Calvin Synod Herald, 1993 (93. évfolyam, 2-6. szám)
1993-09-01 / 5. szám
CALVIN SYNOD HERALD- 11 -REFONÁTÜSOK LAPJA Révész Kálmán Tiszaninneni Egyházkerületi püspöknek márványba-vésendő szavai Antal Géza dunántúli püspöknek 1924. évben való felszentelési szertartásán Pápa városban Maradék Magyarország északi széléről eljöttem hívástokra ide, anyugati határszélre, hogy örömetekben részt vegyek s most választott püspökötöket hivatalába iktassam. Tíz és fél esztendővel ezelőtt volt Istenben boldogul Németh Zsfvánpüspök beiktatása. Mily megrendítő változások történtek azóta! Az akkori főgondnok, halhatatlan emlékű Tisza Istvánunk, kihez hasonlót csak századok hosszú sora szül, mint a gránitjellem és a hazaszeretet mártírja, hat évvel ezelőtt gálád orgyilkosok golyójától esett el s vele elesett az ország, elesett a nemzet el mindannyiunk! De hol vannak Bars, Komárom férfiai; hol vannak az erdélyi testvérek, akik akkor mind részt vettek a püspökszentelési ünnepélyen? Oh bizony megrendítette az Úr a mi földünket és sokfelé szakította azt, nehéz dolgokat mutatott nekünk és itatott minket a rettegésnek borával! De örökké nem hágy el az Úr! Ha egy percig tart is az ő haragja, de mindörökké van az ó irgalmassága! Az ő kegyelme immár örömnapokat is ad hazánk és egyházunk jelen szomorú korszakában. Ilyen örömnap a mai, midőn a dunántúli testvér egyházkerület szeretettel és bizalommal környezett új püspökét a legszebb reményekkel, ajobb jövő erős hitével iktatja be a püspöki igen szép, de igen nehéz munkakörbe. Hogy miért igen szép és miért igen nehéz a püspöki munkakör, azt elmondták már százan és ezren, éppen ilyen ünnepélyes alkalommal. Te is, kedves püspöktársam, nagyonjól érted és tudod mindazokat. Éppen azért távol van tőlem, hogy én itt és most elismételjem azokat aj ól ismert igazságokat; én most csak egy futó pillantást óhajtok vetni a keresztyén egyházak különböző felfogására, a püspöki hivatal eeredetéről és lényegéről. Aromái katolikus, görögkeleti és anglikán egyház szerint a püspökök együttesen, de nem egyenként, egyenes utódai az apostoloknak, tehát a püspökség apostoli intézmény, melynek magasabb fokú kegyelmi ajándékai a felszentelés alkalmával, kézfőretétel által mennek át nemzedékről nemzedékre, az egymásután következő püspökökre. Ez elméleteknek azonban teljesen ellene mond az apostolok tanítása és az első keresztyén századok története. A keresztyénség őskorában a püspök és presbiter teljesen egyet jelent; ugyanazt az egyházi előj árót nevezték tisztére nézve püspöknek, azaz felügyelőnek, korára nézve pedig presbiternek, azaz vénnek. Még a Corpus Juris Canonici is bevallja, hogy „olim idem erat presbyter, qui etepiscopus". Csak a második században válnak külön a fejlődés törvénye szerint az episkoposok a presbiterektől és emelkednek azok fölé, később a presbiterség fogalma is átalakul és áldozópap lesz belőle. A püspökség tehát nem isteni és apostoli, hanem emberi intézmény, a történeti fej lődés eredménye; semmiféle püspöknek sincs tehát igaz joga magát az apostolok egyenes utódának s így más püspöknél külömbnek tartani. A reformáció után az anglikán egyház csaknem változatlanul átvette a püspöki intézményt, a skandináv egyházak már erősen módosított alakban; a magyar református egyház szintén szükségesnek látta megtartani, de az evángéliomi elveknek teljesen megfelelő módozatokkal. A „püspök" régebben a lelkipásztorok, újabban a presbitériumok választása útján nyerte és nyeri el hivatalát, ennéfogva a lelkipásztoroknak és a híveknek nem ura és nem egyházi fejedelme, hanem csak első az egyenlők közt, akinek elsősége abban áll, hogy neki kell legtöbbet szolgálnia. Református püspöknél semmi vonatkozásban nem lehet komolyan hierarchiáról beszélni, mert hiszen a főgondnokság felállítása óta, immár közel kétszáz esztendeje, a püspök önmagában nem, csak elnöktársával együttesen intézkedhetik a fontosabb és lényegesebb egyházi ügyekben. A püspöki hivatal azonban nem mindenütt egyidős a magyarországi reformátusoknál. Míg a többi egyházkerületben átlagosan a XVI. századközepétőlszámíthatjuk eredetét, a tiszáninneni egyházkerületben csak száznyolcvankilenc évet számlál. A tiszáninneni atyák automóniájok túlzott féltése és bizonyos independens hajlamok miatt csak 1735- ben a Carolina Resolutio és a bodrogkeresztúri konvent határozata folytán választották meg első püspökjöket; addig a négy egyházmegye unióban élt és esperesek, illetve zsinatok által kormányozta magát. Az autonómiához való szigorú ragaszkodás érdekes külömbséget okozott a négy református egyházkerület püspökiktatási rendtartásában is. A két dunai egyházkerület egy testvér egyházkerület püspökének közreműködésével iktatja be hivatalába püspökét, a két tiszai egyházkerületben pedig a kebelebi esperek végzik az iktatást. Ez érdekes külömbség magyarázata, hogy a dunaiaknál testvériség szelleme, a tiszaiaknál pedig az autonomikus érzék van nagyobb mértékben kifejlődve. Én azért, kinek beiktatásakor testvér püspök imája és áldása nem hangzott el, hívástokra kész örömmel eljöttem ide, hogy ebben a templomban, ahol boldog ifjú kormban annyiszor hirdettem az Igét, ahol, kedves püspöktársam, veled együtt vasárnapról vasárnapra dicsőítettük zengő énekben az Urat, eljöttem ide, hogy buzgó imádságban, a kegyes hívek egyességében kéijem reád a mi Istenünknek és Atyánknak áldását. Dr. Ravasz László, Püspök, „Hazafelé"címú kiváló magyarnyelvű imakönyvét most egyházi hivatalainkban $5-ért bevásárolhatjuk. Kiváló ajándék magyarul imádkozó idősebb egyháztagjainknak és magyaljainkhoz az Anya-Országban valamint az öt utódállamban! PÜSPÖKSZENTELESI BESZÉD
