Calvin Synod Herald, 1987 (87. évfolyam, 1-5. szám)
1987 / 1. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 11 — REFORMÁTUSOK LAPJA zárta be. Az Ige szavaival biztatta a munkába induló misszionárius házaspárt, Ígérve a számukra az Egyház áldozatkész és imádságos támogatását. Az istentisztelet után a rokonok, barátok, ismerősök és ismeretlenek is meleg szeretettel és áldáskivénással búcsúztak az útrakelöktől. Sokak szivében viszhangzott az ének szava: "Ha itt, e földön nem is, ott az égi honban fenn, Jézusunk kebelén, Isten velünk, viszontlátásra!" Mi, teológusok élénken beszélgettünk el a látottakról és hallottakról. Mindig emlékezetemben marad, amit az egyik kollegánk mondott: látjátok, ez az igazi, élő keresztyénség, mely nem szavakból áll, hanem önfeláldozó, engedelmes szolgálatból. Ezt az egykori emléket most Babos Sándor és kedves felesége, Lörincz Mária számára idézem. A dolog pontosan 50 esztendővel ezelőtt történt, közös szülőföldünkön: Erdélyben, Kolozsvárott, egy szép tavaszi, márciusi napon. Akkor fogták meg egymás kezét és kapcsolták össze az életüket a számukra még ismeretlen jövőre. Olyan emlék ez, mely nemcsak közös szolgálatuk kezdetét jelentette, de elkezdődő közös boldogságukat is. Azt a bensőséges családi életet, melyet három gyermekkel ajándékozott meg Isten. Hogy az idáig eltelt 50 év alatt mi minden történt az életükben, erről maguk illetékesek beszélni. Most, 50 esztendő távolságában, életünk útjai újból találkoztak, itt a napsütötte Californiában. Mint akiket nemcsak a szülőföld köt össze, de a külmisszió ügye is, ahogyan azon az emlékezetes április 11-én lélekben magunkhoz öleltük őket, úgy öleljük most is magunkhoz kedves Mindnyájukat és kívánunk nekik sok-sok boldogságot! A Mindenható Isten áldja meg gazdagon további életüket és vezesse kegyelmesen őket a hátralévő útján. Szép, kényelmes, új otthonukat ragyogja be szeretete fényével, hogy még sokáig örvendezhessenek drága gyermekeik, menyeik, vejük, unokáik, barátaik meleg körében! E sorokhoz két kis emléket kívánok mellékelni. Két ütött-kopott bibliajelzőt. Az egyik Dr. Imre Lajos hagyatékából került hozzám. A leánya küldte, édesapja halála után. Azt a bizonyos gyertyatartóban égő gyertyát ábrázolja, mely jelképévé lett az otthoni missziói imádságnak, áldozatvállalásnak. A másik egy erdélyi kollegám ajándéka. A magyarutcai szószéket ábrázolja az előbb elbeszélt emlékkel kapcsolatban. A legöszintébb jókívánságainkkal küldjük e szerény sorokat az ünneplő Babos családnak. Simi Valleyböl 1987 március havában: Némethyék -- Sándor és Ilonka WEÖRES SÁNDOR: ANYÁMNAK Termő ékes dg, te, jó anya, életemnek első asszonya, nagy meleg virág-ágy, párna-hely, hajnal harmatával telt kehely, benned kaptam első fészkemet, szívem a szíveddel lüktetett, én s nem-én közt nem volt mesgye-hegy, benned a világgal voltam egy. Álmom öbleidbe újra visszatér — álmom öbleidbe újra visszatér! Alabástrom bálvány, jó anya, éltem hatalmas asszonya, szemed Isis smaragd-dísze, tiszta, szép, hajad Pallas bronz-sisakja, színe ép, csak arcodon lett keményebb minden árny, mint a délutáni égen vércse-szárny. Első szép játékom, jó anya, gyermekségem gazdag asszonya. A kamaszkor tőled elkuszált, szemem a szemedbe nem talált. így tűnődtem: „mért szült, mért szeret, ha örökre élni nem lehet? Énmiattam annyi mindent öl, temet! Mért nem tett a hóba inkább engemet!" A kamaszkor tőled elkuszált, férfi-szívem újra rád-talált, férfi-szívem a szívedre rátalált, megköszön most percet, évet és halált. Álmom karjaidba visszatér, álmom karjaidba visszatér... Erős ház, szép zászló, jó anya, sorsomnak nyugalmas asszonya. Majd ha cseppig átfolyt rajtam mind e lét, úgy halok az ős-egészbe, mint beléd.