Calvin Synod Herald, 1987 (87. évfolyam, 1-5. szám)
1987 / 1. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 10 — REFORMÁTUSOK LAPJA 50 éves házassági évforduló Némethy Sándor levele Szüleiket mélyen szerető gyermekek kértek arra, mint a család egyik barátját, hogy drága szüleik 50 éves házassági évfordulója alkalmából járuljak hozzá valami kis emlékkel egy családi emlékalbum elkészítéséhez. Úgy érzik, Írták, hogy Isten különösen jó volt hozzájuk, ahogyan megáldotta őket e két csodálatos ember életével, munkájával és szeretetével. Régóta ismerem Babos Sándort. Még abból az időből, mikor erdélyi kisdiák voltam és az ifjúsági konferenciákon, hol a bibliaköréhez tartozva, hol esti tábortüzek fényében ülve, hallgattam komoly, elmélyült, hittelteli bizonyságtételeit. Még akkor nem volt misszionárius, de a missziói lélek ott égett a szivében, jelentkezett beszédeiben. Később szülővárosomban, Tordán is hallottam igehirdetését, de a vitáit is, mely az istentisztelet után a külmiszszió ügye körül támadt. 1933-ban történt missziói kibocsájtása alkalmával nem lehettem ott a farkasutcai istentiszteleten. De már ekkor mély rokonszenvet hordoztam a külmisszió ügye iránt. Mint tordai IKE tag, meleg érdeklődéssel olvastam az egyházi újságokban megjelent, Mandzsúriából küldött missziói beszámoló leveleit. Kovács Béla és Szigethy Béla, külmissziói utazótitkárok is mind nagyobb vonzalmat támasztottak bennem a külmisszió iránt. Akkor még nem gondoltam, hogy később magam is külmissziói utazótitkár leszek és hasonló módon próbálom ébreszteni a felelősséget egyházunk külmissziói szolgálatában. E sorok által most az 1937-es április 11—i magyarutcai másodszori kibocsájtási ünnepségre kívánok emlékezni, mikor Babos Sándor, otthoni rövid pihenő után, újból visszatért Mandzsúriába - áldott munkája folytatására. De most már nem egyedül, hanem Istentől nyert drága élettársával, Lörincz Máriával, aki ugyancsak missziói munkás volt, de az otthoni misszióban tevékenykedett, nőszövetségi utazótitkárként. Tudtunk róla is, mint Istennek különös kegyelemmel megáldott, hivő szolgálóleányáról. 1937. április 11-én, késő délután, a Református Teológiához közellevő magyarutcai nagy templomban volt az ünnepélyes kibúcsúsztatásuk. • Zsúfolásig megtelt a templom. Ott voltak az egyházkerület vezetői, élükön Vásárhelyi püspökkel, a teológiai tanárok és sokan teológusok. Ott voltak a misszió nagyszámú támogatói és barátai is. Babos Sándoréknak ez az ünnepélyes alkalom kevéssel a házasságkötésük után adatott. Akkor fogták meg egymás kezét és esküdtek örök hűséget egymásnak a házasság szent szövetségében. Pontosan 50 éve. A búcsúistentisztelet részleteire már nem emlékszem. A "Padogák árnyékában" című könyv újraolvasása eleveníti meg lelkemben ezt a nevezetes istentiszteletet. Csak azt tudom, hogy felettébb megható, és a mi jövendő lelkészi szolgálatunkra nézve mélyen elgondolkoztató volt az a nevezetes istentisztelet. Először Babos Sándor álott a templom magas szószékén. Végtelenül komoly arccal beszélt, mélyen átérezve küldetése nagyságát, szépségét, melyet az egész erdélyi Református Egyházunk nevében - Isten megbízásából - hordozott Mandzsúriában. Megilletödve, mély csendben hallgattuk a lélekből fakadó, egyszerű szavait, melyekből nem az elválás fájdalma, szomorúsága, hanem az Istenben örvendező lélek boldogsága csendült ki, másokat is hívogatva az örömnek tiszta forrásához, Istenhez. Szavai elgondolkoztató csendben hullottak a lelkekbe, hogy azután Lörincz Mária, immár Babos Sándorné rokonszenves alakja, bizonyságtétele felé forduljon a gyülekezet. Elfogódva, könnyekkel küszködve, olvasta az Ige szavait, melyeket elsősorban a templomban jelenlevő, meghatódott szüleihez intézett: aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engem, nem méltó énhozzám. Elmondta, hogy férje mellett ö is égő gyertya kíván lenni a pogányság sötét világában, mert Isten öt is eszközül kívánja használni a pogánymisszió szolgálatában. Nem a maga erejére támaszkodik, mondotta, de Krisztusra, aki egyedül képes megerősíteni a benne hivő lelkeket. Mindenki tudta mekkora áldozatot vállal, mikor férjét követve, életveszélyes, hősi szolgálatra indult, távol hazájától, szüleitől, baráti környezetétől. Sokak szemében ott csillogtak a szeretetnek és meghatódottságnak könnyei. Az ünnepséget a püspök rövid beszéde
