Calvin Synod Herald, 1986 (86. évfolyam, 1-6. szám)
1986 / 5-6. szám
CALVIN SYNOD HERALD 25 REFORMÁTUSOK LAPJA ! A debreceni „boszorkánymester” ! j Emlékezés a 200 éve meghall Hatvani Istvánra \ I. Rész Koszorús költőnk. Arany János e sorokkal kezdte 1855-ben írt „Hatvani” című versét: ,, Kitelt az év, a perez lejára, Hogy Debreczen híres tanára, Mint vérrel esküvé egy rossz nap. Átadja székét a Gonosznak. " A költemény aztán úgy folytatódik, hogy a diákság titkos borzalommal várja a tudós tanárt, ki megjővén, „fekete könyvben olvas”, kohóján a vas arannyá válik, a csillagokból megállapítja bárki sorsát, őrzi a bölcsek kövét, vizet képes árasztani a szoba padlójából, stb., — tehát szinte mindent meg tud tenni, mint ama Faust, aki eladta lelkét a sátánnak s cserébe a pokol fejedelme emberfölötti tudással és hatalommal ruházta fel. De Arany János aztán így fokozza fel az olvasó izgalmát: „Sötét az éj. Künn vad vihar dúl, A szélkakas meg-megcsikordul: Benn ösztövér gyertyák lobognak, Elösejlelmén nagy dolognak." A versen most a félig-laboratórium tanterem leírása következik: a „bűvös mágia” kormos edényei, lombikok, retorták is várják — a diákokkal együtt — a félelmetes professzort, aki ismét megjelenik, de a költő már gyanítja, hogy ez tulajdonképpen nem is ő, hanem „képe mása”. Suhogó, földig érő fekete öltöny borítja testét és rejtelmes előadását már félig mohón, félig rettegve hallgatja a tanulóifjúság. Az általa előadott „csodákat” fizikai-kémiai eszközökön is bemutatja s „firkáitól hemzseg a tábla” is. Ekkor egy kisdiák a földre szökken, hogy feladja tanárjának a véletlenül elejtett krétát s akkor ,, Hanem... egek! ...az ifjú sápad Meglátva egy pár csodalábat: Lóláb! suttogja félelmében, Lóláb! fut végig a teremben. ” Tehát maga az Ördög volt az, aki ezúttal maga helyettesítette a professzort! Az osztály vihar zúgásaként zendít rá az ősi protestáns templomi énekre: „Erős várunk nekünk az Isten!” Ez menekülésre készteti magát a Sátánt is. Eltűnik, hült helye van a tanári széken, csak kénkőszag marad utána. E percben megérkezik a tanár, a valódi Hatvani István is. Arany János zsenialitása tehát közelünkbe hozta a XVIII. századbeli debreceni iskola atmoszféráját, de éreztette azt a legendát is, amely Hatvani István személyét körülvette. Aligha vitás, hogy a legenda mesterkélt volt. Részben azoktól származott, akik a természettudományos oktatás eme nagy úttörőjét még mindig középkori „szent borzalommal” szemlélték, részben Mária Terézia ultra-katolikus oktatás rendszerének azon bürokratáitól, akik a „Protestáns Róma” kollégiumáról minden elképzelhető rosszat össze akartak hordani, el akartak híresztelni. Hatvan István professzor 1786. november 16-án, tehát 200 esztendeje halt meg. Érdemes ez alkalommal visszaemlékezni életére, munkásságára. 1871. február 12-én egyébként nagy mesemondónk, Jókai Mór is megemlékezett róla. Hatvani halálának 85. évfordulója alkalmából. A mostani, 200. évforduló már sokkal több adat birtokában talált bennünket, mint amennyivel Jókai rendelkezett, amikora Kisfalidy Társaság előtt emlékezetes poémáját előadta, de megjegyzendő, hogy Hatvanira azóta is rajtragadt Jókai által is címnek adott másik neve: ,,A magyar Faust", mely elnevezés ismételt célzás arra, hogy a debreceni professzor mégiscsak tán afféle „boszorkánymester” volt, aki - hasonlóan Goethe híres „Faustjához” a lelkét adta el az ördögnek, tudásért, hatalomért cserébe. Nézzük tehát meg, hogy ki is volt ez a rejtelmes Hatvani professzor. Rimaszombaton született 1718. november 21-én. Aki a „Panoráma” által 1979- ben kiadott „Szlovákiai utazások” című könyvecske 152. oldalán megtalálja a „Rimavská Sobota” nevű — a Rima partján fekvő — városkát, az a helység rövid története felsorolásában is ráakadhat erre a mondatra: „A város híres szülöttei (közé tartozott) Hatvani István, az ördöngős professzor.” (Megjegyzendő, hogy pl. az 1927. évi „Tolnai Világlexikon” még mindig „magyar Faust”-nak nevezi, — annyira ráragadt ez az elnevezés.) Atyja, Hatvani Gergely az egyik Hont megyei nemesi család igen elszegényedett sarja volt. A Rákóczi-felkelés idején sodródott — sok viszontagság után — Rimaszombatra. István fia négy testvérével együtt osztotta meg a gyermekek asztalára kerülő sovány kosztot. Bizonyára sokat hallhattak apjuktól Debrecen városáról, mert Hatvani Gergely valaha Debrecenben élt s a „Protestáns Rómában” tanulta ki szakmáját, a könyvkötészetet is. Rimaszombat lakossága a XVI. században előbb Luther, majd Kálvin tanácsára tért át, de a kis István diákkorában már egyre jobban tért hódított a bécsi kormány által erőszakos eszközökkel is terjesztett neo-katolicizmus. A Hatvani-család úgy vágyott vissza Debrecenbe, mint az Ótestamentum egyiptomi zsidói vágyódtak a szabadságot ígérő Kánaánba, őseik földjére. Vézna, gyenge szervezetű gyermek volt a kis István, aki eleinte semmiféle tehetségről nem mutatott tanúságot. Sokszor baja volt az iskolában rossz emlékezőtehetsége miatt. Mint ahogy mondani szokták: „lassanjött meg az esze...” Adatok vannak rá, hogy későbbi diákéveiben felküzdötte magát a legjobbak közé s mire 17 éves lett, nála jóval idősebbeket is tanított latinra. Tudunk arról is, hogy az 1737—38-as iskolaév során „praeceptor” volt, tehát olyan diák, aki a tanuláson kívül tanítással is foglalkozik. „Tógátus diák”lett Debrecenben, a híres-nevezetes kollégiumban, ahová mindig vágyott. Nem volt könnyű útja, míg idáig jutott, hiszen oly sokan várakoztak felvételre, hogy lassan üresedett meg a hely. Hatvani Istvánnak három évig várnia kellett, de ez alatt sem volt tétlen, hiszen részben Losoncon, részben Rimaszombaton házitanítóskodott. Az 1737—39. évi török háború következtében ezidőtájt pusztított végigaz utolsó nagy pestisjárvány Magyarországon. M ég 1741 -ben is sok volt a megbetegedés. Debrecenben is lezárták ekkoriban a kollégiumot, hiszen a „Protestáns Rómában” is közel 9000 lelket ragadott el a pusztító járvány. A diákokat hazaküldték, — Hatvani tudta, hogy továbbra is várnia kell. 1741-ben végre letehette a nehéz felvételi vizsgát. Ekkor már 23 éves volt. Eredetileg teológus akart lenni, de amikor már mohó akarattal látogatta az órákat, kedvet kapott a matematikára, a földrajzra. A héber és a görög nyelvet nem száraz nyelvtani szabályok útján, hanem ősi szövegek tanulmányozása során sajátította el. Különösen kitűnőnek mutatkozott a latin nyelvben — olyannyira, hogy tanárai rábízták a latin ékesszólás oktatását. Százötven diákot tanított, magántanítást is vállalt, így anyagi helyzetén javítani tudott. Az iskolaszék tagja lett, kisebb kollégiumi tisztségeket kapott, Debrecen környékét is jól megismerhette adománygyűjtés címén rendezett vidéki vándorútjain.
