Calvin Synod Herald, 1985 (85. évfolyam, 1-5. szám)

1985-08-01 / 4. szám

CALVIN SYNOD HERALD-12 — REFORMÁTUSOK LAPJA DR. KOMJÁTHY ALADÁR (Montreal): A kitántorgott egyház... ii. A belmisszió bizottság nem tudott fizet­ni. Megszüntették a lancasteri és a daytoni magyar tanszékeket, “visszaadták” a Re­formátusok Lapja felelősségét a csatlako­zott magyar papoknak, nem volt többé pénz sem magyar lelkészi konferenciára, sem magyar öszöndíjas diákoknak. Tiffin “áldásai, gyümölcsei és előnyei” mind por­rá és hamuvá lettek. így aztán a közös sors, a közös megpróbáltatás, a “kollektív trau­ma”, a “Nagy Depresszió” közelebb is hoz­ta a két tábort: a függetleneket és a tiffini csatlakozottakat egymáshoz. 1934-ben Clevelandban, 1935-ben Perth Amboyban volt is két “magyar református országos kongresszus”, ahol ugyan semmi érdemle­ges határozat nem született, de végre együtt voltak és lassan a megmaradás magyar kálvinista útja megfogalmazódott. Annyi maradandó eredménye lett ezeknek a kongresszusoknak, hogy a független pa­pok is beléptek az amerikai magyar refor­mátus lelkészegyesületbe, amiről pár évvel ezelőtt még Daróczy Sándor azt írta a Ma­gyar Egyházban, hogy sem nem magyar, sem nem református, talán még csak nem is amerikai. A Református Egyesület és a Bethlen Otthon mellett a lelkészegyesület és annak évi ligonieri konferenciái lettek a harmadik közösség, amiben egyek voltak. A tiffini egyezményt megkötő Re­formed Church 1934-ben egyesült egy má­sik — német eredetű — protestáns egyház­zal, az Észak-amerikai Evangélikus Zsi­nattal, amit persze — a függetlenek mi­att! — magyarul “Evangéliuminak” for­dították és az új egyháztestet “Evangéliumi és Református Egyháznak” neveztek ma­gyarul. Az új egyház — amit amerikai ma­gyar zsargonban “E and R”-nak hívtak — új alkotmánya eltörölte az egyházmegyé­ket és csak egyházkerületeket ismert (Synods). A tiffini egyezmény sarkalatos pontja volt az, hogy a magyar egyházme­gyék mint egyházmegyék lesznek részei a Reformed Churchnek. Az új egyházban azonban nem volt hely egyházmegyék szá­mára. Legalábbis egyházjogilag. Mi le­gyen a jövő? Évekig megoldatlan maradt ez a kérdés. Persze a lancasteri tanszéket, a daytonit is — mint említettem — megszün­tették. Az utóbbi helyen még a Teológia is megszűnt, hiszen azt beolvasztották az evangélikus zsinat egyetlen Teológiájába: az Eden Teológiai Főiskolába. (Tempora mutantur: az utolsó daytoni magyar diák a független egyház teológusa : Szőke István volt, aki aztán Edenben végzett.) Nem volt pénz a Reformátusok Lapjára sem. Sőt még a belmissziói bizottság, a tiffini egyez­mény garantálója és legfőbb gondviselője is megszűnt létezni az új egyházban. A “nemzeti missziói tanács” nem vállalt fele­lősséget a múltban tett ígéretekért. Viszont az új tanácsban még mindig ott volt Charles Schäfer, aki tudta, hogy ha nem tesznek valami kedvezményt: ott van a füg­getlen egyház. Azt is nyilván tudta, hogy Tóth Sándor régi barátjához: Sebestyén Endréhez és a független egyházhoz for­dult, hogy együtt mentsék meg a lancasteri magyar tanszéket. így aztán 1938-ban végül is belekerült az Evangéliumi és Református Egyház alkot­mányába az a mondat, hogy a magyar gyülekezetek magyar egyházkerületet al­kothatnak. Tizenöt év alatt teljesen kimúlt a tiffini egyezmény. Hasznavehetetlenné lett. Ez az artikulus sokkal erősebb jogi alap lett: a magyar reformátusok mégcsak megmaradhatnak magyar kálvinistának minden “természetes történelmi asszimilá­ció” emlegetése nélkül. Ők megmaradtak, sőt a “nagy depresszióból” még megerősöd­ve jöttek ki, a Reformed Church meg el­tűnt az Egyesült Államok egyházi térké­péről. így aztán negyven anyaegyházból és hat leányegyházból megalakult a Clevelandi West Side templomban, 1939. március 14- én a magyar egyházkerület. Ugyanabban a templomban — ez már a magyaroké volt közel három évtizede! —, ahol ötven évvel ezelőtt úrvacsorát vettek először a magyar Röntgen tiszteletesnél, az ismeretlen hu­szárkáplár vezetésével. Tíz évvel a füg­getlen egyházkerület megalakulása után NÖVEKEDÉS “Inkább növekedjetek a kegyelemben, és a mi Urunk, Jézus Krisztusunk ismeretében.” (2. Pét. 3:12) A növekedés a mai világ jelszava. Minden­nek növekednie kell, akkor nincs baj. De ha csökken évi bevételünk, vagy bankszámlánk, akkor megijedünk. Sajnos, azt nem igen vesszük észre, hogy az anyagi javak növekedésével legtöbbször a lelki javak csökkenése jár. Nem tudunk mindent egyszerre magunkba foglalni. Ha a pénz iránti érdeklődésünk megnő, akkor csökkenni fog ér­deklődésünk az iránt, amihez nincs köze a pénznek. Köztudomású, hogy az emberek ma lelki szükségben, lelki éhségben élnek. Minden adott­ság meglenne a szép családi életre, mégsem az a legtöbb, hanem a szétzilált család. Meglenne lehetőségünk a nyugodt életre is, hiszen nem szenvedünk szükséget, mégis a nyugtalanság és hajsza uralkodik rajtunk. A növekedés nem hozta meg a kívánt eredményt, az anyagi növe­kedés lelki szükséget okozott. De milyen nehéz is megváltoztatni gondol­kodásmódunkat, és életfolytatásunkat! Milyen nehéz “lefelé növekednünk” anyagi téren, hogy ezáltal lelkiekben gazdagodhassunk. Valószínű­történt a csatlakozottak egyházkerületé­nek a megteremtése. Ma már nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a nagy harcok “fá­ziskülönbséggé” oldódtak fel. Hiszen az új egyházkerület első döntése az volt, hogy hitvallási könyvének elfogadta a Második Helvét Hitvallást, a második pedig az, hogy ha el is törölte az új alakulat az egy­házmegyéket, ők megtartják mind a né­gyet: a keleti, a központi, tóparti és nyugati egyházmegyét. Meg is vannak mindmáig. Tiffin kimúlását semmi sem bizonyítja job­ban, mint a harmadik nagy fontosságú határozat. A magyar egyházkerület fenn­tartja magának a jogot, hogy közvetlen kapcsolatban álljon a Magyarországi Re­formátus Egyház egyetemes konventjével. Már csak az egyes gyülekezetek birtokjogi és telekkönyvi függősége a közegyházhoz maradt meg, lényegében a független egy­ház minden egyes alapelvét megszerezték maguknak. Első egyházkerületi elnöknek Dienes Barna homesteadi lelkipásztort választot­ták meg. Eredetileg magyar—francia sza­kos Eötvös-kollégista volt és Galilei-körös. A forradalmak bukása után — ama száz­ezerrel együtt — emigrációba kényszerült, először ő is Bécsbe és onnan Amerikába. Az első bloomfieldi magyar diák volt, aki a “bachelor of divinity” tudományos fokoza­tot “summa cum laude” megszerezte Bloomfielden. Rendkívül tehetséges és ro­konszenves embernek tűnik. Mint az Egy­házak Világtanácsának dél-amerikai képvi­selője halt meg, korán és hirtelen, Buenos Airesben, 1950-ben. A magyar egyházkerület megszületése azonnal felvetette a két magyar egyházke­rület egységesítésének lehetőségét. Azóta is magyar felszínen van ez a kérdés. leg nem is fog sikerülni semmiről lemondani, ha nem először a hitnek ajándékával gazdago­dunk meg. A hit, az Istenbe vetett bizalom tesz bennünket szabaddá, hogy ne kelljen retteg­nünk a jövőtől, hogy ne legyünk az anyagi javak rabszolgái, hogy merjük abbahagyni a hajszát. Inkább növekedjetek a kegyelemben, mond­ja az apostol. A kegyelem ingyen jön, csak kérni kell. Krisztus ismerete fogja az igazi gaz­dagságot jelenteni, csak fülünket kell kinyit­nunk. A növekedés legyen a mi jelszavunk is, de ne hiábavalóságokban növekedjünk, hanem az örökkévalóságban. Knuth Attila, Caracas Predestináció Mécs Lászlónak Ez így rendeltetett: Hogy ne lehessek soha senkié, És ne lehessen enyém senki se. És legyek mégis a mindenkié, És legyen enyém az egész világ. Ó árvasággá szűkült végtelen! Ó végtelenné tágult árvaság! Reményik Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents