Calvin Synod Herald, 1991 (91. évfolyam, 1-6. szám)
1991-09-01 / 5. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 14 — REFORMÁTUSOK LAPJA szabadító, aki kihozta népét a rabszolgaság házából. Hiába vitte ki őket Mózes Egyiptomból; hiába menekültek át a Vörös-tengeren az egyiptomi hadsereg elől; hiába hagyták maguk mögött a fáraót; hiába szabadultak fel rabtartóik korbácsa alól, még ezzel a ténnyel nem lettek szabadok. Akkor érkezik el a szabadság napja, amikor Mózes megjelenik a tízparancsolat kőtábláival, és ezzel elhozza számukra a szabad élet alkotmányát. Az egy, igaz és láthatatlan Isten törvénye nélkül nincs szabadság, sőt még a szabadság is rabsággá lesz, amint azt a pusztában megtapasztalták. (...) Több mint 40 évig vándoroltunk mi is a történelem pusztájában, halálos veszélyek, kegyetlen megpróbáltatások és fájdalmak közepette. Milyen irgalmas volt hozzánk az Úr. Eltűrte panaszainkat, civakodásunkat, irigységünket. Elnézte hűtlenségünket, önzésünket, gyermekes kapzsiságunkat, kétszínűségünket. Kitartott mellettünk, amikor fellázadtunk és vérbe fojtottak és korbácsoltak és akasztottak. De annyi viszontagság után, íme elhozott kegyelméből ide, hogy vele találkozzunk, és elmondjuk neki: „Mi a Te néped leszünk”. Ő pedig biztosít minket: „Név szerint ismerlek. Istenetek leszek!” Mózes népe már a kezdet kezdetén elfordult ettől a gyönyörű kapcsolattól. Ezékiel próféta arról panaszkodott, hogy az Istennel való viszonyuk nem volt maradandó. Hamar belefáradtak a fegyelembe. Az Isten ajánlata kemény eledelnek bizonyult. A helyzet egy idő után tarthatatlan lett. Odalett a szövetség, a frigyláda. Odalett az ország, a Dávid királysága. Óh borzalom, még a bárka sem maradt meg, hogy megmenekülhettek volna. Megfeledkeztek mindenről, és elveszett minden. Amikor megromlik az istentisztelet, megromlik a nép. Amikor elmarad az istentisztelet, az Isten is elmarad a néptől, az országtól, az alkotmánytól, a törvénytől, a rendtől. Ha a nép nem tekint fel az Istenre, az Isten leveszi tekintetét a népről. Teljes a káosz, a felfordultság, a korrupció, az anarchia, az erőszakosság. (...) Mózes is ezért tartotta a nap fénypontjának azt az alkalmat, amikor beléphetett a sátorba, és megadhatta Istennek a neki járó tiszteletet. „Kérlek, mutasd meg nékem a dicsőségedet.” És mondá az Úr: „Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen.” így jutunk el ahhoz a történethez, mely a felolvasott Ige mögött áll. Mózes felmegy a Sinai hegyre, hogy átvegye a tízparancsolatot. A nép Áronnal a völgyben marad. Nem Áron gyűjti maga köré a népet. A nép veszi körül Áront. Valósággal tolonganak körülötte, Áron csak játszik velük: „Szedjétek le ékszereiteket, és hozzátok énhozzám!” Nem is sejti, hogy odaadják neki az ékszereiket. Áron volt a legjobban meglepődve, mikor látja, hogy az aranyukat odahozzák neki. „Ezek a mi isteneink, akik kihoztak minket Egyiptomból, a szolgaság házából” — kiáltja a nép. „Az aranyunk, a pénzünk a mi Istenünk, az váltott ki a szolgaságból!” Arra kényszerítik Áront, hogy öntsön nekik aranyborjút, hogy imádhassák. Látni akarják az Istenüket, mert olyan nehéz imádni azt a láthatatlan Urat, aki végtelen kegyelméből és jóságából megszabadította őket a rabságból. Milyen nehezünkre esik nekünk is megköszönni az Úr jóságát, amivel ingyen a kezünkbe adta azt a szabadságot, amit annak előtte sem fegyverrel, sem véres áldozattal, sem vakmerő bátorsággal nem tudtunk kiharcolni. Milyen könnyen odavágjuk: „A gazdasági erők kényszerítették megszállóinkat, hogy átengedjenek a Vörös-tengeren.” Nem mondhatnánk azt, hogy Mózes népe elszakadt volna az Istentől. Az igaz-Egyházunk, mely 89 gyülekezetből áll (ez évben már 90, a tiszaújfalui gyülekezettel Ung egyházmegye), 78 632 lelket számlál. 29088-cal több, mint ezelőtt. Sok helyen már az apraja-nagyja számát jelentették. Sok helyen az összeszámlálás most van folyamatban. Reméljük, ebben az évben minden gyülekezetben elvégzik ezt a fontos számbavételt. Talán megtudjuk végre, hányán vagyunk református magyarok! Keresztelés: 1508. 138-cal több, mint ’89-ben. Esketés: 509.106-tal több, mint ’89-ben (még mindig kevés!). Temetés: 1430. 180-nal több, mint ’89-ban. Úrvacsorázott 63252 lélek, több mint ’89-ben 2668-cal. Megindult az a munka, ami hivatva van Egyházunk életét hittel, reménynyel, szeretettel táplálni, éltetni, építeni. Sokat várunk a katechéta tanfolyamtól, amely egyre jobban kialakul. Aranybetűkkel írtuk be egyházunk történelemkönyvébe 1990-ben, 40 évi megszakítás után az ünnepélyes, nyilvános, szabad konfirmáció ünnepet. Áldott legyen az Úr érette! Nagy ígérettel jár 11 ifjú testvérünk magyarországi tanulása 5 évig a budapesti és debreceni teológiai akadémián. De emellett nem szabad elhanyagolság inkább az, hogy alig-alig ismerték az Istent. Jóformán még a nevét sem tudták. Az aranyuk volt az igazi Istenük, abban hittek. Mint affajta sátoros, nomád nép, elővették a citerát, a hárfát, rázendítettek az énekre, és táncra perdültek a borjú előtt. A mi népünkről sem mondhatjuk, hogy elszakadt volna az Istentől. Az igazság az, hogy egy új nemzedék nőtt fel, mely nem ismeri az Istent. Jóformán még a nevét sem tudják. Még Amerikában is érezzük ezt, amikor az anyaországi új bevándorlókkal találkozunk. A legtöbbjük soha hittant nem tanult, vasárnapi iskolába nem járt, a Szentírást soha nem tartotta a kezében, az egyház csak annyiban érdekli, amennyi hasznot tud húzni belőle, de különben úgy irtózik tőle, mint az ördög a szentelt víztől. És mert rossz keresztyén, ezért magyarnak sem jó. Történelmünket, irodalmunkat, népdalainkat nem ismeri, a közösséggel nem törődik, az óhaza iránt semmi felelősséget nem érez, áldozatot nem vállal. Az aranyborjút imádja. Annak keres, akörül táncol, azért él, az a mindene. (Folytatás következik) ni az itthoni tanuló testvéreinket sem. Ők ugyanennyien vannak. Megfontolandó a hazai lelkészképzés kérdése is. Nyolc gyülekezet templomát újították fel: Vári, Kajdanó, Tekeháza, Búcsú, Bereg, Gödényháza, Csepe, Fancsika. így tizenhárom év alatt 77 templomot „szenteltem”. Hat gyülekezet: Csongor, Ardó, Papi, Dercen, Kajdanó, Rákos harangot szentelt. Ez évben Szűrte és Búcsú kap új harangot. Májusban Berekfürdőn a II. Református Világtalálkozó megbeszélése volt, amelyen Bán Zoltán esperes vezetésével delegáció vett részt, ahol Gulácsi Lajos esperest választották meg, hogy Kárpátalján szervezze meg a részvételt. Szép ünnepségek voltak a beregszászi templomban. Szeptember 15-én 8 ifjút indítottunk, tanulmányi útra Magyarországra. Szeptember 23-án pedig 6 papnövendéket exmittáltunk: Balogh János, Delényi István, Mező Miklós, Munkácsi Vince, Pocsai Sándor, Seres János teológusokat, majd mind a hatójuknak egy-egy vasárnapon volt az ünnepélyes kibocsátásuk szolgálati helyükön egy-egy gyülekezetben. összesen 21 gyülekezet szolgálatára. Kárpátaljai reformátusok — a számok tükrében Kárpátaljai református testvéreinkről az alábbiakban dr. Horgon Pál püspök beszámolója is mutatja, a gyülekezeti élet is örvendetes pezsgésnek indult, számos jel utal arra, hogy kárpátaljai magyar református testvéreink életében egyre nagyobb lehetőségek nyílnak szolgálatok végzésére.