Calvin Synod Herald, 1985 (85. évfolyam, 1-5. szám)
1985-04-01 / 2. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 12 — REFORMÁTUSOK LAPJA dr. szabó istván: jgazs£g vonulásának diadalútja ; TIZENKETTEDIK MINIATURA i A lázadókra mért villámcsapás a Szentek-szentjében ---------------------------Kálvin János Kálvin megvédelmezi az Űrvacsora szent jegyeit "Szülőhazámból száműzettem. Idegen földön jártamban minden lépésem nyoma könnyeimmel áztatott. De ha nincs hely az Igazság számára Francia hazámban, nincs ott hely többé az én számomra sem!" (Kálvin: Hazájából menekülésekor) Húsvét napja volt. A feltámadás ünnepének reggele. Genf gyönyörűséges városa az alpesi Jura hegység magas sziklafalai között a festőién szép Leman-tó partján ezen az ezerötszázharmincnyolcadik évi húsvéti reggelen nyugalmasan pompázott, mint fensége köntöseibe öltözött királynő. Szabadságáért folytatott húsz esztendeig tartó kemény harc után végre felszabadult a herceg és püspök kettős jármából, kik mint Heródes és Pilátus együttes erővel tartották elnyomatásban az állam-várost. Faréi Vilmos vezetésével a szabadságszerető polgárok kiűzték Savoy hercegét és Róma püspökét és a reformált egyházat tették állam-egyházzá Genf állam-városában. Misék, bálványok, a pápai rend ceremóniái, csalásai, bűvölő mesterkedései eltöröltettek. Az összes templomok a reformált hit birtokába kerültek és átalakíttattak. Az összes kolostorok és zárdák bezárattak. De Genf túl messze volt még a reformáció igaz protestáns leikétől. Voltak bőven szobrok képek, ereklyék összetörése és megégetése, de nem volt reformáció. Eddigien a protestantizmusnak csak a negatív életkövetelményei valósíttattak meg. Faréi volt a legmegfelelőbb ember ahhoz, hogy a kemény harcot győzelmes véghez vezesse, de képtelen volt ahhoz, hogy ott a református egyházat igaz és tiszta valójában egyházzá tegye. Mindezt önmaga nagyon jól tudván, két esztendővel megelőzőleg a Bázelba átutazó Kálvint megtorpantotta utazásában és kényszerítette saját akarata ellenére mérhetetlen erőszakkal a Genfben való maradásra és az Istentől számára ott kirendelt történelmi szerepre. Kálvin engedett a lelki erőszaknak és ottmaradt. Ő volt valójában az Istentől elrendelt vezér, aki a protestantizmus pozitív áldásainak a bevezetésével Genfet igazában Isten városává tudta átalakítani. Vas karra és vas kézre volt szükség ahhoz, hogy az Alpeseknek ez a kéjekben fetrengő, hírhedt városa a reformáció igazi lényege szerinti várossá legyen. Genf hihetetlen módon hasonult a félévszázaddal azelőtti Florence Medici-Borgia vadságában élő olasz városhoz. Mivel a város-állam most saját önkormányzattal rendelkezett, a kormányzás legfőbb hatalma a százhúsz főből álló Főtanács kezében összpontosult. A végrehajtó szerv az úgynevezett Kistanács volt, melynek huszonöt tagja volt, magában foglalva a négy legfőbb kormányzó magisztrátust. Pontosan az volt ez, mint a florenci köztársaságban a Councilio Maggiore és a Signoria. Élvezethajhászó bűnözésben erősen képmása volt ez a város a Lorenzo de Medici városállamához. De most, Genf falai között ott élt a reformátor, a fegyelmező vezér, aki ugyanakkor választott fővégrehajtó tisztje volt a köztársaságnak, Florence Savonarolájának égő, tüzes, félelmet nem ismerő hasonló leikével. Valójában Kálvin lelke még égőbb és még tüzesebb volt, mint Savonaroláé. Savonarolának csak egy célja volt: bevezetni a tiszta erkölcs életstílusát a florenci köztársaságba. Kálvin egészen hasonló erő telj ességgel kellett, hogy harcoljon, mint Savonarola; de kettős cél érdekében: bevezetni a tiszta erkölcs életstílusát és továbbmenőleg a tiszta hitbeli doktrínák elfogadását is a genfi köztársaság életébe. Amint Savonarolának megvoltak a maga veszekedett ellenségei Floreneben, ugyanúgy megvoltak ugyanazok Kálvinnak is Genfben. Ennek a nagy történelmi sorsot élő városállamnak a harcokhoz, vitákhoz, forrongásokhoz szokott népe arra ébredt fel ezen a húsvéti feltámadási reggelen, hogy a saját szemével szemlélhesse a régi lázadók leveretését, amint maga a feltámadás ura győzött felettük itteni hű szolgájának párját ritkító bátor kiállásával. Dél felé közeledett ez a feltámadás napi reggel. A friss tavaszi szél akácfa illattal teljes leheletét sodorta végig az egész város felett. A Leman tó vize visszatükrözte a partján virágba borult fák koronáinak piros és enyhe ibolyaszínű kivirágzásainak hű képét. A levegőég telítve volt az enyhe pára érintésével. A távoli Alpok hókoronázott magasló csúcsai fenségesen romantikus keretet nyújtottak a tóparti város képének, mely a földgolyó egyik legszebb pontján nyugszik. A városon átfolyó Rhone kristálytiszta vize, mint hosszú széles sötétkék szalag vonult végig a házak hosszú sorai között. Fényes, napsugaras, fák lombjain áttükröző foltok ragyogták végig a tó partjait, a Rhone folyó közepén fekvő kicsiny szigetet, az örökösen robajló Mollard Suare szögletét, és a hirhedt Madeleine negyedet, ahol minden harmadik ház kocsma. De a város közepéből kiemelkedő meredek hegy, melyet körülölel a piros téglából épített házak százainak a sora, a viharral fenyegető áprilisi ég sötét felhőinek az árnyéka esett. A hegytetőn állott a fenséges Szent Péter katedrális két komor, nehézkes romanesk tornyával és egy hosszú, keskeny, gótikus, felszökkenő tornyával. Mint hatalmas királyi korona helyezkedett el a város felett, hogy mindenünnen látható legyen, mindenki gyönyörűségére. Az ősi és fennkölt épület közötti fákat láthatóan mozgásba hozta a két irányból fúvó, hirtelen feltámadt áprilisi szélroham: egyik az Alpok felől jött hideg, északi lehelet sodrását hozva, a másik a Földközi-tenger felől, a gyorsan folyó Rhone felett meleg, déli szellő érintésével.
