." 2 Tim.3:16-17.. Hiszen mi vállalni akarjuk a Reformáció szép örökségét nemcsak hangzatos nagy beszédben, hanem inkább fegyelmezett életrendben, cselekedetekben. Mi azt tanultuk, hogy az Ige az első kegyelmi eszköz s azt megkell becsülni... S minket lelkipásztorokat az ősi ige, Luk. 1:2-ben az Ige evezőseinek nevez.

De már miért éppen a Jelenések könyvét olvassuk?! Hiszen a nagy reformátor Luther Márton „oktalan próféciának" nevezte ezt a könyvet, melyben, szerinte, nem ismerhető fel „Krisztus lelke." Még a bátor, nagytudású Kálvin János is, amikor berni lelkésztársai hozzá fordultak, hogy írjon magyarázó kommentárt a Jelenések könyvéről, elutasította őket azzal, hogy századok folyamán a könyv már annyi zavart okozott, hogy ő nem akarja a zavart növelni.

Pedig de gazdag ez a könyv, különösen az első öt fejezete, a hét gyülekezethez írott levelek. Persze csak gyakorlott, imádságos lelkű, fegyelmezett Biblia olvasó vegye kezébe a könyvet s jó ha mellette használja a Lapunkban közölt tanításokat. Még az első öt fejezet is bár érthető, de tele van a teremtő képzelet, inspirált, merész szárnyalásával:... a mennyei trón, az Örökkévaló Isten, Jézus a Megdicsőült Krisztus, aki a hét csillaggal a hét gyertya-tartó között jár, a hét tűzláng, Isten Lelke, a négy lelkes állat, a 24 vén,... későbbi fejezetekben az üveg-tenger, fehér ruhák, pecsétek felnyitása, a napba öltözött asszony a sokfejű vadállatok, szörnyű trombitaszók, angyalok, arkangyalok, Sátán és démonai!!... János, a martyr, a hitvalló

próféta írta... János az apostol tanítvány, akkor nagyon öreg korában, közel 80 éves lehetett az ősz apostol... Mert a legmegbízhatóbb történelmi és irodalmi kutatás Kr. u. 93 körüli évben keresi az időpontot, amikor a könyv Íratott. Domitiánus császár ebben az évben felfokozta az addig sporadikus keresztyén üldözést. János próféta Patmos szigetére száműzetett. Ónnak írt, szólott a hét gyülekezethez a megdicsőült Krisztus nevében. János a konfesszor- martyr önmagát csak „atyátokfiának nevezte, társuknak a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében." (Jel. 1:9) Amint a próféták a „Nagy Mennyei Tanácsban résztvenni igényeltek, úgy János a hitvalló elragadtaték a lélekben..." János a látnok mennyei látások, titkok köntösében írta biztató, bátorító üzenetét a hét gyülekezethez, akik már vele együtt érezték az üldöztetések ostor-csapásait.

Az egész könyv alapgondolata, világos tanítása: A HŰSÉGES, MIND HALÁLIG HŰSÉGES HITVALLÓK, MARTYROK GYŐZNEK ÉS NEKIK ADATIK AZ ÖRÖK ÉLET KORONÁJA... „tudom a te dolgaidat... akinek van füle hallja, aki győz az fehér ruhába öltözik, az eszik az élet fájának gyümölcséből... nem vetek rátok új terheket... adom annak a hajnalcsillagot..." Vajon ezek az üzenetek, melyek írattak a hét kisázsiai gyülekezetnek, vajon szólnak-e ezek az intések nekünk is?! Értjük- figyelmezünk-e ezekre a merészen ívelő beszédekre? Az első levél - Jel.2:1-7 a nagyhírű efezusi gyülekezetnek szólott. Pál apostol évekig dolgozott ott... Emlékezünk az ötvösök lázadására, akiknek „business" -ét ugyancsak megrongálta a merész kis-ember, akinek nagy szíve és égő lelke nem tűrte a kis bálványozásokat... Demetrius nem hiába dühöngött... Lehet, hogy az apostolt az arénába hurcolták s ki tudja hogyan szabadult meg az akinek életében gyakoriak voltak a kövezések korbács, börtön zaklatások hajótörések. Ki felejtené el az efezusi vénekhez, presbyterekhez intézett búcsúszavait?! Csel. 20:17-38.. Egyszerre felmelegszik a mi szívünk is, felragyog értelmünk, hiszen ez a levél minden gyülekezetünknek szól.

János a martyr, aki Domitiánus császár törvényszéke előtt kimondotta az élet-halállal vívó szavakat „Christianus sum , „keresztyén vagyok", ezt írta, nekünk is írta:

A Főpásztor tudja a gyülekezetek, egyházak fáradozását és tűrését... hogy terhet viseltünk mi, örömteli munkát, egyházunk 100-as és 90-es éves jubileumán, a Jézus Krisztus nevéért, Isten dicsőségére az Egyházért fáradoztunk és nem fáradtunk el... Jel.2:23,4.

Az efezusi gyülekezet erősen vitézkedett a hamis tanítók, a hazug apostolok ellen... s ezekből van bőven a mi időnkben is. Hiszen a harcos Pál apostol járt ott és dolgozott... Segítő társai között ott volt a komoly Silás, a fiatal, tanulékony, de gyenge gerencű Timótheus, talán, biztosan az evangélista Lukács s a mindig segítésre kész házaspár Aquilla és Priscilla. Boldog az az egyház, ahol ilyen és hozzájuk hasonló munkások dolgoznak. Hiszen a bevándorló nemzedéknek szüksége volt jó munkásokra, megbízható lelkipásztorokra, okos presbyterekre... Ezek a gyülekezetek sem viaskodtak hiába. Az új hazában, a beolvasztó kemencében, egyházi és népi hagyományok nagy keveredésében, fegyelmezetlen, zűrzavaros, hetykélkedő, evangéliumot árusító kegyeskedések zűrzavarában az amerikai magyar református gyülekezeknek i s meg kellett harcolni a hitnek nemes harcát, hogy „megtartsuk azt ami nálunk van." ...Hogy ne utánozó labancokként, hanem felnőtt hitű hittestvérekként léphessünk itteni hitsorsosaink közé, bátor hitvalló öntudattal. Mi is hoztunk valamit, mi is adhatunk valamit, mi is készek vagyunk tanulni, de jót szépet, okosat, főképpen igazat, nem meséket, nem evangéliumi kurjongatásokat, nem szólamokat, külső és belső cifrálkodásokat, lelki cafrangokat... Hanem készek vagyunk tanulni azt, ami a mi magyar református keresztyén hátterünkhöz illik, amit szívünk értelmünk olyan örömmel

Folytatjuk 14.ik oldalon