Calvin Synod Herald, 1985 (85. évfolyam, 1-5. szám)
1985-08-01 / 4. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 11 — REFORMÁTUSOK LAPJA Legégetőbb problémánk: örökségünk féltő megtartása “S akik még vagytok őrzőn, árván, Őrzők: vigyázzatok a strázsán. ” — Ady: ‘Intés az Őrzőkhöz.’ — Nemrégiben itt a “Reformátusok Lapja” hasábjain jelent meg cikkem ‘Égető főproblémánk: Kétnyelvűségünk!’ címen. Azóta sajtóban, rádióban, többször idézték az egész cikket, vagy részeit. Itt is és az Óceánon túl is. Célja: anyanyelvűnk féltő megőrzése volt. Vagyunk — hál’ Istennek — még mindig sokan, akik az újhazában minden lehetőt megteszünk a magyar nyelv minéltovábbi megmaradásáért; vannak közöttünk — sajnos sokan —, akik viszont semmit sem tesznek; vannak — egyre többen —, akik egyenesen mindent megtesznek a nyelv megtartása ellen. Ez a mi amerikai magyar élet-sorsunk, végzetünk! De az anyanyelv megtartása mellett és felett van egy még ennél is égetőbb problémánk: a mi drága magyar református örökségünk megőrzése! A nyelv — sajnos — az első század mérföldkövéhez oly közel, távozófélben van. Ha bármit megteszünk is, és kell, hogy meg is tegyünk, idők kérdése csupán. Ami a nyelvnél is tovább él és tovább kell, hogy éljen: Örökségünk. Szép hagyományunk, egyházkormányzati örökségünk, megszentelt, őseinktől örökölt szertartási szokásaink. Amint a kálvinista költő mondja: “Történt szépek, éltek és voltak, Kik meg nem halhatnak soha, Őrzött elevenek és holtak... Az Élet él és élni akar, Nem azért adott annyi szépet, Hogy átvádoljanak most rajta Véres s ostoba fenségek. S szörnyűek az állat-hős igék S a csillag-szóró éjszakák Ma sem engedik feledtetni Az ember szépbe-szőtt hitét. ” Hagyományaink visszatükrözik őseink szépbe-szőtt hitét. Reinhold Neigbuhr mondotta: “Nincs olyan Jelen, mely megalapozott volna és nincs olyan Jövő, mely gyümölcsöt termő lehetne anélkül, hogy gyökerei mélyen a Múltban fogamzottak ne lennének.” Mérhetetlen különbség van hagyomány és hagyományoskodás között. A mi korunk a kettőt összetéveszti, az utóbbiból ítélve az előbbit is elveti. Hagyomány a holtak élő hite, elhunyt őseink élő hite mibennünk! A hagyományoskodás az élők holt hite, léleknélküli utánzása azoknak, akik előttünk jártak. A mi magyar református hagyományunk elődeink élő hite nemzedékrőlnemzedékre, vallási és hitbeli örökségünk kálvini hagyatékának kötelező formája a múltból a jövőre. Liturgiái síkon szertartásaink örökölt különbözőségei közül csak egyet említve: Sajátos, megragadó és fenséges úrvacsorái formánk. Semmi sem bizonyíthatja ékesebben úrvacsorái szertartásunk fenséges voltát, mint a következő váratlan kis esemény. Látogatóban volt Cleveland városában egy vasárnapon egy wisconsini angol-szász lelkész, kimondottan angol-szász gyülekezet lelkipásztora. Bejött a vasárnap reggeli angol nyelvű istentiszteletre Első Egyházunk nagytemplomába. Pontosan úrvacsorái vasárnap volt. Végén megkérdezte: miféle úrvacsorái szertartás volt a forma, amit használtam. “A mi ősi magyar kálvinista liturgiánk, szószerinti fordításban” — mondtam neki. “Kaphanék belőle egy példányt?” — kérdezte ő. “Soha ennél megragadóbb úrvacsorái szertartást életemben nem hallottam.” Adtam neki egyet. Többször írt, hogy saját gyülekezetében azóta minden úrvacsorái alkalommal a mi ágendánkat használja. Egyházkormányzati síkon: Nincs tökéletesebb forma avilágon, mint a mi magyar református kormányzatunk. Nem ok nélkül választották amerikai nemzetalapító hitbeli őseink a genfi kálvini kormányzati formát amerikai demokráciánk mintaformulájaként. A mi magyar református egyház-kormányzatunk szószerinti mása Kálvin genfi kormányzásának. A kálvini kormányzat lényegében azonban nem demokrácia, hanem theokrácia: nem emberi akarat uralma, hanem az isteni akarat uralma. Mi presbitereket és elöljárókat egyházainkban nem azért választunk, hogy azok saját gyarló és legtöbbször téves emberi akaratuknak képviselői legyenek, hanem azért, hogy az Isten tökéletes és tévedhetetlen uralkodó akaratának a képviselői legyenek. Ezen a téren mennyi a jelenben a veszély amerikai magyar református egyházi életünk mezején? Egyre több egyházi elöljárónk között azoknak a száma, akik mint “véres s ostoba fenségek” kicsinyes emberi akaratukat igyekeznek ráerőltetni gyülekezeteink életére; akik sokszor szektás, idegen, anti-kálvinista befolyásaik alatt a mi gyülekezeteink életében is az isteni akarat uralma helyett saját beteges, emberi akaratát kívánják uralkodóvá tenni gyülekezeteink sorsdöntő kérdései idején. Mérhetetlen a veszedelem és az okozott kár a jelenben gyülekezeteink síkján! “Őrzők! Vigyázzatok a strázsán!” Ha az őrzők nem vigyáznak a strázsán, mi lesz gyülekezeteinkkel, reánk bízott népünkkel, jövendőnkkel? Ebek harmincadjára jut ősi örökségünk! “Nem adhatunk mást, mint ami lényegünk!” A mi lényegünk a tiszta, hamisítatlan kálvini örökség. Adjuk ezt! Őrizzük féltve, tartsuk meg gondosan drága örökségünket, szent hagyományainkat! Isten mentsen meg minket Izráel népének tragikus sorsától, a 79. zsoltár szavainak zsolozsmás utánzatától: “Öröködbe, Uram, pogány ok jöttek! Szent templomodat megfertőztették! Jeruzsálemet kőhalommá tették!" Halhatatlan költőnk szavaival végzem. «juj [esz hogyha kürtöseid Elfáradva kidőlnek? Mi lesz, ha elszéled a nyáj, Ha már eleget tűrtünk? Ha már mi is elfáradtunk, S ha elnémul a kürtünk?” AZ IGE Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, És áhítattal ejtsétek a szót, A nyelv ma néktek végső menedéktek, A nyelv ma tündérvár és katakomba, Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek! E drága nyelvet porrá ne törjétek, Ne nyúljon hozzá avatatlanul Senki: ne szaggassátok szirmait A rózsafának, mely hóban virul. Úgy beszéljen ma ki-ki magyarul, Mintha imádkozna, Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna! És aki költő, az legyen király, És pap, és próféta és soha más, Nem illik daróc főpapi talárhoz, S királyi nyelvhez koldus-dadogás. Vigyázzatok ma jól, mikor beszéltek, Vigyázzatok: a nyelv ma szent kehely, Ki borát issza: Élet borát issza, Előre néz s csak néha-néha vissza —, S a kelyhet többé nem engedi el! Reményik Sándor
