Calvin Synod Herald, 1986 (86. évfolyam, 1-6. szám)
1986-02-01 / 1. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 12 — REFORMÁTUSOK LAPJA A “kitántorgott egyház” sajátos életútja------------------------------------------------ írta: Dr. Szabó István-----------------------------------------------Nemrégiben jelent meg Magyarországon Dr. Komjáthy Aladár montreáli lelkészünk könyve rólunk, amerikai magyar reformátusok egyházi életéről. Reménységünk, hogy rövidesen követi odaát magyar nyelven a jelen sorok írójának angol nyelvű könyve, a “Mach of Truth”. A Komjáthy-könyv címe: “A kitántorgott egyház”. A címet József Attila verséből kölcsönözte: “És kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk.” Ez a kitántorgott nép mi vagyunk. A név találó. A mi idejövetelünk nem választott sors volt, mint az idejött angol-szászoké. A miénket változó történelmi kényszer-események okozták és irányították. Éppen azért nincs hasonlóság. Ha nincs hasonlóság, mi magunk sem vagyunk hasonlóak. Különbözők vagyunk. Időszerű azért a mi lélekelemzésünk. Mint aki életem javát itt töltöttem, a mi sajátos lelkűnknek gondozásában, és ki — annak idején — az ősi debreceni egyetemen bölcsészet tudományban szereztem doktorátusomat, melynek fő része a lélektan tantárgya volt; érthető módon ez a téma valóban közel fekszik agyamhoz és szívemhez. Örömmel cselekszem tehát ezt a lélekelemzést. Babits Mihálynak van egy jellegzetes verse: “Psychoanalysis Christiana”. A mai keresztyén ember lélekelemzését tartalmazza: "Mint faragott szentek állnak a fülkében, Kívülről a szemnek kifaragva szépen; De befelé hol falnak fordul hátuk. Csak darabos szikla, durva törés tátog... Ilyen szentek vagyunk mi!" így vonja le elemzését a költő. Milyen “szentek” vagyunk mi, amerikai magyar reformátusok? Ez a kérdés, erre próbálunk ebben a cikkben válaszolni. Ady 1914-ben, az első világháború előestéjén írta: “Most nézzük, kik végünket végzik, Megjósolt és sors-küldte hóhérunkat, S fut a magyar szerte az elveszésbe!” Idevándorlásunknak négy hatalmas hullámja volt a történelmünkben. Az első, a múlt század végén. Egyszerű munkás magyarok, kiket az akkori osztrák—magyar uralom közgazdasági szomorú állapota kergetett ki Amerikába. Mind férfiak voltak, akik kitántorogtak. Családjaikat maguk mögött hagyták. Nem jöttek kivándorlási céllal. Tervük az volt, hogy összegyűjtenek néhány száz dollárt. Visszamennek családjukhoz. Vesznek egy kis darab szántóföldet, építenek egy kis hajlékot, és utána élik életüket övéikkel szép csendességben. Ők alapították meg — 95 év távlatában kezdve — összes amerikai magyar egyházainkat, építették meg első templomainkat. Első lelkipásztoraink egyetemes panasza az volt, hogy “egyházi adót” azonban nem akartak fizetni, mert családjaik otthon maradt tagjain keresztül az otthoni faluikban tovább fizették az “egyházi adót”. Kétszeres adózást nem tartottak igazságosnak. Bevándorlásunk második hullámát az elvesztett első világháború és az azt követő szomorúságos Trianon okozta. Ekkorra már az első bevándorlók a nem kívánatos otthoni változások miatt maguk is megváltoztak. Családjaikat kihozatták, itt építettek házat. Kitántorgókból kivándorlókká lettek. Viszont a darabokra tépett szép országból, melynek kétharmada került idegen uralmak alá, egyre többen jöttek az újak hosszú sorokban. A harmadik hullám az ún. “D.P.” sereg volt, akik az oroszok által megszállott második világháborút elvesztett országból menekültek ki, nem kívánván a kommunista uralom alatt való életformát. Nyugat-Európa országain keresztül tántorogva végül itt állapodtak meg. Köztünk települtek meg és egyházaink falain belül élték tovább családtagjaikkal egyetemben sajátos magyar életüket. A negyedik, és utolsó hullám az 1956-os legendás szabadságharc leverése után hasonlóképpen tántorgott több nyugati országon keresztül ide, hová egyházaink “sponsor”-levelei hozták sok ezres tömegekben. M i a szétszóródás népe lettünk és vagyunk. Nyilvánvaló, itt a szétszóródásban más a lelkünk, más az életútunk. Különbözőek vagyunk. Örök párhuzam van a zsidók és a magyarok szétszóródása között. Diaspórában más az életút és mássá alakul a lélek. Azt mindenki tudja, hogy a zsidók a világ legszétszórtabb népe. Tizenhat millió zsidó él ma a földtekén. Abból Izrael országának a határain belül mindössze három és fél millió; szétszóródásban a földgolyó többi részein tizenkét és fél millió. Azt azonban már nem mindenki tudja, hogy a zsidók után mi, magyarok vagyunk a föld legszétszórtabb népe. A világon ma 20 millió magyaréi. Annak pontosan a fele, tíz millió a mai Magyarország határain belül; a másik fele, tíz millió szétszórtan az egész világon. Tekintélyes darabja ennek a szétszóródásnak pontosan itt Amerikában. “Megjósolt és sors-küldte hóhérunk” ideszórt minket az Óceánnak erre az oldalára. De itt nem állt meg munkája. Az új lakozás földjén újra és egyre tovább szórt bennünket. Ez a másodlagos és itteni szétszóródás. Harmadik és negyedik hullámunk “kitántorgottjai” erre a tovább-szóródásra adták meg a legszembetűnőbb példát. Összes egyházaink százával és sok áldozattal hozták őket templomainkba. Hány maradt közülük mind a mai napig velünk? Legtöbb helyen két kezünk ujjainak a száma is elegendő megszámolásukra. De az ős-bevándorló rétegeink leszármazottjai is tovább szóródtak szinte hihetetlen és drámai módon. Néhány éve temettem el clevelandi Nagy-templomunkból Géczi nénit. Száz éves volt, amikor lehunyta szemét. Kislány korától utolsó leheletéig Clevelandban élt. Ugyanannyi leszármazottja volt, mint éveinek száma. Mind eljöttek a temetésre. De a száz közül egyetlen egy sem volt nemcsak Cleveland városából, de még Ohio állam területéről sem.-Mind más államokból jöttek. Tudom minden egyházunkban mérhetetlen a hasonló példáknak a száma. Nem hiszem, hogy túlzók, amikor azt mondom, hogy a
