Calvin Synod Herald, 1991 (91. évfolyam, 1-6. szám)

1991-07-01 / 4. szám

CALVIN SYNOD HERALD — 11 — REFORMÁTUSOK LAPJA „Nagy vagy Te Isten! Nagy a Te hatalmad!” „Világteremtő” és korszakokat alkotó „a Te szózatod!” — Lezajlott a hatalmas világtalálkozó szabad Magyarország földjén — Magyar Reformátusok II. Világtalálko­zója megtartatott 1991. június 21—30. kö­zött. Mottó: „Tebenned bíztunk eleitől fogva...” (90. Zsoltár) Magyarország. Emberek, kik e helyről indultak el valaha, sokáig éltek távol — innen és egymástól. De mindvégig össze­kötötte őket hitük, dicsőségeik és gyászaik közös öröksége. Most engedve az érzés szólító szavának... közel negyven ország­ból érkezve ismét találkoztak. Megalakult a Magyar Reformátusok Világszövetsége Székhely: Budapest. Első elnök: a mi Bütösi Jánosunk! Örökös Tb. elnök: a mi Vassady Bélánk! Több mint öt évtizedet kellett arra vár­nia a református magyarságnak, hogy egy­­begyülekezhessék és hálát adjon megtartá­sáért, áttekintse jelenét és próbálja meg­fogalmazni törekvéseit jövője érdekében. A II. Magyar Református Világtalálko­zó igen sok lelki, szellemi ajándékkal gaz­dagította az otthon és határainkon túl élő magyarság egészét. Üzenete kettős: rámu­tatott arra, hogy mennyire fontos a hitbeli háttér a kisebbségi és a szétszórtságban élő testvéreink megmaradásához és meg­tartásához. És mindennél szemléletesebben jelezte: legyenek közöttünk bármilyen vá­laszfalak, amelyeket a történelem sorsfor­dulói kényszerítettek reánk, ez a nép ki akarja, ki tudja fejezni együvé tartozását, melytől nem tántoríthatják el sem külső politikai közbevettetések, sem belső ellent­mondások. A világtalálkozó rendkívül gazdag ese­ményeinek ismertetésére lapunk egy szám­ban nem vállalkozhat. Rendszeresen visz­­szatérünk hát rá a következő számokban. A megnyitó színpompás eseménye a Kálvin-téri templomban a mi Ravasz László emléktábla-avatásunk volt; akinek személyisége „beleépült az amerikai magyar reformátusságunk történetébe” Erről vallott Bertalan Imre is, amikor megindokolta, miért akartak ők, Újvilág­­béliek, Ravasz Lászlónak emléket állítani: „Mert ő foglalkozott a legtöbbet az utód­államok- és a diaszpóra-magyarsággal. Beleépült az amerikai magyar református­­ság történetébe. Mi mindnyájan az ő tanít­ványai vagyunk...” Olyannyira fontosnak érezte ezt a kérdést — mondotta Bertalan Imre —, hogy az 1938-as I. világtalálkozón is erről tartott előadást, átélve mindazok gondját, akik vállalták a beolvadás elleni küzdelmet. Sokszor úgy — hallhattuk Szűcs Zoltán igehirdetésében —, hogy előbb emeltek otthont a magyarul (később angolul, de a Ravaszféle ágenda szerint!) tartott istentiszteleteken Amerika szerte félévszázadon át. Hegedűs Lóránt, püspök, a Zsinat elnö­ke mondotta: „Ravasz László — jusson az eszünkbe, ha domborművére tekin­tünk — felsorolja a nemzeti öntudat erősí­tésének útjait: ,Első és legfontosabb felté­tel a magyarság önismerete, nyelvének, történelmének, egész eddigi műveltségé­nek, etnikai jellemének és etnográfiai mi­voltának ismerete.’” Ha „csak” ez és ennyi volna a világtalál­kozó programja, akkor is nemzedékeknek elegendő útravaló. Az ünnepélyes Nyilatkozat néhány mondata ékesen mindent kifejezett: „Mi, az egész világra szétszóródott ma­gyar reformátusok Istennek adunk hálát, hogy több mint fél évszázados szétszórat­­tatásunk után Isten kegyelméből a hit és a szeretet régi egységében találkozhattunk. Istennek különleges ajándéka, hogy er­re a találkozóra 53 év után végre sor kerül­hetett. Együttlétünk, és világszövetségbe szerveződésünk beszédes kifejeződése an­nak, hogy a földkerekségén bárhol élő ma­gyar reformátusok hitük és nyelvük által egyek. A világ számos országában élő ma­gyarságunk tekintetében valljuk a határok spiritualizálásának korszerű eszményét, a határok elválasztotta református népünk akadálytalan hitbeli, nyelvi és kulturális közösségét. Vallást teszünk róla, hogy Is­ten a történelem ura, hogy a sorsunk, jele­nünk és jövőnk az Ő hatalmas és irgalmas kezében van. Hisszük, hogy az Ö akaratá­ból történtek és történnek a keleteurópai változások is, amelyek által az Ö megpró­bált népét az elveszíttetés mélységéből ki­vezette és kivezeti. Új helyzetünkben hitet teszünk amellett, hogy minden erőnkkel szolgálni fogjuk egyházunk és nemzetünk ügyét. Híveinket, egyházunk minden tagját kérjük: maradjanak a helyükön, ne hagy­ják el egyházukat, gyülekezetüket. Ahol élünk és vagyunk: oda állított mindany­­nyiunkat Isten, egymással közös sorsot vállaló, viharok elől nem megfutó, hanem nehéz években is helytálló, hűséges magyar reformátusoknak. Evangéliumi hitvallásként kinyilvánít­juk, hogy bennünket a legnehezebb idők­ben is a Szentírásra alapozott igehirdetés, a Szentlélek Istennek az evangéliumon át áradó ereje, Jézus Krisztusnak hatalma tartott meg. Vallást teszünk amellett, hogy ezt az Igét soha semmivel felcserélni nem fogjuk, és hozzá mindörökre hűsége­sek maradunk. Minden törekvésünk az, hogy egyházunkat ez az Ige tegye minősé­gi egyházzá, nemzetünket ezt tartsa meg, s a környező világot ez tegye a szeretet és kölcsönös megértés világává az élő Jézus Krisztus által. Tőle kérünk bocsánatot bűneinkre, Őt kérjük, hogy adjon új erőt. Segítsen bennünket megújulni a személyes elkötelezettségünkben, a saját gyülekeze­tünkhöz való ragaszkodásunkban a ma­gyar református életforma újjáteremtésé­­ben. Életünket az Úr hatalmas és irgalmas kezébe tesszük, és hisszük, hogy megőriz és országa művelésében felhasznál minket, mert minden az övé: a múlt, a jelen, a jövendő, az ország, a hatalom és a dicső­ség, mindörökké. Ámen.” A találkozóra, melynek fővédnöke Göncz Árpád köztársasági elnök volt, mintegy negyven országban élő, 3,500 gyü­lekezetbe tömörült magyar református je­lent meg. A különböző eseményeket két fő hely­színen, Budapesten és Debrecenben ren­dezték. Ezenkívül Kecskeméten a magyar református iskolák, Nagykőrösön, Pápán, Sárospatakon az öregdiákok, Cegléden a

Next

/
Thumbnails
Contents