Calvin Synod Herald, 1984 (84. évfolyam, 1-6. szám)
1984-08-01 / 4. szám
CALVIN SYNOD HERALD — 13 — REFORMÁTUSOK LAPJA száműzött hatalmasságok kikötője volt? Ez volt most az égető kérdés a kikötőben összegyülekezettek agyában a hajó érkezésének reggeli órájában. Minden készenlétben volt, hogy mihelyt a hajó kiköt és Williams partra lép, tüstént letartóztassák. A hajó gyorsan közeledett a parthoz. A munkások lázas izgalomban állottak készen a hajó kikötéséhez. A “fogadó bizottság” Endecott kormányzóval az élen merev és méltóságos pózban állott a parton. Boston jólismert türelmetlenségének élharcosai voltak itt jelen, legtöbb közülük részese volt annak a törvénykezésnek, mely az érkezőt kilenc évvel ezelőtt törvényen kívüli száműzöttnek nyilvánította. A kormányzó jobbján Cotton János főtiszteletűsége állott, aki a pápaságot elítélő új birodalmi “szent szövetség” valóságos “pápája” volt. Ő volt Boston világi és egyházi uralkodóinak szószólója. Még a várost is az ő volt városa, a Lincolshire-i Boston után nevezték el, ahol a St. Botolph egyház papja volt. Habár ő maga is elmenekült Angliából, Laud érsek párt-uralma alól, mint puritán vezető/reformátor, mégis tökéletesen azonosította magát az új theokratikus kolónia fél-reformációjával és Williams szívközépig ható reformációjának ellensége volt. “Azt hittem kilenc évvel ezelőtt, hogy örökre megszabadultunk ettől az izgága Williamstól, akinek feje vad tervekkel van tele! ” — súgta oda a kormányzónak. “Isten vezérelt minket a két véglet között. S mi okunk a változásra. Állam és Egyház teljes különválasztása nem az Isten útja!” “A kettő szétválasztása veszélyeztetné az Állam életét, megingatná az Egyház életét!”, — válaszolta Endecott kormányzó. “Anglia egyháza továbbra is édesanyánk!” — mondotta Dudley Tamás izgatott kitöréssel a kormányzó balján. “Az a szétválasztás és az a türelem, amit ez a forradalmi trombitás hirdet, veszélyezteti az anya országhoz és anya egyházhoz való viszonyulásunkat. Sőt mi több, itteni “új Angliánk”-at az onnan kimenekülő vad-madarak paradicsomává tenné!” “Ez a vad prédikátor zavarja új egünk, új földünk békéjét!” — kiáltotta Bellingham Richard. “Türelem az ördög ármánykodása, vele új állami létünk káosz áldozata leszl” “El innen az ‘Istent ingerlő’, ‘igazságot ferdítő’, ‘egyházat tönkretevő’, ‘államot megrendítő’ türelemmel!” — tört ki magából a fanatikus Dudley. “El innen, új Angliából, az újak vad kalandorával!” “De a nép új Keresztelő Jánosnak tekinti őt!” “Hah?! Szélkakas és nem más!” ‘De hogy lehet hát eltántorítani? Az eltántoríthatatlanság pontosan az, ami lényege!” “De az odaáti puritán vezetőknek kegyeltje ő!” “Most dől el majd, mi erősebb? Az ő barátsága Cromwell és Miltonnal vagy a mi parlamenti befolyásunk-e? ” Elmélkedtek hangosan Massachusetts theokratái, akik magukat Isten választottjainak tartották. Lelki arisztokraták “eleve elrendeltetvén” az eredendő bűn miatt méltán bűnhődő embertömegek fölé. Az “Arbella” erre horgonyt vetett a kikötőben. Végre nyugvó pontra ért hat héten át zajgó viharok után. A hajómunkások görcsösen a parthoz erősítették. A fedélzeten hosszú, gyapjú köntösbe öltözötten három férfialak állott mereven, szemeiket a partra szögezvén. Középen a magas, sudár férfialak a “vad reformok trombitása”, akinek feje féktelen tervekkel volt tele. Agyába emlékek tódultak. Emlékezett tizenhárom évvel ezelőttre, amikor a “Lyon” hajó fedélzetén ugyanígy érkezett ugyanebbe a kikötőbe, mint huszonnyolcéves ifjú ember. Angliában maradva püspök lehetett volna. De ő jött ide az ismeretlen puszta földre vak bátorsággal. Maga mögött hagyta hazáját és annak minden előnyeit méltó tisztességben, csak azért, hogy az új és szabad földön Istenét zavartalanul imádhassa lélekben és igazságban. Károly király politikai zsarnoksága és Laud érsek egyházi elnyomása otthon Cromwellt lázadóvá tette; őt menekülésre kényszerítette. Háromezer mérföldet tett meg ó-Angliából új-Angliába zivataros, fagyos vizek felett, hogy szabad földön új életet kezdjen. És mi történt? Hamarosan felfedezte, hogy az új földön egyház-nélküli pappá és állam-nélküli polgárrá lenni kényszerült, mert új-Anglia régitől lélekben el nem szakadt népe őt száműzötté tette, mert egyház és állam különválasztó türelmi tanát forradalminak bélyegezte meg. Az ifjú lelkész apostoli leikével inkább vállalta az erdő vadai és a vad indiánok közötti szolgálatot korlátozatlan szabad lélekkel, mintsem a theokratikus kolóniák valamelyik gazdag és előkelő egyházában való szolgálatot a fél-szívek korlátozottságának népe között. Sok és nehéz küzdelem után a Narrangansett öbölben végre maga alapított államot, mely az egész föld színén valójában tökéletesen szabad állam volt. Providence nevet adott neki Isten iránti hálájának kifejezőjeként, mely menedékvára lett az Isten szabad imádásáért bárhol üldözött menekülőknek. Mihelyt ez az állam megalakulván az állam és egyház tökéletes szétválasztása alapkövén, a környező kolóniák tüstént szövetséget kötöttek elpusztítására. Az “Arbella” fedélzetén most Boston kikötőjébe visszaérkező Williams nem az az álmodozó ifjú volt többé, aki tizenhárom évvel ezelőtt vad tervekkel agyában jött ugyanebbe a kikötőbe, hanem valóságos államalapító, állam-védelmező vezér, egyike a világ nagy szabadságharcosainak. Micsoda bátorság kellett ahhoz, hogy pont itt, az oroszlán nyitott szájába bele merjen lépni. “Az erős Isten most legyen velünk! ” — mondotta balján álló testvére Robert. “Bizony, most Őrá van szükségünk!”, — válaszolta a jobbján álló Gregory Dexter; a mesternyomdász, aki Angliából követte őt ezen az úton. Ú az, aki Londonban kinyomatta indián nyelvre fordított könyvét, valamint a “Lelkiismereti szabadság üldözői elleni” legújabb alkotását. Williams kemény és határozott lépésekkel jött alá a hajóból a hoszszú deszka lejáraton. Két hű bajtársa közvetlen mögötte. A kikötőben mint acéloszlopok álltak szilárdan az egyesült kolóniák hatalmasai, várván a pillanatot, amikor a vakmerő, törvényenkívüli forradalmár színük elé mer lépni. A körülálló nézők egységesen gondolták: “Szegény Williams, ez a te véged!” Ezek a hatalmasok a Massachusetts öbölbeli új települések úgynevezett “szabad embereivel” nem tartottak lépést az Óceánon túli odaha
